Page 6 - július-augusztus
P. 6

4

            VÖRÖSISZAP  Megszűnik a MAL                                              Mementó és



                 állami felügyelete
                                                                                     biztonság –


                                                   őrizte, az elvégzett munkáról hetente számolt be
                    únius végével megszűnik a MAL Zrt. állami   a miniszterelnöknek a kormánybiztos. Ezt köve- új rendőrőrs
                    felügyelete, a céget a továbbiakban a tulaj-
                 Jdonosok irányítják. Erről, illetve az október   tően részletesen ismertette a főigazgató az elmúlt
                 4-e óta megtett lépésekről a Miniszterelnökség   hónapokban tett, a biztonságot szolgáló intézke-  Devecseren
                 június 27-én megtartott sajtótájékoztatóján a kor-  déseket, például a kettős gátrendszer kiépítését,
                 mánybiztos számolt be.            amelyek mostanra a térség nyugalmát teljes
                   Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője   mértékben biztosítják. A tábornok beszélt a ter-  mai kornak megfelelő, új rendőrőrsöt
                 elöljáróban felidézte a tavalyi vörösiszap-kataszt-  melés újraindításáról is, amelyet nagyon gyorsan   kapott Devecser. A július 8-án átadott
                 rófa során történteket, és elmondta, azt számos   meg kellett tenni, hiszen amellett, hogy a gyár a  A  vadonatúj épületbe összesen 19 rend-
                 kormányzati intézkedés követte, többek között a   beszállítókkal együtt 6000 embernek ad munkát,   őr költözik, hiszen a régi őrs alagsorát tavaly
                 MAL Zrt állami felügyelet alá helyezése. A kor-  ez a lépés a berendezések állapota miatt sem   október 4-én elöntötte a vörösiszap. Az épü-
                 mánybiztosi feladatokkal Dr. Bakondi György tű.   tűrt halasztást. Az állami felügyelet ideje alatt   letet Kontrát Károly, a Belügyminisztérium
                                                                                     parlamenti államtitkára és Dr. Hatala József r.
                                                                                     altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta
                                                                                     át, az ünnepségen részt vett és beszédet
                                                                                     mondott Dr. Bakondi György tű. altábornagy,
                                                                                     a BM OKF főigazgatója.
                                                                                       A két zárkát és három szolgálati lakást is
                                                                                     magába foglaló épületet április 1-jén kezdték
                                                                                     építeni, és alig két hónap alatt el is készültek
                                                                                     vele. Ennek köszönhetően most már a Deve-
                                                                                     cserben szolgálatot teljesítő körzeti megbízot-
                                                                                     tak közül többen is a városban tudnak lakni.
                                                                                     A rendőrőrs illetékességi területe az anyavá-
                                                                                     roson kívül még 28 község, melyekben ösz-
                                                                                     szesen mintegy 17 ezren laknak. A statisztikák
                                                                                     szerint a vörösiszap-katasztrófa bekövetkez-
                                                                                     tétől az őrs átadásának napjáig 22 bűncselek-
                                                                                     mény vált ismertté, ezek közül 19 vagyon el-
                 altábornagyot, a BM Országos Katasztrófavédel-ll al al al al al altátátátátátátátábobbobobobbobobornrnrnrnrnrnrnagagagagagaggagyoyoyoyoyooyoyoyoyoyoyoy ttttttt,t,aaaaBBBBBBBMMMMMMMOOrOOrOOrOrOrOOOOrszszszszszszágáágáágáágágágáágááágágosssossososKKKKKKKKKK tatatatatatatasasas tttztzt óróóóórófffafffavéévévédedededdell-  több technikai újítás történt, ma már a öö t tö tö többbbbbbbbb tttececechhhhhhhhnhnhnikikiikikkik iiaiiai úúúúúúúújjíjjíjíjjj tátátáááátáátátásss ss  töötötöttö ttrttrtr
                                                                              á
                                                   csurgalékvizek automatikus semlegesítés után ururgagalélékvkvizizekek aaututomomatatikikusus ssememlelegegesísítétéss tutánán
                 mi mi
