Szervezetünk hírei


Már az utómunkálatok zajlanak a Hortobágyon
2017. augusztus 04. 11:35
Már az utómunkálatok zajlanak a Hortobágyon Tűz ütött ki augusztus 3-án a déli órákban a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván határában, összesen nagyjából ezer hektár állt lángokban. A tűzzel több mint nyolcvan tűzoltó küzdött, a honvédség helikopterei a levegőből oltották az égő aljnövényzetet, nádat és ősgyepet. Péntek délelőttre – nagyjából egynapos munka után – a tüzet sikerült eloltani, jelenleg az utómunkálatok zajlanak.
A nemzeti parkban lángoló tűzhöz a tiszafüredi és karcagi, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a mezőkövesdi, Hajdú-Biharból pedig a hajdúszoboszlói és a püspökladányi hivatásos tűzoltókat riasztották csütörtökön késő délelőtt. Hozzájuk később csatlakoztak a debreceni és a szolnoki tűzoltók is, hogy biztosított legyen az oltóanyag-utánpótlás. Emellett erőgépeket is bevetettek, ezek egyebek mellett a tűz által veszélyeztetett nádat döntötték le. A nemzeti park parkőrei segítették a felderítést, valamint a péntek reggeli órákban drónokkal készítettek légi felvételeket a károk és a tűz kiterjedésének felmérése, valamint az oltási munkálatok szervezése érdekében. A tűz a kiszáradt aljnövényzetben, bozótosban gyorsan terjedt, ráadásul a területen több olyan rész is van, amely gyalogosan sem közelíthető meg, ezért a hajnali órákban a honvédséget is segítségül hívták. A katonák két helikopterrel a levegőből oltottak, összesen huszonnyolc bambi bucket-nyi (víztartály) vizet juttattak ki. Nagyjából ezerhektárnyi terület vált a tűz martalékává, és a tűzoltók körülbelül ugyanekkora területet óvtak meg a lángoktól. A váltakozó irányú szél a füstöt Nagyiván felé vitte, ezért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi mobil labor vizsgálta a levegő összetételét, de káros anyagot nem találtak a településen végzett mérésekkor. A beavatkozás során a veszélyeztetett területről hatszáz szarvasmarhát sikerült kimenekíteni. Az elhúzódó esemény miatt szükség volt beavatkozók pihentetésére, váltására, ennek érdekében további egységeket is riasztottak, pénteken reggel több mint nyolcvan tűzoltó vett részt a lángok megfékezésében. Nagyiván önkormányzata ellátmánnyal segíti a beavatkozók munkáját. Nagyjából huszonnégy órás munka árán sikerült a tüzet eloltani, pénteken késő délelőtt megkezdődhettek az utómunkálatok.
Fotó: Mukics Dániel tű. őrnagy - BM OKF

Kapcsolódó képek:
Már az utómunkálatok zajlanak a Hortobágyon Már az utómunkálatok zajlanak a Hortobágyon Már az utómunkálatok zajlanak a Hortobágyon
További képek a galériában