Page 20 - magazin-február
P. 20

Portré







           Kissné Papp Timea
             „MEGTISZTELTETÉS VOLT VELETEK


           DOLGOZNI”





                  Így köszönt el kollégáitól a 2020-es Év munkavállalója cím kitüntetett-
                  je, Orbán Gábor, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ beszerzője, aki

                  e rangos díj átvétele után néhány nappal végleg nyugdíjba vonult.




           Csíksomlyón született, majd a Nógrád megyei          őrzi az évek során
           Kisecseten töltötte gyerekkorát. Később szülei       gyűjtött vagy elisme-
           Budapestre költöztek és szakiskoláját már itt        résként kapott kisebb-
           végezte, szobafestőnek tanult.  A fővárosban         nagyobb     emléktár-
           szerzett jogosítványt is, és ekkor vette kezdetét    gyakat.
           az a több mint ötvenéves, munkában töltött élet-        Kevesen      tudják
           út, amelynek eredményeként a szélrózsa min-          róla, hogy hobbi-
           den irányából többször átszelte az országot és       borász. Felesége Zala
           szinte jobban ismerte Budapest utcáit, mint a        megyei rokonságától
           vonalakat a tenyerén. Gábor jogosítványán a leg-     sajátította el a házi
           többünk számára ismeretlen rubrikákban A-tól         borkészítés fogásait,
           E-ig betűk és évszámok szerepelnek, amelyek          aminek      „gyümöl-
           szerint mindenféle guruló járművet, még nehéz-       csét”, kedvenc saját
           pótkocsit is vezethetne ma is, pedig már elmúlt      borait négy, gondosan
           hetvenéves.                                          bakolt hordóban őrzi, és persze mértékkel
              Orbán Gábort leginkább szerénysége és             fogyasztja is.  Az apró borpincét „javítóüzem-
           fáradhatatlan szolgálatkészsége teszi különle-       nek” hívja, és felesége – akivel két gyermekük
           gessé. 1981 óta dolgozott a                                                van és immár két unoká-
           BM     TOP     (Tűzoltóság                                                 val is büszkélkedhetnek –
           Országos Parancsnoksága)                                                   gyakran itt találja meg,
           és a katasztrófavédelem                                                    amint tesz-vesz.
           különböző szervezeteinél,                                                    Élénken mesél, nevet,
           évtizedeket töltve a főtisz-                                               de mikor kezébe veszi a
           tek mellett gépjárműveze-                                                  hatvanadik születésnapjá-
           tőként. Gábor már 2000-                                                    ra kapott emlékgyűrűt,
           ben elérte a nyugdíjba                                                     majd az Év munkavállaló-
           vonuláshoz szükséges éve-                                                  ja cím elismeréséül kapott
           ket, de leállíthatatlan mun-                                               órát, a meghatódottság
           kakedve nem hagyta otthon                  Fotók: Orbán Gábor archívum és Kissné Papp Timea  mellett pici szomorúságot
           ülni, és az első adódó alkalommal visszatért         látok. Gábor, vagy illendőbben Gábor bácsi, aki
           imádott munkájához.                                  a munkában érezte igazán jól magát, most isme-
              Barátai nagylelkűnek, jó társaságnak mond-        retlen terepre indul: nyugdíjba. Mi mást kíván-
           ják, aki rajong a tűzoltósági csecsebecsékért.       hatnék neki, mint boldog felfedezést és jó egész-
           Otthona pincéjében, a „Gabi borozóban” féltve        séget!


     18                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25