Page 14 - magazin-november
P. 14

Beavatkozások belülről








           Balogh Eszter tűzoltó főtörzsőrmester
           TÖBB FESZÍTŐVÁGÓVAL


           DOLGOZTAK EGYSZERRE





                któber 8-án, egy nyugodtnak induló csütör-      pította, hogy az egyik járműben hárman, míg a
           Otöki napon jelzés szakította meg a szombat-         másikban ketten utaztak. Mindkét kisteherautó
           helyi laktanyában szolgálatot teljesítő tűzoltók     építési törmeléket szállított.  Az egység a men-
           délutáni programját: frontálisan ütközött két
           kisteherautó Vép közelében. A megyei művelet-
           irányítási ügyeletre 15 óra 49 perckor érkezett a
           bejelentés, részletességének köszönhetően a tűz-
           oltók már a helyszínre érkezés közben fel tudtak
           készülni a rájuk váró feladatokra.  A bejelentés
           ugyanis arról szólt, hogy a frontálisan ütközött
           gépjárművekben összesen öt sérült van, akik
           közül négyen be is szorultak. Mindemellett a
           telefonáló elmondta, hogy gázolaj is folyik.








                                                                tőkkel való egyeztetést követően megkezdte a
                                                                beszorult emberek kimentését.  A tűzoltók két
                                                                feszítővágóval láttak neki a jármű karosszériájá-
                                                                nak eltávolításához.  Az egyik kisteherautóba
                                                                három ember szorult be, a hátsó ülésen utazó
                                                                ugyan nem sérült meg, a járművet ő sem tudta
                                                                elhagyni. A mentőeszközök kézről-kézre jártak,
                                                                mindenki tette a dolgát.  A beavatkozást egy
                                  Fotók: Szabó Lajos, Horváth András Attila
                                                                ponton túl a Vas megyei katasztrófavédelmi
           A megyei műveletirányítási ügyelet két szom-         műveleti szolgálat irányította. A sérülteket a tűz-
           bathelyi fecskendő mellett a műszakimentő-           oltók huszonhat perc alatt kiemelték, a bajbaju-
           szert, valamint a helyzet súlyossága miatt a Vas     tottakat hordágyra tették, és a mentőszolgálat
           megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot       munkatársaival közösen mentőautóba helyezték
           is riasztotta. Az egységek a riasztástól számított   őket.
           húsz perc elteltével értek a helyszínre. A felada-      A járművek annyira egymásba csúsztak, hogy
           tokat már út közben mindenki megkapta, így a         azokat a tűzoltók nem tudták áramtalanítani. A
           baleset helyszínén azonnal nekiláthattak a mun-      beavatkozók végül eltávolították a platókról a
           kának: az életek megmentésének. A beavatkozó         sok törmeléket, így a járműveket már lehetett
           állomány hidraulikus mentőeszközöket és áram-        mozgatni. Az egyik fecskendő legénysége meg-
           talanításhoz szükséges felszereléseket készített     tisztította az utat a szétszóródott, balesetveszé-
           elő. Az elsődleges felderítést követően a szom-      lyes törmeléktől, majd felitatta a burkolatról a
           bathelyi tűzoltók szolgálatparancsnoka megálla-      kifolyt gázolajat.


     12                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19