Page 16 - magazin-május
P. 16

Portré











           valamint a másnapi TFA pályával egy igazán
           embert próbáló két napban volt része az indu-
           lóknak. „Viszont mikor a test szenved, a lélek
           szárnyal.” – állítja egy edzőtársa kijelentése nyo-
           mán. Hozzáteszi, minél jobban kiadja magából a
           maximumot, annál jobban élvezi a feladatokat,
           hiszen tudja, hogy mindent megtett a győzele-
           mért és a csapatért.  A másik verseny a Hajdú
           Rendészeti Sportegyesület által, a rendvédelmi
           szerveknek megrendezett cross fitt verseny volt.
           Az első feladatsorozatnál nem volt megelégedve
           magával, de a hátralévő sorozatoknál mindent
           beleadott, összességében elfogadható teljesít-
           ménnyel zárta azt a kőkemény versenyt.
              A családja mindenben támogatja, ötéves kisfi-
           át is rendszeresen elviszi az edzésekre, hiszi,






















                           Fotók: Bősze Balázs archiv, Gunics Bettina, Gémesi Balázs

           hogy gyermeke világát a példamutatással szeb-
           bé tudja tenni. Tavaly körülbelül húsz versenyen
           vett részt, a sportversenyek mellett szakmai
           vetélkedőkön is ott volt, egyebek között a bükk-
           széki országos mentési versenyen is a gyöngyö-
           si tűzoltók csapatát erősítette.
              2020-ban az egyik legnagyobb terve, hogy a        szabb helyzetben kell a legjobb formát hozni. Jól
           Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapattal részt          érzi magát a bőrében, hiszi, hogy jó úton halad
           vesz a Firefighter Combat Challenge nevű nem-        az életben, és amíg ez így van, nem tervezi, hogy
           zetközi versenyeken. Arra a kérdésre, hogy mi        lassít. Állítja azonban, hogy egészséges keretek
           motiválja, a válasza: „Egyszerűen csak élvezem,      között teszteli fizikai és mentális terhelhetőségei
           amit csinálok. A családom, a hivatásom mellett a     határait.
           sport is a szerelmem.” Majd gyorsan párhuza-
           mot von a hobbi és a hivatás között. A tűzoltó-
           ságnál is fontos az állóképesség, hisz a legrosz-


     14                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21