Sajtó meghívók, közlemények - Részletek


 
KÖZLEMÉNY
2014. szeptember 18.
Baranyában tetőzik a Dráva, Zalában fertőtlenítenek
A vízügyi szakemberek tájékoztatása szerint a Dráva ma délelőtt Baranya megyében tetőzött, jelenleg Szentborbásnál érte el legmagasabb szintjét a folyó. A katasztrófavédelem Régiós Irányító Törzse, amely a védekezést koordinálja, az árhullám mozgásának megfelelően csoportosítja át a védekező erőket és az ehhez szükséges eszközöket. A vízügy szakirányításával a gátakon a katasztrófavédelem rendészeti szakközépiskolások bevonásával 180 emberrel folyamatos figyelőszolgálatot lát el mintegy 80 kilométeres szakaszon. Ahol a gátak nem elég stabilak vagy szivárgás tapasztalható, a katasztrófavédelem gyorsreagálású mobil csoportjai a helyszínen tárolt, előre töltött homokzsákokkal azonnal megerősítik a védműveket.
 
A katasztrófavédelem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének bevonásával gondoskodik azon területek fertőtlenítéséről, ahonnan az ár már levonult.
 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal állategészségügyi szolgálata húsz speciális fertőtlenítő tehergépjárművel rendelkezik, ezek közül jelenleg öt végez mentesítési feladatokat Zala megyében, a Mura által korábban elöntött térségben. Ezek a speciális fertőtlenítő járművek a 2013-as dunai árhullám idején mintegy 240 ezer kilométernyi közutat tisztítottak meg. Zala megyében szeptember tizenharmadika óta dolgoznak a lakóházak, a közterületek és a közintézmények fertőtlenítésén.
 
Lenti, Letenye és Rédics településeken már befejeződött a mentesítés, jelenleg Murarátkán, Murakeresztúron és Kerkateskándon avatkoznak be és tüntetik el az árvíz nyomait. Eddig csaknem száz lakóházat, kilenc középületet és mintegy száz kilométernyi közúti szakaszt fertőtlenítettek a szakemberek, ehhez  250 ezer liter fertőtlenítő oldatot használtak fel, amely ötszáz liter vegyszert tartalmazott.
 
A vízügy, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a lakosság példaértékű együttműködésének köszönhetően az árvíz levonultát követő lehető leghamarabb normalizálódhat a helyzet az érintett településeken. 
 
Sellye, 2014. szeptember 18.
 
Régiós Irányító Törzs

Vissza