Page 9 - július-augusztus
P. 9

7


              Ezek az ügynökségek pedig a nemzeti infrastruk-  sarki övezetben. Tomas Martin beszélt a spanyol   sága főtanácsadója a kiberbiztonságért kifejtett
              túra-védelmi terv alapján kidolgozták a saját   hatóságok által levont következtetésekről, vala-  magyar erőfeszítésekről, és az elért eredmé-
              szektorukra jellemző specifi kus terveket.  mint a témában indítandó, megindított kezdemé-  nyekről beszélt a nemzetközi hallgatóságnak.
                A BM OKF Kritikus Infrastruktúra Koordiná-  nyezésekről.          Tájékoztatást adott a kritikus infrastruktúra vé-
              ciós Osztályának vezetője, Dr. Bognár Balázs pv.   Szintén az  űridőjárásról szólt  Joaquim   delmének létrehozása érdekében elvégzett
              őrnagy a magyarországi helyzetről beszélt. Is-  Fortuny-Guasch, az Európai Bizottság Közös   jogalkotói munkáról, az Országos Informatikai
              mertette a magyar kritikusinfrastruktúra-védelem   Kutatóközpontja tudományos munkatársának   és Hírközlési Főügyeletről, a kritikus informatikai
              eddigi történetét, azt az utat, amelyet az ország   előadása is. A szakember az űridőjárásnak a   infrastruktúra védelmére irányuló magyar kor-
              a biztonságfelfogás átalakításától kezdve a tele-  kritikus infrastruktúrára gyakorolt hatásairól érte-  mányzati irányelvről, az informatikai biztonság
              pülések veszélyeztetettségi besorolásán át „az   kezett, különös tekintettel a globális műholdas   jogi szabályozásáról.  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. július–augusztus
              európai kritikus infrastruktúrák azonosításáról és   helymeghatározási rendszerekre.  Az előadásokat követően az egyes panelek
              kijelöléséről, valamint védelmük javítása szüksé-  A témában harmadikként az Európai Bizott-  elnökei összefoglalták, hogy milyen eredmény-
              gességének értékeléséről szóló, 2008. december   ság Belügyi Főigazgatóságának tisztviselője,   re jutott a kritikus interdependenciákkal; az ille-
              8-i 2008/114/EK tanácsi irányelvnek való megfe-  Naouma Kourti tartott előadást. Beszélt arról,   tékes hatóságokkal, gyakorlatokkal és tapasz-
              lelés érdekében végrehajtandó kormányzati fel-  hogy az egyéb kritikus infrastrukturális szekto-  talatokkal; az ipari ellátási lánccal, a szolgálta-
              adatokról” szóló 1249/2010. (XI. 19.) kormányha-  rokhoz képest az űr esetében a „hely” meghatá-  tás folyamatosságának biztosításával, valamint
              tározat megszületéséig bejárt. Szólt a kritikusinf-  rozása nem releváns, az uniós tagországok ha-  a kritikusinfrastruktúra-védelmi eszközrend-
              rastruktúra-védelmi tárcaközi szakmai munka-  tóságainak ott nincs kompetenciájuk, ugyanakkor   szerrel foglalkozó panel. A beszámolók után a
              csoportról, annak összetételéről, munkájáról.  az ott érintettek könnyebben elfogadják és mini-  konferencia résztvevői elfogadták a közös
                A tanácskozás résztvevői ezt követően két-  malizálják a sebezhetőséget, kevesebb szerep-  nyilatkozatot.
              két panel keretében folytatták a munkát. A kritikus   lővel kell számolni, ezért könnyebb kezelni a   Zárszót Dr. Tóth Ferenc pv. ezredes, a BM
              interdependenciák tematikájú ülésen a résztve-  helyzetet. Felsorolta azokat a helymeghatározó,   Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
              vőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a kritikusinf-  telekommunikációs, távközlési, meteorológiai és   polgári védelmi főfelügyelője mondott. Emlékez-
              rastruktúra-védelem területén érvényesülő   egyéb rendszereket, amelyek úgymond kritikusak   tetett arra, hogy a kritikus infrastruktúra védelme
              együttműködési eszközökkel kapcsolatban meg-  az űrben, illetve bemutatta a polgári élet azon   fontos eleme a nemzetek biztonságának. Hang-
              osszák egymással tapasztalataikat, az azonosí-  elemeit, amelyek kölcsönös függőségben lehet-  súlyozta, minél inkább támogatni kell, hogy a
              tási és prioritási módszereket, valamint a kritikus   nek az űrben bekövetkező eseményekkel. Fel-  kritikus infrastruktúrák tulajdonosai, működtetői
              in ter de pen den ciák kal kapcsolatban alkalmazott   vázolt továbbá egy széles körű szcenárióra   érdemi támogatást adjanak a kritikus infrastruk-
              megoldásokat. Az illetékes hatóságok, gyakorla-  épülő szimulációt, melyben azt vezette le, mi   túra védelméhez. Ez utóbbiról kijelentette, az
              tok és tapasztalatok témakörrel foglalkozó mun-  történik, ha támadás éri a GPS-rendszereket.   egy folyamat, a munka természetesen a konfe-
              kacsoport az egyes országok kompetens ható-  Naouma Kourti ezen kívül bemutatta a kritikus-  rencia végeztével nem ér véget.
