Page 5 - magazin-március
P. 5

Dojcsák Dávid tűzoltó százados
         A TŰZ PATTOGÁSÁRA ÉBREDT






             károk ellenére szerencsés kimenetelűnek          gálat is. Utóbbi a felderítést követően átvette a
         Atekinthető az a kazincbarcikai lakástűz,            beavatkozó egységek feletti irányítást. Két
         amely kapcsán több segélyhívás is befutott feb-      gyorsbeavatkozót és egy létrasugarat vetettek be
         ruár tizenharmadikán, nem sokkal éjjel egy óra       a tűzoltók, az oltás csaknem háromnegyed órát
         előtt a katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-             vett igénybe. A lángok nem jutottak ki az érintett
         Zemplén megyei műveletirányítására.  Az első         lakásból, ami annak is köszönhető, hogy a tulaj-
         hívás egy negyedik emeleti lakótól érkezett.         donos becsukta maga mögött az ajtót, így a tűz
           Ebből csak annyi derült ki, hogy az érintett       nem kapott elég oxigént, és nehezebben terjedt
         Csokonai utcai ingatlanban valahol tűz van, és a     tovább. A miskolci tűzoltók az utómunkálatok-
         lépcsőházban lévő füst miatt nem lehet
         elhagyni az épületet. Néhány perc
         múlva annak a második emeleti lakás-
         nak a tulajdonosa is bejelentést tett a
         szomszédja segítségével, akinek a
         konyhájában kigyulladt a hűtőszek-
         rény. A lakónak nagy szerencséje volt,
         ugyanis a tűz pattogására felébredt,
         így még biztonságosan el tudta hagyni
         a lakást.  A kazincbarcikai hivatásos
         tűzoltók két gépjárműfecskendővel és
         egy létraszerrel érkeztek a négyemele-
         tes társasházhoz.  Az egységek egy
         gyorsbeavatkozóval kívülről kezdték
         meg a már teljes terjedelmében lángo-
         ló lakás oltását, miközben menteni
         kezdték a házban élőket, létraszert                                                  Fotók: Dojcsák Dávid
         telepítettek és előkészítették a további, oltáshoz
         szükséges eszközöket.  A lépcsőházban olyan          ban vettek részt, az épületet ismét átvizsgálták.
         sűrű füst gomolygott, hogy kezdetben még a           A tűz miatt huszonnégy lakót kellett kimenteni.
         tűzoltók tájékozódását és a felderítést segítő       Őket autóbusz várta, ideiglenesen abban vára-
         hőkamera is használhatatlannak bizonyult, mert       koztak, amíg a helyi önkormányzat megnyitotta
         a kijelzőjét azonnal elfedte a korom. A csaknem      számukra a melegedőhelyet.  A kimenekített
         mínusz tíz fokos hidegben az épület előtti terü-     embereknek meleg teát is hoztak a tűzoltók, akik
         let és lépcső rövid időn belül balesetveszélyessé    a bevetésen dolgozókat is ellátták. A tűz sem a
         vált. Az oltóvíz hamar jéggé dermedt, ráadásul a     fűtésrendszerben, sem az elektromos hálózatban
         környéket üvegszilánkok borították. Ez elsősor-      nem tett kárt, de a munkálatok közben kiderült,
         ban az álmukból felvert lakókra nézve jelentett      hogy az érintett lakás konyhájában szivárog a
         veszélyt, akik közül többen papucsban menekül-       gáz, ezért azt a szolgáltatónak ki kellett zárnia a
         tek, de a tűzoltóknak is óvatosabban kellett köz-    rendszerből.  A felmerült problémák ellenére a
         lekedniük. Miskolcról is útnak indult egy gép-       lakók visszamehettek volna az otthonukba, de
         járműfecskendő, és csatlakozott a beavatkozás-       az áthűlt, füsttel átjárt lakásokba végül csak a
         hoz a megyei katasztrófavédelmi műveleti szol-       reggeli, délelőtti órákban tértek vissza.


                                           2022. MÁRCIUS                                                          3
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10