Page 17 - magazin-március
P. 17

lata van ebben is, hiszen például 2013-ban is
         részt vett a dunai árvíz során végzett mentésben.
         Egy hetet töltött 2010-ben a felsőzsolcai árvíznél
         is, ahol koordinálta a mentést, felügyelte a kime-
         nekítést és befogadást, gondoskodott a bajba
         jutott emberek megfelelő ellátásáról.
           2018-ban egy uniós küldetés keretén belül
         Ukrajnában járt, itt egy komoly veszélybe került,
         sóbánya felett elhelyezkedő település megmen-
         tésén, pontosabban annak tervén dolgozott.


                                                                A háromgyermekes családapa több mint
                                                              három évtizede basszusgitározik. Legújabb ban-
                                                              dájával, a MI3 névre keresztelt zenekarral rend-
                                                              szeresek a fellépések. Szeged népszerű fesztivál-
                                                              ján, a SZIN-en is zenéltek már, a felkérések
                                                              folyamatosan érkeznek hozzájuk.  Az alezredes
                                                              énekesként is megmutatja magát, sokszor a saját
                                                              maga által írt dalokat adják elő a fellépéseken. A
                                                              magyar szövegek mellett az angolban is otthon
                                                              érzi magát, dalait mindig megtölti valami éppen
                                                              aktuális mondanivalóval.
                      Fotók: Tátrai János archívum, BM OKF archívum, Molnár Krisztina
           A HUNOR mentőcsapat tagjaként 2018-ban
         munkája elismeréseként ő és három bajtár-
         sa Díszparancsot vehetett át az országos kataszt-
         rófavédelmi főigazgatótól.
           A katasztrófavédelem kötelékében a kommu-
         nikációs területen is sokat találkozhattunk vele.
         Több éven át nyilatkozott a megyei igazgatósá-
         got érintő beavatkozásokról és eseményekről,
         2013-ban az Év szóvivőjének is megválasztották
         a szervezetnél.





                                                                Zenésztársaival közösen 2018-ban hívták élet-
                                                              re a CityRocks elnevezésű kezdeményezést,
                                                              amelynek célja, hogy a nem feltétlenül hivatásos
                                                              zenészeket is megszólítsa, flashmob jellegű
                                                              közös zenélésre hívja. Minden évben más
                                                              magyarországi városban szerveznek fesztivált,
                                                              amelyre több száz zenész küldi el jelentkezését.
                                                              Az első ilyen rendezvényt Szegeden tartották,
                                                              majd Kecskeméten, később Dunaújvárosban lép-
                                                              tek színpadra, de 2021 őszén az erdélyi
                                                              Bonchidára hívták őket, a Bánfy-kastélyba.


                                           2022. MÁRCIUS                                                         15
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22