              ságai által alkalmazott jogi szabályozás sajátos-  infrastruktúra-védelmi európai referenciahálóza-  A főfelügyelőt követően Dick Heimans, az
              ságait, valamint a köz- és magánszféra együtt-
              működését elősegítő kormányzati és más meg-
              oldásokat vitatta meg. Az ipari ellátási lánc, a
              szolgáltatás folyamatosságának biztosítása
              kérdéskörét körüljárva az elmúlt időszak példáin
              keresztül taglalták az ellátási minőség és elérhe-
              tőség kérdéseit, valamint a résztvevő országok
              közötti együttműködés lehetőségeinek azonosí-
              tását. A kritikusinfrastruktúra-védelem eszköz-
              rendszere kapcsán az országok nemzeti bizton-
              sági programjainak kialakításakor alkalmazható
              biztonsági eszközöket vizsgálták meg a szakem-
              berek.
                A második napon a spanyol nemzeti kritikus-
              infrastruktúra-központ nemzetközi szolgálatának
              vezetője, Tomas Martin előadásában a Napból
              kiinduló jelenségek közül a napkitörésekkel, a
              koronakidobódással (koronakidobódás – a nap-
              korona egy darabjának kilökődése a bolygóközi
              térbe), illetve a napfoltokkal foglalkozott. Mind-
              egyikről elmondta, melyiket mi jellemzi, és milyen
              hatással lehetnek a földi infrastrukturális elemek-
                                                                                  Európai Bizottság Belügyi Főigazgatósága róróórórórórróróppapapapapaapapaiiiii  BiiBiBiBiBiBBiBBizozozzozozotttttttttttsááásássááássássáságggggggg gg BBBBBBBeBBBeBBeBeBeBeeBBeBeBeBB lülülülüüülüüülüügyyggyygygygygyiiiii i FőFőőőőőőőFőőőFőFőFőőőőőőőőFőFőiigigigigigggazazazazazazzaazaaaazzazgagagagagaggg tttóóótóttóttttótt áásáásásásáságagagagagg
                                                                                  E E Eu
                                                                                  E Eu
                                                                                  E Eu
                                                                                  E Eu
                                                t t to
                                                                                  Eu
              re. A napkitörések a rádió- és műholdas kommu-  tot, melynek küldetése, hogy innovatív, felkészült, o to too to tottttt,ttt,t,mmmmmmmmmmmellleleleleelynynynynyn kkekekekeekekkkkkkkkülülülülülülülülüüüülüülülüüü dddddddededededededetéététéététététéseseseseeeseeseseseese,, , hhohohoohhohoooogygyyyygygyyygygyygygyiiiiiiiiiinnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnooovvvovoovvvovovatattatatatatatíívívívívvív, , ffefefefeefefelkkllkklklkéééséésésésééséés üzüüzüzüzüzzüzzültltlttltlt,,  Eu
                                                ha
              nikációban okozhatnak interferenciát, hatásuk   hatékony, versenyképes biztonsági megoldások a ha hatététékokokonynynyny, veveeversrsrsenenenykykkyképépépépeseseses bbbiziziztototoonsnsnsn ágágággiii mememeegogogoldldldásásásokokok  terrorelhárítási szekciójának vezetője, majd
                                                                                  te te te terrrrrrrrororooreleelelháháháhárírírítátátásisissi sssszezezezekckckckcióióiójájájánaananakk vevevevezezezezetőtőtőtőjejejje, mamamajdjdjd
              nem kritikus. A koronakidobódást az űrhajósok,   érvényesülését segítse elő európai kísérleti ké-  Caitlin Durkovich, az Egyesült Államok Belbiz-
              maguk az űrhajók, a műholdak, valamint az észa-  pességeken keresztül.  tonsági Minisztériuma nemzeti védelmi tanács-
              ki sark felett áthaladó kereskedelmi repülőgépek   A kritikus infrastruktúrának minősített rend-  adója emelkedett szólásra. Mindketten a munka
              „érezhetik meg”. Hatásuk káros lehet az egész-  szerek, hálózatok és eszközök számára biztosí-  folytatását, egymás eredményeinek felhaszná-
              ségre és a berendezésekre, befolyásolhatják a   tott speciális védelem gazdasági vonatkozásairól   lását szorgalmazták.
              globális műholdas helymeghatározási rendsze-  először közösen megtartott előadásában két   A kétnapos találkozót végül Dr. Nyikos Attila
              reket (GNSS – global navigation satellite   olasz szakértő,  Luisa Franchina és  Simona   tű. ezredes, a BM OKF Nemzetközi és Jogi Fő-
              systems). A napfolt-tevékenység az országos   Cavallini beszélt.    osztályának vezetője, a konferencia levezető
              elektromos hálózatban (beleértve az atomerő-  Sándor Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisz-  elnöke zárta be.
              műveket is) éreztetheti hatását, különösen a   térium Infokommunikációért Felelős Államtitkár-  Galántai Judit-Újhegyi Katalin
       KatVed augusztus.indd   7                                                                              10/25/2011   8:58:48 AM
                                                                                                              10/25/2011   8:58:48 AM
       KatVed augusztus.indd   7
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14