Page 23 - magazin-november
P. 23

Csámpai Attila tűzoltó százados

         TŰZOLTÓ, EURÓPA-BAJNOK ÍJÁSZ





                Ötven év elteltével ismét Vadászati és Természeti Világkiállítást ren-
                dezhetett Magyarország. A kiemelt eseményre sokan voltak kíváncsiak.

                A hetvenötezer négyzetméteren helyet kapott többek között solymász-
                és íjászbemutató is. A bemutatóban oszlopos tagként Fenesi Viktor tűz-
                oltó főtörzsőrmester is részt vett.



         Fenesi Viktor tűzoltó főtörzsőrmester huszonhá-      szet irányába mutatott hihetetlen érdeklődése-
         rom éve hivatásos tűzoltó. 1998-ban Monorra          met, és édesanyám tiltakozása ellenére bevezetett
         szerelt fel, majd a fővárosban folytatta a hivatá-   a lövészet világába, amiért örök hálával gondolok
         sos szolgálatát. 2020-ban beosztott tűzoltóként      rá.” – folytatta Viktor, aki már alsó tagozatosként,
         ismét visszatért legelső szolgálati helyére, a       szakkör keretében néhány éven át légpuskával
         monori tűzoltóságra. Több mint két évtizedes         lőtt a Magyar Honvédelmi Szövetség keretén
         hivatásos pályafutása alatt                                            belül. „Tizenkét éves voltam,
         rengeteg káreseménynél dol-                                            amikor Erdélyből megérkezett
         gozott.  Az íjászat iránti                                             az unokabátyám, aki számom-
         érdeklődése azonban még                                                ra a legcsodálatosabb íjat
         ennél is régebbi, hiszen egé-                                          faragta, és ettől a pillanattól
         szen óvodáskoráig nyúlik                                               kezdve egy fordulat követke-
         vissza.                                                                zett be az életemben. A legfon-
           Viktort gyerekkorában a                                              tosabb ez az íj lett a számom-
         gerincferdülése miatt a szülei                                         ra! Nagy büszkeséggel tartot-
         uszodába hordták, azonban                                              tam a kezemben, de egyszer
         az úszást nem kedvelte meg.                                            bekövetkezett a végzetes pilla-
         Egy idős orvos javaslatára                                             nat és összetört a csodaíj és
         kezdett a kertjük végén nyíl-                                          vele együtt a szívem is. Olyan
         lal lövöldözni. „Kezdetleges                                           bánatos lettem, hogy még az
         volt a dolog, de ezt már                                               édesanyámnak is megesett a
         nagyon élveztem, különösen                                             szíve rajtam és a tizenharma-
         azért, mert édesanyám min-                                             dik születésnapomra megle-
         dent elkövetett gyerekkorom-                                           pett életem első igazi csigás
         ban annak érdekében, hogy                                              nyilával.” – tette hozzá Fenesi
         játékaim közé fegyver ne                                               főtörzsőrmester. Ettől kezdve
         kerülhessen, de állapotom                                              új időszámítás kezdődött a
         javulása érdekében kénytelen volt elfogadni a        számára: a szülei elfogadták a sport iránti rajon-
         tényt” – mondta a főtörzsőrmester. Hozzátette,       gását és támogatásukról biztosították, ráadásul
         szüleitől mindig a természet szeretetét tanulta,     tizennégy éves korában megismerkedett két pél-
         hamar szerelmese lett az erdők, mezők élővilágá-     daképével,  Povázson János íjász világbajnokkal
         nak, ez a mai napig meghatározza az életét.          és Szokol Antal világbajnok második helyezettel,
         „1983-ban mentem elsőbe, akkor ismertem meg          akik amellett, hogy megosztották vele élményei-
         Haluszka Péter tanár urat, aki felismerte a lövé-    ket, fel is karolták és gyakorlati támogatást is


                                          2021. NOVEMBER                                                         21
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28