Page 12 - magazin-szeptember
P. 12

Beavatkozások belülről







           Dojcsák Dávid címzetes tűzoltó százados
           JELENTŐS KÁROKAT OKOZOTT


           A TŰZ





               ilométerekről látható füst gomolygott            műhelyből, a tartályok szerencsére még nem
           Kaugusztus 21-én kora este Miskolc felett.           melegedtek fel annyira, hogy komolyabb
           Egy autószerelő-műhelyben csaptak fel a lángok       veszélyt jelentsenek. Ezeket biztonságos helyre
           a Szinva utcában. A tűzeset bejelentése során a      vitték és figyelemmel kísérték az állapotukat. Az
           katasztrófavédelem műveletirányítói megerősí-        oltás és az utómunkálatok közben további palac-
           tést kaptak arról, amire az ilyen jellegű esemé-     kok is előkerültek. Egy argongázpalack már
           nyeknél szinte mindig számítani lehet:
           az épületben ipari gázpalackok is vol-
           tak. A káresethez a megyeszékhelyről
           három gépjárműfecskendő, egy víz-
           szállító jármű, valamint a katasztrófa-
           védelmi műveleti szolgálat, Kazinc-
           barcikáról pedig egy vízszállító jármű
           vonult.  Az első egység kiérkezésére
           tíz percet sem kellett várni, azonban a
           százhatvan négyzetméteres, vas- és
           lemezszerkezetű tetővel fedett tégla-
           épület addigra már teljes terjedelmé-
           ben égett. A tűzoltók gyorsbeavatko-
           zó sugarakkal kezdték oltani a tüzet,




                                                                százhetven Celsius-fokra hevült, ezt visszahű-
                                                                tötték.  Az egységek munkáját a katasztrófavé-
                                                                delmi műveleti szolgálat koordinálta, egyben
                                                                megkezdte a helyszíni szemét és az adatgyűjtést
                                                                a tűzvizsgálat lefolytatásához.  A tüzet két óra
                                                                alatt sikerült eloltani, a munkához negyvenhat-
                                                                ezer liter vízre volt szükség.  A műhelyben két
                                                                autó teljesen kiégett, kettő pedig a lehulló tör-
                                                                meléktől megrongálódott és a tető egyik oldalá-
                                                                ra telepített napelemrendszer is megsemmisült.
                                                                A hatalmas hőhatás miatt berogyott a tetőszer-
                                              Fotók: Borsod KMSZ  kezet, elvetemedtek, összehajlottak a fémszerke-
                                                                zetű munkaasztalok és polcok is. A műhelyből
           a munkálatokba perceken belül sorra bekapcso-        összesen hét gázpalackot – egy oxigén-, egy ace-
           lódtak az esethez riasztott erők. A gázpalackokat    tilén-, két argon-, egy nitrogén- és két széndio-
           hőkamera segítségével igyekeztek mielőbb fel-        xidgáz-palackot – távolítottak el az egységek. A
           deríteni. Nem sokkal később egy oxigén- és egy       tűzben senki sem sérült meg, az eset körülmé-
           acetiléngáz-palackot vittek ki a tűzoltók a          nyeit a katasztrófavédelem vizsgálja.


     10                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17