Page 13 - magazin-november
P. 13

11

        ni. A feladat nagysága szükségessé teszi, hogy   védelmi adatbázisról. A főigazgató tájékoztatást   delmi törzsvezetési gyakorlat ta pasz talatait tárta
        a jelenlegi öt mellett további iparbiztonsági infor-  adott arról is, milyen törekvések vannak a polgá-  a hallgatóság elé. Beszélt arról, hogy az Ukraj-
        mációs központok jöjjenek létre a legveszélyezte-  ri védelmi hatósági jogkörök erősítésére. A BM   nában végrehajtott töltésfejlesztések után új koc-
        tettebb helyszíneken, de korszerűbbek lesznek a   OKF vezetője külön foglalkozott a parancsnoki   kázatok jelennek meg Magyarországon, hiszen
        katasztrófavédelmi mobil laborok járművei is, és   és a hatósági tevékenység elválasztásával, mint   immár  nem  várható  a  szomszédban  gátszaka-
        számos további fejlesztés szolgálja a pontos mun-  mondta, a kirendeltségi és megyei hatóságok   dás, ami enyhítené az áradást. Ez azt is jelenti,
        kavégzést, a biztonságot.          lesznek ezentúl a hatósági munka fő letétemé-  hogy az eddigi legnagyobbnál is magasabb víz-
           Dr.  Vass  Gyula  tű.  ezredes,  a  veszélyes   nyesei,  működésük  egységes  elvek  mentén   állásokra lehet készülni a jövőben, és gyorsabbak
        üzemek  főosztály  vezetője  a  már  végrehajtott   történik.         lesznek az árhullámok is. Ezek így együtt új árvízi
        feladatokat ismertette. Utóbbi munka során a ka-  A  nap  második  előadója  Dr.  Tóth  Ferenc   kockázatot jelentenek a térségben.     KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. november
        tasztrófavédelem  közel  ezerháromszáz  ellenőr-  tű.  dandártábornok,  országos  polgári  védelmi   Jackovics Péter tű. alezredes, műveletirányítási
        zést hajtott végre. 2012 első félévében a területi   főfelügyelő  volt,  aki  egyebek  mellett  gyakor-  főosztályvezető a megyei mentőcsoportok műve-
        szervek több mint ezer üzemazonosítási hatósági   lati  tanácsokat  adott  a  jelenlévőknek,  például   leti alkalmazásáról tartott előadást. Elsősorban az
        szemlét, valamint 23 esetben supervisori ellenőr-  arra, hogyan kell megszervezni egy többnapos   önkéntes mentőszervezetek fontosságát hangsú-
        zést tartottak.                    beavatkozást,  de  beszélt  a  megelőzés  ható-  lyozta, azt, hogy a hivatásos katasztrófavédelmi
           A  veszélyesáru-szállítás  ellenőrzésével  kap-  sági  feladatairól,  a  tervezés  fontosságáról  is.   szervezet számít rájuk. Előadásából kiderült, hogy
        csolatos  tapasztalatokat  és  a  tevékenységhez   A tábornok elmondta, a most nagyjából száz-  a HUNOR-ral és a HUSZÁR-ral összesen huszon-
        kapcsolódó  aktuális  kérdéseket  Kozma  Sándor   ezer főt számláló polgári védelmi szervezetek   két  csapatra  lehet  számítani,  ezekben  mintegy
                                                                              ezerháromszáz,  speciális  ismerettel  rendelkező
                                                                              szakember indulhat a bajba jutottak segítségére.
                                                                                A szakmai napon a közösségi szolgálatról, an-
                                                                              nak is a katasztrófavédelemnél való teljesítéséről
                                                                              Dr. Székely Judit tű. őrnagy adott tájékoztatást.
                                                                              Felidézte a szolgálatot előíró jogszabályi hátteret,
                                                                              majd a katasztrófavédelmi közösségi szolgálat
                                                                              célkitűzéseiről beszélt.

