Szervezetünk hírei


Védőháló – kiállítás a biztonságért
2018. április 19. 16:10
Védőháló – kiállítás a biztonságért Kezdeményező jelleggel április 19-én a munkahelyi és otthoni egészség, biztonság valamint a környezetvédelem témáit bemutató kiállítás nyílt a Magyar Vasúttörténeti Parkban, Budapesten. A kiállítók azokat az eszközöket, módszereket és szolgáltatásokat mutatják be, amelyek védőhálóként képesek óvni az életet, mindennapi biztonságot. Az április 22-ig látogatható program főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A négynapos rendezvény a főtámogatók ünnepélyes megnyitóbeszédeivel vette kezdetét. Elsőként dr. H. Nagy Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi főosztályvezető-helyettese köszöntötte a nyitónap szakmai közönségét. Elmondta: a biztonság alapvetően az oktatással és a tervezéssel kezdődik. Hozzátette, a kiállítás fő célja a figyelemfelkeltés, hogy a különböző veszélyfaktorokra fókuszálva láthatóvá tegyék a védekezés és a megelőzés lehetséges módjait, eszközeit. Ez a tematikusan szervezett kiállítás is rámutat arra, hogy a biztonság kérdésének egyes területei – mint a munkavédelem, környezetvédelem, környezeti károk, hatások elleni védelem, az egészségvédelem, az otthonok biztonsága, és mindennapjaink biztonsága – átfedésben vannak egymással, bármelyik területen indul meg a fejlődés, a többire is kivetíti pozitív hatását.
 
A katasztrófavédelem részéről Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a BM OKF tűzoltósági főosztályának vezetője azt emelte ki, hogy a katasztrófavédelem évek óta preventív és tájékoztató szándékkal vesz részt azokon a rendezvényeken, amelyeken a baleset-, a tűzmegelőzés, az élet- és vagyonbiztonság kérdései központi szerepet kapnak. A tűzesetek és munkavédelmi balesetek zöme otthon is és a munkakörnyezetben is figyelmetlenségből, gondatlanságból adódik. Az öngondoskodás kérdése egyre inkább előtérbe kerül, hangsúlyozta az ezredes. Éppen ezért ezen a kiállításon a tűzmegelőzés azon oldalait mutatják be, amellyel munkájuk során rendszeresen találkoznak.
 
A katasztrófavédelem standján a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ kéményseprőipari szervezete a rendszeres kéményseprés fontosságára, és az egyéni igénylés új rendszerére, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság pedig a lakástüzek megelőzésének módszereire hívja fel az érdeklődők figyelmét. Több előadással, kiállítóként kisfilmekkel, szóróanyagokkal, személyes tájékoztatással, továbbá kültéri bemutatókkal, tálcatűz- és kéménytűz-oltási bemutatóval, műszaki mentéssel kívánnak ízelítőt adni a katasztrófavédelmi szervezetek munkájából.
 
Fotó: Kissné Papp Tímea - BM OKF GEK

Kapcsolódó képek:
Védőháló – kiállítás a biztonságért Védőháló – kiállítás a biztonságért Védőháló – kiállítás a biztonságért
További képek a galériában