Page 5 - magazin-január
P. 5

lenne. A fiatal férfi a nyolcadik emeleti ablakban
         ült, mögötte hömpölygött ki a füst. Édesanyja is
         az ablakból kihajolva próbált friss levegőhöz
         jutni. Másodperceken múlott az életük. Ahogy a
         tűzoltó besegítette őket kosárba, leguggoltak
         mellé és nagy sóhajok között próbálták felfogni,
         hogy mi is történt velük. A tűzoltó végig nyug-
         tatta őket, elmondta, hogy várja őket már oda-
         lent a mentő, minden rendben lesz. Ahogy leér-
         tek, a mentősök azonnal elkezdték oxigénnel
         segíteni a légzésüket, majd kórházba szállították
         őket. A férfi megégett a karján és füstmérgezést
         szenvedett, idős édesanyja is sok füstöt szívott
         be, de ő könnyebb sérülésekkel megúszta az
         esetet.
           A magasból mentővel a tűzoltó újra vissza-
         emelkedett, onnan oltotta a lángokat. Igyekezett
         megakadályozni a tűz továbbterjedését, a lán-
         gok ugyanis már elérték a kilencedik emeleti

                                                                                              Fotók: Papp-Kunkli Nóra
                                                              lakás ablakait. Ezt mindaddig folytatta, amíg a
                                                              betört ajtón keresztül a lakásba bejutó tűzoltók
                                                              is megkezdték az oltást. Az egységek több vízsu-
                                                              gárral dolgoztak, a fürdőszoba kivételével már
                                                              minden lángolt.  A közlekedést a folyosón és a
                                                              szobákban felhalmozott könyvek, újságkötegek
                                                              nehezítették, az ajtókat is alig lehetett kinyitni. A
                                                              sok papír kedvezett a lángok terjedésének is. A
                                                              tűzben felrobbant egy radiátor, emiatt a távfűté-
                                                              si rendszer is meghibásodott.  A társasházat a
                                                              tűz, az oltóvíz mellett még a rendszerből kiömlő
                                                              víz is sújtotta. Az álmukból felriadt és az épület-
                                                              ből kirohanó lakók egy melegedőbuszban várták
                                                              meg a beavatkozás végét, aznap délután térhet-
                                                              tek vissza lakásukba. Fűtés ugyan volt, de áram
                                                              nélkül maradtak a karácsony további részére.
                                                                A beavatkozás után a Hajdú-Bihar megyei
                                                              katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzeseti
                                                              helyszíni szemlét folytatott le, a tűzvizsgálat
                                                              január közepén még tartott.





                                            2021. JANUÁR                                                          3
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10