Page 21 - magazin-április
P. 21

19


                                           bályváltozások következtében új belső intéz-  járművek felépítéséről. Bérczi László hangsú-
                                           kedések  is  születtek,  valamint  a  megújított  lyozta annak fontosságát, hogy a helyszínre   2012. április
                                           együttműködési megállapodás is a biztonsá-  érkező  tűzoltók  minden  esetben  tisztában
                                           gosabb, hatékonyabb tűzoltói beavatkozások  legyenek  a  lehetséges  veszélyekkel.  Mint
                                           támogatását  célozza.  A MÁV  Zrt.  és  a  BM  mondta, ezt segíti a mostani képzés is, amely
                                           OKF tavaly újította meg korábbi együttműkö-  kétórás  elméleti  és  további  kétszer  két  óra
                                           dési  megállapodását,  amely  kiemelt  célként  gyakorlati oktatást foglal magába.
                                           a vasúti közlekedés biztonságosabbá tételét   Földházi  György  arról  beszélt,  hogy  a
                                           nevezi  meg.  Az  aktualizálást  az  tette  indo-  vasúti  közlekedés  során  történt  balesetek,
                                           kolttá, hogy a vasúti járművekben keletkezett  tűzesetek  szakszerű  beavatkozást,  speciális
                                           tüzek oltása, valamint a vasúti pályákon tör-  tudást és eszközöket igényelnek, hiszen egy­ KATASZTRÓFAVÉDELEM
                                           ténő műszaki mentések speciális ismereteket  egy ilyen esemény nagy fennakadást okozhat
                                           igényelnek, ráadásul a vasúti szállításban is  a  vasúti  közlekedésben.  Cél  tehát  a  lehető
                                           időről  időre  új  technikai  eszközök  jelennek  leggyorsabb, legpontosabb műszaki­mentés,
                                           meg.  A szakszerű  és  hatékony  beavatkozás  tűzoltói beavatkozás, hogy minél gyorsabban
                                           érdekében naprakész információval kell ren-  visszaálljon a közlekedés rendje.
                                           delkezni a beavatkozási lehetőségekről és a                   (Barta)




        Az EU polgári védelmi szakértôit képezték


        Svédországban



        Március 10. és 16. között a svédországi Revinge­
        ben zajlott az európai uniós technikai szakértők
        első,  polgári  védelmi  logisztikára  specializált
        felkészítése. Magyarországot Dr. Demény Ádám
        tű. alezredes, a BM OKF Gazdasági Ellátó Köz-
        pontjának igazgatója képviselte.
           Az  egyhetes  képzésen  közel  húsz  uniós
        tagország képviseltette magát a svéd katasztró-
        favédelem  kiképző  és  oktató  akadémiáján.  Az
        úgynevezett TEC­ (Technical Expert Course for
        Logisticians)  képzés  célja  az  volt,  hogy  az  EU
        polgári  védelmi  működési  mechanizmusának
        elsajátítása  mellett  a  résztvevőket  felkészítse  a
        katasztrófahelyzetek során felmerülő kárhelyszíni
        logisztikai feladatokra, akik így támogatni tudják
        az EU Monitoring és Információs Központja által
        koordinált missziókat és bevetéseket. Az elméleti
        tananyag elsajátítása mellett a képzésen résztve-
        vők ötfős csapatai két napon át, a valóságos hely-
        zetet teljes mértékben visszaadó terepgyakorlaton  jére kitalált ország az Európai Unióhoz fordult, a  a magyar szakértő a rendőrséggel és a katona-
        vettek részt „katasztrófa sújtotta” területen.   segítségkérést követően húsz ország ajánlotta fel  sággal folytatott tárgyalásokat vezette. A gyakorlat
           Az elméleti oktatást végző szakértők egyebek  szakértőit, küldött segélyt. A feszített tempójú gya-  szervezői folyamatosan nyomás alatt tartották a
        mellett biztonsági, infokommunikációs kérdések-  korlaton minden csapatnak azonos feladatot kel-  résztvevőket, a körülmények és a szituációk ál-
        kel foglalkoztak, szó esett az Európán kívüli, eltérő  lett végrehajtania, amelyben egy tréner volt a se-  landóan változtak. A feladat végrehajtása után a
        vallási, kulturális környezetben végzett misszióról,  gítségükre. Emellett GPS­t, rádiót, gépjárművet,  csapatok magas szintű delegációk számára pre-
        a logisztika területéről, és a nemzetközi küldeté-  sőt, a parkoláshoz szükséges helyi aprópénzt is a  zentálták az elért eredményeket és a humanitárius
        seket megjárt előadók természetesen saját gya-  rendelkezésükre bocsátottak. Pontról­pontra vég-  segélyszállítmányok kezelése érdekében készített
        korlati tapasztalataikat is megosztották a hallga-  re kellett hajtaniuk azokat a teendőket, amelyeket  logisztikai tervüket.
        tósággal.                          egy valódi misszió során is kellene, volt bejelent-  A tréning alkalmat adott egy friss ismeretség
           A kétnapos terepgyakorlat a Gudrun­hurrikán  kezés a helyi műveletirányításnál, a rendőrségnél,  elmélyítésére is, a trénerek között ott volt az a Per­
        pusztítása utáni helyzetet vázolta fel, a feladatok  a  katonaságnál,  a  Vöröskeresztnél.  A beavatott  Anders Berthlin, aki az ENSZ OCHA (Humanitári-
        megoldásával  a  hallgatók  ezt  a  helyzetet  tanul-  szakember minden egyes helyen úgy tette a dol-  us Ügyek Koordinációs Irodája) tanácsadójaként a
        ták meg uralni. A 150 km/h széllel érkező ciklon  gát, ahogyan éles helyzetben tenné. Dr. Demény  HUNOR Mentőszervezet nemzetközi, INSARAG
        négyszáz  ember  halálát  okozta,  1700  ember  Ádám a Charlie Team tagjaként egy francia, egy  minősítésével  kapcsolatban  még  januárban  járt
        megsérült, az utak járhatatlanná váltak, 250 ezer  spanyol, egy holland és egy svéd szakemberrel  mentori látogatáson Magyarországon.
        háztartás  maradt  áram  nélkül.  A gyakorlat  ide-  dolgozott együtt. Felváltva irányították a csapatot,   (Demény)
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26