Page 9 - magazin-április
P. 9

Dojcsák Dávid tűzoltó százados
         OLAJ ÉS KÁBEL LÁNGOLT


         A FÖLDALATTI JÁRATBAN





                Hatalmas füstoszlop emelkedett a magasba március huszonharmadi-
                kán délelőtt Miskolc diósgyőri városrészében, az ipari területről. Már a

                tűzeset bejelentésekor tudni lehetett, hogy az egykori Lenin Kohászati
                Művek egyik bontás alatt álló épületéről van szó.  A Borsod-Abaúj-
                Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítói egy

                gépjárműfecskendőt, egy vízszállító járművet és egy létraszert indítot-
                ták útnak.

         Az egységek kiérkezését gyors parancsnoki fel-       vízszállító és egy gépjárműfecskendő folyamato-
         derítés követte, amely során kiderült, hogy az       san hordta a vizet a tűzoltáshoz.  Az egységek
         épület csővezetékrendszerében és tartályaiban        négy vízsugárral küzdöttek a lángok ellen.  A
         hátramaradt trafóolaj gyulladt meg a lángvágó-       fokozottan balesetveszélyes, fémhulladékkal és
         val végzett bontási munkálatok közben.  Az           régi szervizaknákkal teli környezetben a tűzol-
         elsődleges beavatkozók parancsnoka kettes kie-       tók munkáját nagyban nehezítette az olaj és a
         melt riasztási fokoza-                                                         kábel égése során fel-
         tot rendelt el, így                                                            szabaduló átláthatat-
         további erőket riasz-                                                          lan fekete füst, vala-
         tottak a műveletirá-                                                           mint a hatalmas hő és
         nyítók. A  tűzoltókat                                                          a sűrű vízgőz is.  A
         egy több száz négy-                                                            kábelalagút keskeny,
         zetméteres, négy eme-                                                          többszintes földalatti
         let magas, beton- és                                                           járata az érintett terü-
         fémszerkezetű monst-                                                           leten a második szin-
         rum fogadta, amely-                                                            tig    volt   járható,
         ből három szintet                                                              amelyben az olaj két-
         érintett a tűz. A lángo-                                                       szer is visszagyulladt.
         ló olaj a kábelalagútba                                                        A lángokat végül a
         is lefolyt, további                                                            szint elárasztásával
                                                                        Fotók: Dojcsák Dávid
         éghető anyagokat gyújt-                                                      sikerült elfojtani.  Az
         va ott meg. A munkálatokhoz rövidesen két gép-       alagutat az egységek egy nagyteljesítményű
         járműfecskendő, egy vízszállító jármű, majd a        ventilátorral átszellőztették, hogy felderíthessék
         megyei katasztrófavédelmi mobil labor is csatla-     a még izzó, parázsló részeket.  A tűzoltásban
         kozott.  A tűzoltási munkálatokat a Borsod-          összesen huszonkilenc tűzoltó vett részt hét
         Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelmi              technikai eszközzel. A munkálatokhoz csaknem
         műveleti szolgálat irányította.  Az elsődleges,      negyvennyolcezer liter vízre volt szükség. A tűz
         egyben legfontosabb feladat a vízutánpótlás          észlelését követően a munkások sérülés nélkül
         megszervezése volt, amelyet úgynevezett ingajá-      elhagyták az épületet, az eset körülményeit a
         rattal oldottak meg. Ez azt jelentette, hogy két     katasztrófavédelem vizsgálja.


                                             2022. ÁPRILIS                                                        7
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14