Szervezetünk hírei


Lezárult a Biztonság Hete 2018 rendezvénysorozat
2018. szeptember 22. 15:56
Második alkalommal rendezték meg szeptember 17. és 22. között a Biztonság Hete programsorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közös szervezésében. A rendezvény célja elsősorban az volt, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, és azok megelőzésének lehetőségeire.
Az egyhetes, országos rendezvény keretében idén összesen huszonhárom helyszínre települt ki a katasztrófavédelem. A fiatalok ügyességi versenyeken, játékos vetélkedőkön mérhették össze tudásukat, szimulációs eszközöket próbálhattak ki, tájékoztató filmeket tekinthettek meg.
 
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei a fővárosban két helyszínen is képviseltették magukat az egy hét alatt. A hétfői bemutató napon a szakemberek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen füstsátorral, beltéri standdal és játékos kérdőívvel várták a látogatókat. A katasztrófavédelem munkatársai a záró nap programjait szeptember 22-én, a Bikás parkban felállított rendezvénysátorban tartották, ahol füstsátorral, tálcatűzzel és a konyhai tüzet szimuláló berendezéssel egybekötött bemutatóval készültek.
 
A témahéthez szorosan kapcsolódott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által szeptember 19-én tartott „EDWARD” (European Day Without a Road Death) elnevezésű program, amely célul tűzte ki a közlekedési balesetek halálos áldozatai számának a csökkentését. A szervezők az egyhetes, látványos és színes programsorozattal már nem csak a fővárosban és Pest megyében, hanem az ország több pontján hirdették az emberi felelősségvállalás és a megelőzés fontosságát.