                                                                              Szakmai nappal a még jobb
                                                                              tűzoltósági munkáért
                                                                              Az  október  huszonötödiki,  tűzoltósági  szak-
                                                                              mai  nap  bevezetőjében  Dr.  Bakondi  György
                                                                              tű. altábornagy, főigazgató részletesen kitért a
                                                                              tűzvédelemben  már  lezajlott  és  a  még  soron
                                                                              következő változásokra. Ezúttal is egyértelművé
                                                                              tette, miért volt elkerülhetetlen a hivatásos tűzol-
                                                                              tóságok állami irányításba vétele. Az elvi prob-
                                                                              lémák mellett felszínre kerültek a 112 hivatásos
                                                                              önkormányzati  tűzoltóság  különbözőségéből
                                                                              adódott és az eltérő források miatt keletkezett
                                                                              visszásságok,  de  gondok  mutatkoztak  a  tiszti
                                                                              utánpótlás és a képzések terén is. Mindennek
                                                                              következményeként egy gyenge hatásfokú tűz-
                                                                              oltósági  rendszer  alakult  ki,  amelynek  egyes
                                                                              szereplői nem a nekik szánt szerepet játszották.
        tű. alezredes, a veszélyes szállítmányok főosztály   száma várhatóan tovább nő, hiszen még csak   A főigazgató a tragikus kimenetelű West Balkán
        vezetője mutatta be. Mint mondta, az első kilenc   most fognak bővülni az üzemi pv szervezetek,   tragédia kapcsán a hatósági munka hibáira és
        hónapban több mint húszezer közúti, közel 4500   de újabb országos rendeltetésű szervezetek is   hiányosságaira világított rá, mint mondta, a há-
        vasúti, és több mint félezer vízi járművet ellenőr-  létrejönnek, például a légi felderítés, a gépesített   rom fi atal halálával végződött eset a rendszer
        zött a katasztrófavédelem.         műszaki mentés területén.          szinte  valamennyi  problémáját  felvonultatta
                                             A szakmai napon résztvevő Dr. Góra Zoltán   még úgy is, hogy tűz sem keletkezett a szórako-
        A polgári védelem is a hatósági    tű. dandártábornok, főigazgató-helyettes a meg-  zóhelyen. A tűzmegelőzés fontosságára tért ki
        munka terén erősít                 jelenteket a hatósági munka alapos végzésére in-  ezután a tábornok, pozitív példaként említve azt
        Október 24-én tartotta szakmai napját a polgá-  tette, és kiindulási alapként fi gyelmükbe ajánlotta   a tavasszal Nógrád megyében kipróbált mód-
        ri  védelmi  szakterület.  Ennek  megnyitóján  az   a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás   szert,  amellyel  a  szabadtéri  tüzek  számát  az
        országos  katasztrófavédelmi  főigazgató  adott   általános szabályairól szóló törvényt. A megyei   előző év hasonló időszakában mért felére sike-
        átfogó ismertetést azokról az okokról, amelyek   főfelügyelőktől azt kérte, hogy fokozott fi gyelmet   rült leszorítani, miközben országosan a helyzet
        a katasztrófavédelem teljes átalakításához ve-  fordítsanak a megyéjükben tartott rendezvények-  jelentősen romlott, tízszer annyi esethez vonul-
        zettek. A tábornok szólt a védelmi igazgatásban   re, tudjanak mindegyikről, és történjen meg azok   tak a tűzoltók, mint 2011 tavaszán. A felvázolt
        végbement  átalakulásról,  a  katasztrófaveszély   ellenőrzése is.    példa is azt bizonyítja, vannak olyan hatékony
        időszakának  bevezetéséről,  a  kockázatelem-  A szakmai napon Szarka Zsolt tű. alezredes,   megelőzési módszerek, amelyekkel az esetek,
        zésről,  a  települések  besorolásáról,  a  közbiz-  tervezési  és  védelmi  igazgatási  főosztályveze-  ily módon a beavatkozások számát csökkenteni,
        tonsági  referensekről.  Ezen  kívül  beszélt  egy,   tő-helyettes  a  szeptember  végén,  Sza   bolcs-  végső soron tehát a károkat minimalizálni lehet
        az iparbiztonsági mintájára létrehozandó polgári   Szatmár-Bereg  megyében  megtar tott  árvízvé-  – emlékeztetett a tábornok.
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18