Page 7 - magazin-november
P. 7

Csondor Henrietta tűzoltó hadnagy
         NÉGYFŐS CSALÁD MENEKÜLT


         A TŰZBŐL





                Tűz ütött ki egy balatonalmádi nyaralóban október huszonhetedikén.
                Az első hírek arról szóltak, hogy gyújtogatókat láttak elhajtani a hely-

                színről, ám nem sokkal később kiderült: a lakók száguldottak el a
                veszprémi kórházba.



         A lángok az Ipoly közben, egy száz négyzetmé-        rültek, a szülők intenzív ellátásra szorultak, a
         teres, faszerkezetes ingatlanban csaptak fel az      gyerekek is füstmérgezést szenvedtek.
         éjszaka közepén, és átterjedtek az udvaron par-        Kettes kiemelt riasztási fokozatban a balaton-
         koló két személyautóra is. Az első bejelentés haj-   fűzfői hivatásos egység érkezett elsőként a hely-
         nali negyed négy előtt néhány perccel érkezett:      színre. Nyolc perccel a bejelentés után két vízsu-
         egy autós kopogtatott be a balatonfűzfői tűzol-      gárral láttak neki a tűz oltásának, de az ingatlan
         tóságra azzal, hogy a 71-es főúton haladva, vala-    rövidesen összedőlt, teljesen megsemmisült a
                                                                                 lángoktól. Az  egységnek
                                                                                  ügyelnie kellett arra, hogy a
                                                                                  tűz ne terjedjen át a környe-
                                                                                  ző fákra. Az időközben kiér-
                                                                                  kező veszprémi és siófoki
                                                                                  egységek a vízutánpótlás
                                                                                  biztosításában vettek részt,
                                                                                  mert a legközelebbi tűzcsap
                                                                                  kétszáz méterre volt, ráadá-
                                                                                  sul nem adott megfelelő
                                                                                  mennyiségű vizet, és a kör-
                                                                                  nyék többi tűzcsapjában is
                                                                                  alacsony volt a nyomás. Az
                                                                                  oltást a katasztrófavédelmi
                                                                                  műveleti szolgálat vezette,
                                                  Fotók: Balatonfűzfői HTP és Veszprém megyei KMSZ
                                                                                 amelynek parancsnoka úgy
         hol a közelben hatalmas tüzet látott. Pontos         döntött, hogy távolsági vízszállítással, Balaton-
         címet nem tudott mondani, de felajánlotta, hogy      fűzfőről biztosítják az oltóvíz utánpótlását.
         elvezeti oda a tűzoltókat.  Az ő bejelentésével        A tüzet végül négy vízsugárral reggel fél
         szinte egy időben egy telefonáló jelzése alapján a   hatra oltották el, és fél kilencig tartottak az utó-
         műveletirányítás is riasztotta a balatonfűzfői       munkálatok, amelyek során a ház maradványait
         egységet. Néhány percen belül több vészhívás is      hűtötték vissza. Az épület alatt volt egy pince is,
         érkezett a környéken lakóktól.                       arra a tűz nem terjedt át, de az ott lévő két helyi-
           Az éjszakai álmukból felriadt szülők felnőtt       ségben jelentős vízkár keletkezett. A tűz okára
         és kiskorú gyermekükkel hagyták el a házat,          tűzvizsgálati eljárás derít fényt.
         amikor észlelték a tüzet. Mindannyian megsé-


                                          2020. NOVEMBER                                                          5
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12