Page 15 - magazin-november
P. 15

13

        a környezeti károk elhárítására kellett költeni.
        Ez a korábban kiszabott bírság feletti összeg
        a későbbiekben még per tárgyát képezheti. A
        jövőt illetően pedig azt hangsúlyozta, hogy a
        rend helyre állt, és a kormány arra törekszik,
        hogy  megmaradjanak  a  régió  adta  lehetősé-
        gek. Ehhez fejlesztésekre és munkahelyterem-
        tésre van szükség – jelentette ki.
           A  beszélgetés  résztvevői  ezután  meg-
        tekintették  a  tanösvény  indító  és  fogadó  ál-                                                           KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. november
        lomását, ahol erre a napra a helyi gyerekek
        rajzaiból és a tragédiát bemutató, a lakosok
        által készített fotókból rendeztek kiállítást. A
        katasztrófa  második  évfordulójára  rendezett
        megemlékezés-sorozat  Devecserben  folyta-
        tódott, ahol kilenc helyi lakos vehetett át el-
        ismerést a katasztrófát követő mentés során
        tanúsított kimagasló helytállásáért.


        Tábornok áll a Heves megyei                                           vényen a tábornoki kinevezésekre váró tűzoltó-


        katasztrófavédelem élén                                               és  rendőrtisztek,  illetve  családtagjaik  mellett
                                                                              részt  vett  Dr.  Pintér  Sándor  belügyminiszter,
        A                                  Ambrus, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi   Országos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság
                                                                              Dr.  Bakondi  György  tű.  altábornagy,  a  BM
             Sándor-palotában  vette  át  október  18-
             án  dandártábornoki  kinevezését  Áder
                                                                              főigazgatója, Dr. Hatala József r. altábornagy,
                                           Igazgatóság igazgatója.
             János  köztársasági  elnöktől  Csontos
                                                                              országos  rendőrfőkapitány,  valamint  további
                                             A Sándor-palotában tartott ünnepi rendez-
                                                                              vezető tisztségviselők.
                                                                                Áder  János,  Magyarország  köztársasági  el-
                                                                              nöke a belügyminiszter javaslatára 2012. október
                                                                              23-i hatállyal tűzoltó dandártábornokká nevezte ki
                                                                              Csontos Ambrus tű. mk. ezredest, valamint rend-
                                                                              őr dandártábornokká Dr. Kertész Rudolf, Sándor
                                                                              Miklós és Meichl Géza rendőr ezredeseket.
                                                                                Csontos Ambrus a tűzoltásban, a tűzvizs-
                                                                              gálatban és a tűzvédelmi hatósági szakterüle-
                                                                              ten széleskörű ismerettel és nagy gyakorlattal
                                                                              rendelkezik. Huszonöt éve áll a tűzoltóság és
                                                                              a katasztrófavédelem szolgálatában, szakmai
                                                                              tapasztalatait  Heves  megyében  szerezte.
                                                                              Számos tűzesetnél és katasztrófahelyzetben
                                                                              látott  el  irányítói  feladatokat.  2010  novem-
                                                                              berétől  a  Heves  Megyei  Katasztrófavédelmi
                                                                              Igazgatóság igazgatója.

                                                                                                             Barta Ágnes tű.hadnagy




        Átadták a legelsõ Katasztrófavédelmi díjat




             Magyar  Tudomány  Ünnepe  2012  hiva-  fogalmazott, a tudomány még soha ilyen közel   hangsúlyozta,  a  tudománynak  meg  kell  mu-
             talos megnyitóján, november ötödikén   nem volt a mai emberhez, hiszen ott van a   tatnia,  hogy  képes  változni.  Az  MTA  elnöke
        A adták át első ízben az MTA, a BM Or-  reklámokban,  a  hírekben,  tudományos  kísér-  úgy fogalmazott, a tudomány nem elsősorban
        szágos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság,  a   letekkel csábítják a fogyasztókat egy-egy ter-  eszköz, hanem látásmód és nyelv, bizonyos
        Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem  és  a  Somos   mék megvásárlására. A tudomány még soha   szempontból lehetőség. A tudomány nem egy
        Alapítvány által alapított Katasztrófavédelmi dí-  ilyen messze nem volt a hétköznapi embertől,   gyár, belső folyamatait illetően sem homogén,
        jat. Az elismerést Katona Tamás János kapta.   mondott ellent saját magának az akadémikus,   és szintén nem független a változó körülmé-
           A  Magyar  Tudományos  Akadémián  ren-  hozzátéve, hogy a tudomány helyét, szerepét   nyektől – tette hozzá az akadémia első embe-
        dezett ünnepségen az intézmény elnöke, Pá-  nehéz eldönteni, és egy sor ellentmondás   re. A tudomány nem ígéret, hanem erőforrás, a
        linkás  József  mondott  köszöntőt.  Ebben  úgy   is  felfedezhető  a  témában.  Pálinkás  József   lehetőségek feltárásának erőforrása, mondta a
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20