Page 23 - magazin-július-augusztus
P. 23

a már megalakított járási mentőcsoportok közül       sikeres volt, az eszköz beszerzése már folyamat-
         akkor még csak ők rendelkeztek jogi személyi-        ban van, és várhatóan 2020 szeptemberében meg
         séggel. Csaknem hétmilliós támogatáshoz jutot-       is érkezik.
         tak. 2016-ban és 2017-ben három-három mentő-           A szerkezet elsősorban a viszonylag alacsony,
                                                                  tíz méter körüli magasságban végzendő
                                                                   munkáknál (viharok utáni favágások, és az
                                           NIFTY 120T utánfutós    épületkárok helyreállításának nagy része)
                                           kosaras emelőgép
                                           (Forrás: Niftylift.com)  nyújt hathatós és költségkímélő segítséget.
                                                                   Nem mindegy ugyanis, hogy az adott hely-
                                                                   re egy százmilliós magasból mentő eszköz
                                                                   vonul, vagy egy, akár terepjáróval is von-
                                                                   tatható, könnyen kezelhető, szűk helyen is
                                                                   telepíthető berendezés. A forgalmazó emel-
                                                                   lett vállalta nyolc ember kiképzését is, így
                                                                   amikor az eszköz megérkezik, azonnal és
                                                                   folyamatosan készenlétben lehet tartani.
                                                                      A BM OKF polgári védelmi szakterülete
                                                                   más pályázatok keretében is támogatja az
                                                                   önkénteseket. A KEHOP pályázaton példá-
                                                                   ul erdőtüzes és vízimentő modult hoznak
                                                                   majd létre. Ehhez kapcsolódóan már 2019-
                                                                   ben is számos, komoly technikai eszközzel
                                                                   gazdagodtak az önkéntes szervezetek:
                                                                   egyebek mellett pneumatikus sátor és
                                                                   terepjáró pick-upok érkeztek a megyébe.
                                                                   Mi több, 2020 második felében újabb terep-
                                                                   járókat vehet át a szabad területi tüzekkel
                                                                   leginkább érintett mórahalmi és kisteleki
                                                                   járási mentőcsoport.  A közeljövőben
                                                                  utánfutóval ellátott kvadok, a későbbi-
         csoport pályázott sikeresen, így mindkét évben       ekben pedig mentőhajók bővítik majd Csong-
         hárommillió forint körüli értékben kerültek          rád–Csanád megye beavatkozási kapacitásait.
         technikai eszközök és védőfelszerelések a
         megyébe. Egy évvel később, 2018-ban már
         hat mentőcsoport pályázott, mégis keve-
         sebb támogatást, 1,8 millió forintot sikerült
         elnyerniük. 2019-ben valamivel magasabb
         lett az elnyert támogatás összege, de a
         nagyságrend nem változott.
            A pályázó Szegedi Önkéntes Tűzoltó és
         Mentőegyesület és a megyében szolgálatot
         teljesítő mentőszervezetek közti egyezte-
         tést követően idén egy, a hivatásos és az
         önkéntes egységek által egyaránt alkal-
         mazható, utánfutós, kosaras emelőgép
         beszerzése valósul meg tizenegy és félmil-
         lió forint értékben.  A benyújtott pályázat


                                 2020. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                          21
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28