Kétoldalú kapcsolatok


Vissza

Szomszédos országok

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kiterjedt kétoldalú kapcsolatrendszert tart fenn. Ezek közül kiemelkedik a szomszédos országokkal folytatott együttműködés, amelynek kereteit 2013 októbere óta mind a hét szomszédos ország esetében kétoldalú kormányközi katasztrófavédelmi és segítségnyújtási megállapodás szabályozza. A szoros együttműködés alapja az a tény, hogy léteznek országhatáron átnyúló katasztrófák, ezek felszámolásához az abban érintett országok együttes erőfeszítésére van szükség. Igaz ez a megelőzési tevékenységre éppúgy, mint katasztrófák következményeinek elhárítására.

A kormánymegállapodás alapján Ausztriával, Horvátországgal, Romániával, Szerbiával, Szlovákiával, Szlovéniával és Ukrajnával jellemzően évente egyszer főigazgatói szintű találkozóra kerül sor, ez lehetőséget biztosít arra, hogy a felek kölcsönösen tájékoztassák egymást, megvitassák a legfontosabb kétoldalú eseményeket és problémákat, tisztázzák a két találkozó közben felmerült kérdéseket, valamint kidolgozzák és elfogadják az együttműködés részleteit.

A szomszédos országokkal 2014 folyamán igazgatósági szintű tűzoltási és műszaki segítségnyújtási megállapodások megkötésére kerül sor, az országhatárral szomszédos megyei igazgatóságok szomszédaikkal lefektetik a határ menti beavatkozások, közös akciók alapvető szabályait, a beavatkozó felek kötelezettségeit.

Más országok

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyes nem szomszédos országokkal is rendszeres kétoldalú kapcsolatot tart fenn, ezeknél a kormány külpolitikai stratégiája az irányadó. Kétoldalú egyezmény van érvényben Azerbajdzsánnal, Csehországgal, Görögországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Macedóniával, Németországgal, Oroszországgal, Törökországgal és Franciaországgal. Ezek a kapcsolatok jellemzően egy-egy kiemelkedő szakmai kérdéscsoport köré épülnek, illetve közös képzésekre, szakmai látogatásokra kerül sor kereteik között.