Page 19 - magazin-november
P. 19

17

        tesítési és helyreállítási műveleteiről, a MAL álla-  A közutak és a Duna után a
        mi felügyeletéről, a kártalanítási eljárásokról és a
        térség általános rehabilitációjáról.  vasúton ellenõriztek
           A  jelentéstevő  magyarországi  látogatásá-
        nak elsődleges célja az volt, hogy áttekintse a
                                                áromnapos, országos vasúti (DISASTER-
        magyar kormánynak az  egészséges környezet   H                        ellenőrök  a  Magyarország  területére  belépő
        biztosítása érdekében, ezen belül a mérgező és   RID) ellenőrzéssorozat zajlott október kö-  szállítmányok ellenőrzésének.
        veszélyes termékek és hulladékok kezelésében   zepén, amelynek során a katasztrófavé-  Az októberi vizsgálatsorozat során szerzett
        kifejtett tevékenységét, az ezen a téren elért   delem a társhatóságokkal együtt több mint 2500   tapasztalatok ismét azt erősítették, hogy indo-
        eredményeket és természetesen a nehézsége-  vasúti  járművet  vizsgált  meg,  ezek  közül  több   kolt volt azoknak a jogszabályoknak a megal-  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. november
        ket is. A cél ugyanis az, hogy csökkenjen, illetve   mint ezer a veszélyes áruk szállítására vonatkozó   kotása, amelyek értelmében ez év januárjától
        megszűnjön az ilyen tevékenységek emberi jo-  jogszabály hatálya alá tartozott. Az akció célja az   a katasztrófavédelem önálló hatóságként jár
        gok érvényesítésére gyakorolt kedvezőtlen ha-  illegális szállítmányok kiszűrése, illetve az egyéb   el a vasúti veszélyesáru-szállítás ellenőrzései
        tása, vagyis ne sérüljön az emberek élethez, az   szabálytalanságok felderítése volt.  során  is.  A  Disaster  RID-akcióban  műveleti
        egészséghez, valamint a biztonságos és egész-  A katasztrófavédelem iparbiztonsági szak-  területi szervként részt vett a Fővárosi Kataszt-
        séges környezethez való joga.      emberei a társhatóságokkal közösen össze-  rófavédelmi  Igazgatóság,  a  Bács-Kiskun,  a
           Calin  Georgescu  kérdései  arra  irányultak,   sen  2523  vasúti  járművet  vizsgáltak  meg,   Győr-Moson-Sopron, a Békés, a Somogy és a
        hogy  rendelkezett-e  a  MAL  katasztrófakocká-  ezek  közül  1086  tartozott  a  RID  (veszélyes   Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófa-
        zat-kezelési tervvel, vajon a baleset oka tisztán   áruk vasúton történő szállításának szabályai)   védelmi Igazgatóság Az ellenőrzésekben más
        emberi mulasztás volt vagy egyéb szempontok   hatálya  alá.  A  katasztrófavédelem  az  ellen-  megyei katasztrófavédelemi igazgatóságok
        is közrejátszottak, valamint hogy volt-e a helyi   őrzések  során  harmincnégy  esetben  észlelt   iparbiztonsági szakemberei is közreműködtek.
        lakosságnak menekülési lehetősége. A jelentés-  valamilyen hibát, míg a társszervek hat alka-  A katasztrófavédelem mellett az Országos
        tevő az iránt is érdeklődött, hogy vannak-e az or-  lommal tártak fel szabálytalanságot.  Rendőr-főkapitányság,  a  Nemzeti  Adó-  és
        szág más pontjain is a kolontárihoz hasonló táro-  Az  október  16-18.  között  megtartott  or-  Vámhivatal,  valamint  a  Nemzeti  Közlekedé-
        zók, és jelentenek-e ezek bármilyen kockázatot.   szágos  ellenőrzési  akció  célja  az  illegális   si  Hatóság  hajtott  végre  ellenőrzéseket  a
        Bakondi György elmondta, hogy a katasztrófa   nemzetközi  és  belföldi  veszélyes  szállítmá-  Disaster-RID  akcióban.  Annak  érdekében,
        idején érvényben lévő, az EU veszélyes anya-  nyok  felderítése,  a  rejtett  vagy  szabálytalan   hogy  az  akciósorozat  még  hatékonyabb  le-
        gokról  szóló  irányelveknek  megfelelő  magyar   veszélyesáru-szállítás  feltárása,  valamint  a   gyen,  a  hatóságok  a  veszélyes  áruk  vasúti
        jogszabályok szerint a vörösiszap nem minősült   szállítások  alágazatonkénti  nyomonkövetése   szállításának  ellenőrzését  illetékességi  terü-
        veszélyes anyagnak, ezért a gyár nem volt kö-  volt. Különös fi gyelmet szenteltek a hatósági   letükön egy időben, közösen hajtották végre.
        teles  katasztrófakockázat-elemzést  készíteni.
