Page 21 - magazin-április
P. 21

tek azzal, mit is jelent a karantén.
         Ebből kiindulva kitalálták, hogy a
         weboldalukra és a Facebook-oldalukra
         nyomtatható színezőket töltenek fel,
         hogy a szülők az otthoni munkavég-
         zés ideje alatt könnyebben le tudják
         foglalni a gyerekeket. Emellett a
         kicsiknek rajzversenyt is hirdettek, az
         első tíz helyezettnek a díjat pedig sze-
         mélyesen, tűzoltóautóval vitték el.  A
         parancsnok elmondta azt is, később
         kiderült, hogy példájukon felbuzdulva
         más tűzoltóságok is éltek hasonló esz-
         közökkel, ezzel pedig igazolást nyert,
         hogy jó dolgokat találtak ki. A pandé-
         mia miatt ugyan elmaradt a gyermek-
         napi „Nyitott szertárkapu” elnevezésű rendez-        cégek és magánszemélyek támogatásával tavaly
         vény, azonban azokat az óvodás csoportokat,          sikerült egy FLIR K2 típusú hőkamerát megvá-
         amelyek bejelentkeztek, még tudták fogadni az        sárolniuk.  A lakosságtájékoztatásban használni
         első hullám végén. Olyankor mindent megmu-           kezdték a közösségi médiát, Facebook-oldaluk-
         tattak a kis vendégeknek: az autókat és az eszkö-    nak már több mint háromezer követője van, így
         zöket, a tűzoltók pedig játékos formában tanítot-    az emberek szélesebb körét el tudják érni.
         ták a gyerekeket arra, hogy mi a teendő, ha tüzet      A parancsnok úgy véli, a ráckevei tűzoltók
         észlelnek. Év végén ismét a gyerekekre fókuszál-     kitűnő, összetartó és szakmailag is kiváló csapa-
         tak, „A Mikulás tűzoltóautón érkezik” progra-        tot alkotnak, amelynek kitűnő a kapcsolata mind
         mot szerveztek: két tűzoltó mikulás és a segítők     a hivatásos, mind a területükön működő önkén-
         ötvennégy család százhuszonnyolc kisgyerme-          tes egyesületekkel. Számos alkalommal számol-
         kéhez látogattak el.                                 nak fel kisebb-nagyobb tüzeket, és vesznek részt
           Az évek alatt nagyszerű közösség kovácsoló-        közösen egy-egy műszaki mentésben.
         dott össze, hangsúlyozta Csordás József, ezt mi        Ami a beavatkozásokat illeti, a parancsnok
         sem bizonyítja jobban, minthogy különböző            elmondta, majdnem minden nap ad munkát az
                                                                   51-es főút, az ország egyik legforgalma-
                                                                    sabb, egyben egyik legveszélyesebb útja,
                                                                    de ezen kívül is bőven van emlékezetes
                                                                    esetük, már semmin nem lepődnek meg.
                                                                    Volt például olyan káresetük, amikor egy
                                                                    viharban fa dőlt a vasúti sínre, amelyet
                                                                    ugyan eltávolítottak, de eközben jelezték,
                                                                    hogy a vasúti pálya másik részén is van
                                                                    még kidőlt fa a síneken. Mivel a kárhely-
                                                                    színt gépjárművel közúton nem lehetett
                                                                    megközelíteni, így gyalogosan indultak el
                                                                    a sínek mellett, és mikor jött az InterCity,
                                                                    megállították. Így esett, hogy vonattal
                                                                    „vonultak” kárhelyszínről kárhelyszínre,
                                                                    teljes bevetési ruházatban és felszereléssel.



                                             2021. ÁPRILIS                                                       19
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26