                 mi Főigazgatóság vezetőjét bízta meg a minisz-FFőiőigagazgzgatatósóságág vvezezetetőjőjétét bbízíztta mmegeg aa mmininisiszz-  cs cs  rófavédelmi elöljárók, a polgármesterek, kivi-
                 terelnök – emlékezetett a szóvívő. Mint mondta,   kerülnek ki, de ami a legfontosabb, február végén   telezők és az állomány képviselői jelenlétében
                 ez idő alatt újra kellett indítani a termelést, elindí-  a gyár átállt a száraz technológiára, megkapta   először Takácsné Pósa Anita r. főhadnagy
                 tani a kártalanítás folyamatát, megtenni a továb-  az egységes környezethasználati engedélyt, és   emlékezett vissza a több mint nyolc hónappal
                 bi károk megakadályozását célzó lépéseket, illet-  korszerűbb gyártásfelügyeleti rendszer épült ki.   ezelőtt történtekre. Beszélt arról, mit tapasz-
                 ve a felelősség megállapításához szükséges tá-  Emellett lezárták és megerősítették a X-es táro-  taltak akkor a devecseri rendőrök. Mint mond-
                 mogató munkát is el kellett végezni. Szijjártó   zót, és stabilizálták a IX-est is. Mindez igen ko-  ta, a tragédia után gyorsan és egységes
                 Péter kijelentette: a kormány annak idején jó   moly logisztikai, közlekedési és szervezési fel-  erővel kezdték meg az újjáépítést.
                 döntést hozott, és június 30-val megszűnhet az   adatot jelentett, csak ezeknél 340 ezer köbméter   Kontrát Károly a belügyminiszter nevében
                 állami felügyelet. Ezzel egy időben lejár a térség-  anyagot mozgattak meg 34 ezer tehergépjármű   is köszöntötte az átadási ünnepség résztve-
                 ben kihirdetett veszélyhelyzet és véget ér a kor-  segítségével – hangsúlyozta a kormánybiztos. A   vőit, az őrs új épületét pedig szimbolikus je-
                 mánybiztos ezzel kapcsolatos munkája is.  mentés, mentesítés, helyreállítás és újjáépítés   lentőségűnek nevezte. Mint mondta, azt a
                   A tavaly október 4-én történtekről és az azt   ideje alatt – tette hozzá a tábornok, majdnem 198   rendet, a biztonságot jelképezi, amely a bol-
                 követő munkákról Dr. Bakondi György tű. altá-  ezer nehézgépjármű fordult meg a területen.   dogulás alapfeltételeit teremti meg. Az állam-
                 bornagy, az OKF főigazgatója, kormánybiztos   Mindezzel párhuzamosan rendkívül komoly ter-  titkár úgy fogalmazott, az újjáépítés során
                 tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint mondta, a   vezői, mérnöki és jogi munka is zajlott, többek   valódi nemzeti összefogás valósult meg, Ma-
                 katasztrófa-helyzetet feszes irányítás mellett si-  között a sérült házak (több mint 300) értékbecs-  gyarország erős, egységes nemzetként dol-
                 került kezelni, a mentési és mentesítési munká-  lésén, az építési hatósági engedélyek beszerzé-  gozott. A környéken élők megtapasztalhatták,
                 latokban összesen több ezer ember és technikai   sén, a károsultakkal való egyeztetéseken, a   hogy valamennyi rendvédelmi szerv dolgozó-
                 eszköz vett részt. A tábornok elmondta azt is,   szerződések megkötésén. Bakondi György sza-  jára egyaránt számíthatnak. Kontrát Károly
                 hogy a helyszíni kormányzati irányításon kívül is   vaiból kiderült, az október óta eltelt időszak alatt   köszönetet mondott a helybélieknek az ösz-
                 számos új elemet alkalmaztak, például a Civil   28 folyóméternyi iktatott anyag keletkezett. A   szefogásért, a kivitelezőknek és a kétkezi
                 Humanitárius Központ létrehozásával összehan-  tábornok beszélt arról is, hogy hol tart a káreny-  munkásoknak a gyors munkáért, és kijelen-
                 golták a karitatív szervezetek munkáját, és létre-  hítés folyamata, és elmondta, már csak a vállal-  tette: a rendőrőrs megfelel a kor követelmé-
                 hozták a jelenleg is működő Kormányzati Egész-  kozói károk kifi zetése várat magára, ehhez   nyeinek, és nemcsak minden szükséges fel-
                 ségügyi Szűrőközpontot. Előzmény nélküli volt a   ugyanis az Unió jóváhagyása szükséges. Az   szereléssel rendelkezik, hanem az emberi
                 MAL állami felügyelet alá vonása is – hívta fel a   állam eddig összesen mintegy 30 milliárd forintot   feltételek is adottak, mindez összességében
                 fi gyelmet Bakondi György, amelynek megkezdé-  költött a kárenyhítésre – mondta el a kormány-  nagyobb biztonságot eredményez. A politikus
                 sekor 18 felügyelő dolgozott a vállalatnál. A cég   biztos.         hangsúlyozta, a de ve cse ri kistérségben élők
                 tevékenységét valamennyi állami hatóság ellen-         Újhegyi  Katalin  továbbra is számíthatnak a kormányzat segít-




                                                                                                              10/25/2011   8:58:37 AM
       KatVed augusztus.indd   4                                                                              10/25/2011   8:58:37 AM
       KatVed augusztus.indd   4
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11