        A tábornok tájékoztatott arról is, hogy a baleset
        pontos okait ma még nem lehet meghatározni,   Szolnokon lesz az elsõ
        így azt sem, milyen mértékben és kiket terhel a
        történtekért a felelősség. A vállalat vezetése el-  logisztikai központ
        len jelenleg büntetőeljárás zajlik, annak lezárulta
        előtt nem lehet erről felelősen nyilatkozni – szö-
        gezte le. A többi magyarországi vörösiszap-tá-  özel  egy  évnyi  előkészítő  munka  után   rendszerébe  több  okból  is  hasznos.  Egyfelől
        rozónál már nem folyik aktív termelés – folytatta   az  október  12-én  aláírt  szerződéssel   ki lehet váltani a meglévő korszerűtlen, drágán
        a  főigazgató,  ezek  rekultivációja  folyamatban   K  megjelent a polgári logisztika a kataszt-  üzemeltethető  megyei  raktárakat,  másfelől
        van, de a két évvel ezelőtti tragédia óta folyama-  rófavédelmi logisztika rendszerében, és Szol-  megoldást jelenthetnek a jelenlegi raktárakban
        tosan ellenőrzik őket, így sem a lakosságra, sem   nokon létrejöhet az első logisztikai szolgáltató   tárolt  inkurrens,  rosszul  strukturált  készletek
        a környezetre nem jelentenek veszélyt. Bakondi   központ (LSZK). További három ilyen rendszer-  hatékonyabb kezelésére is. Ezen felül a köz-
        György  a  vörösiszap-katasztrófa  kapcsán  ki-  be lépésével kiválthatóak lesznek a korszerűt-  pontok bevonásával egy logisztikai szolgálta-
        fejtette,  álláspontja  szerint  a  korábban  eljáró   len megyei raktárak.    táscsomag  –  készletezési,  egységrakomány-
        hatóságoknak fel kellett volna ismerniük, hogy a   A  Szolnokra  tervezett  központ  megalakítá-  képzési, nyilvántartási, kar      ban    tartási funkciók,
        MAL technológiája elavult.         sáról  szóló  szerződést  Dr.  Demény  Ádám  tű.   kiszállítási feladatok – „vásárolható meg” szer-
           A megbeszélést követően Calin Georgescu   ezredes,  BM  Országos  Katasztrófavédelmi   ződéses jogviszony alapján.
        a főigazgatóság által szervezett helyszíni bejá-  Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM   Az  elképzelések  szerint  a  szolnoki  köz-
        ráson vett részt az érintett településeken, Ajkán,   OKF GEK) igazgatója és Karmazin György, a   pontban  elsősorban  az  árvízi  védekezéshez
        Kolontáron  és  Devecseren.  Itt  tartózkodása   BI-KA Logisztika Kft. ügyvezető igazgatója írta   használható  készleteket,  technikai  eszközö-
        további részében pedig a Külügyminisztérium,   alá. A polgári és a katasztrófavédelmi logisztika   ket  tárol  majd  a  BM  OKF  GEK.  Az  új  és  a
        a  Belügyminisztérium,  a  Vidékfejlesztési  Mi-  összekapcsolódását mindketten újszerűnek és   meglévő készletek együttesen lehetővé teszik
        nisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,   példaértékűnek értékelték.  a Tisza vonalán, illetve a Körösöknél a gyors
        az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nem-  A  döntés,  amely  szerint  négy  logisztikai   reagálást és az anyagok igény szerinti szállí-
        zetgazdasági Minisztérium, valamint az Orszá-  szolgáltató  központból  álló  területi  logisztikai   tását. Az új rendszerrel kapcsolatos elvárás a
        gos Atomenergia Hivatal és az Alapvető Jogok   raktárrendszer jöjjön létre, tavaly decemberben   rugalmas hozzáférés és az állandó rendelke-
        Biztosának Hivatala képviselőivel, a bíróságok   született meg. Az akkor meghatározott ütemter-  zésre állás.
        képviselőivel, valamint az ügyben érintett parla-  vet tartva ez év elején kezdődött meg a kidolgo-  Dr.  Demény  Ádám  a  szerződés  aláírását
        menti képviselőkkel, civil szervezetekkel, a ma-  zói munka, márciusra pedig elkészült a központ   követően  elmondta,  hogy  a  következő  idők
        gánszféra és az áldozatok képviselőivel találko-  létrehozásáról szóló szerződés tervezete és a   feladata a logisztikai szolgáltató központ anya-
        zott. A magyarországi látogatás eredményeit   hozzá kapcsolódó új anyagellátási rendszer.  gokkal történő feltöltése, valamint a tervekben
        a jelentéstevő az ENSZ Emberi Jogi Tanács   A logisztikai központok bevonása a kataszt-  szereplő győri, miskolci és pécsi központ szer-
        2013 szeptemberi ülésszakán mutatja be.  rófa-elhárítási feladatokat támogató logisztika   ződésének mihamarabbi előkészítése.
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24