Page 13 - magazin-december
P. 13

11

        Beszélt a 2010 májusi, az M1-es autópályán ke-  1990-es  évek  elejének  válságkezelésétől  a  je-  szélyhelyzet kihirdetésére akkor, ha kritikus infra-
        letkezett közel tíz négyzetméteres kráterről. Ezzel   lenlegi polgári veszélyhelyzetek kezeléséig. Az   strukturális elem sérül. A témának aktualitás ad,
        kapcsolatban elmondta azt is, hogy ötven órán   alezredes szót ejtett az ország katasztrófa-veszé-  folytatta Bognár Balázs, hogy az Országgyűlés
        keresztül volt teljes útzár, további százhúsz napig   lyeztetettségéről, arról, hogy végbement a telepü-  november 12-én elfogadta a létfontosságú rend-
        jelentős  sebességkorlátozás,  összességében  a   lések ismételt besorolása, amely a kockázatok   szerek és létesítmények azonosításáról, kijelölé-
        számítások szerint a nemzetgazdaságot az eset-  azonosításával kezdődött, majd a veszélyeztető   séről és védelméről szóló törvényt, amely 2013.
        tel kapcsolatban – mindent összeadva – körülbelül   tényezők  elemzése  és  értékelése  következett,   március elsején lép hatályba. A törvény nem kis
        egymilliárd forintos veszteség érte. A másik példá-  és végül az osztályba sorolással fejeződött be.   feladatot ró a katasztrófavédelemre, hiszen 2014.
        ban azt világította meg, mi vezetett ahhoz, hogy   A főosztályvezető elmondta, az új rendszerben   január elsejéig tíz ágazat (energia, közlekedés,
        tavaly májusban az M6-os sztráda leállósávja és   3176 település került valamelyik osztályba, közü-  agrárgazdaság, egészségügy, pénzügy, ipar, in-  kaTaSZTróFaVÉDELEM    2012. december
        rézsűje leszakadt. Gáspár László ezt követően is-  lük 157 a legnagyobb kockázatokat jelentő egyes   fokommunikációs technológiák, víz, jogrend-kor-
        mertette az esőben és eső után jelentkező forga-  kategóriába.  Sok  egyéb  mellett  Bognár  Balázs   mányzat, közbiztonság-védelem) körülbelül 35
        lombiztonsági kockázatokat, valamint a lehetsé-  beszélt a katasztrófavédelem három szakterü-  ezer elemét kell megvizsgálni. Legelőször, 2013.
        ges megoldásokat. Utóbbiaknál szólt a tervezési   letéről, közülük is bővebben az iparbiztonságról.   március elsejéig az energia- és a közlekedési
        és technológiai szabályok pontos megtartásáról,   Az előadásban elhangzott, több mint nyolcszáz   szektor elemei kerülnek sorra. Előadásában ezek
        vagyis a jó minőségű munka alapvető fontosságá-  azoknak a veszélyes ipari üzemeknek a száma,   után az alezredes azokat az adatbázisokat, rend-
        ról, az úttest kopórétegének gondos kiválasztásá-  amelyek hatósági felügyelet alatt vannak, és kö-  szereket, szoftvereket mutatta be, amelyeket az
        ról, a különböző érdesítő rétegekről.   rülbelül nyolcezer, a SEVESO-II. irányelv szerint   iparbiztonsági szakterület használ, szólt egyebek
           A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigaz-  küszöb alattinak minősülő üzem van a katasztró-  mellett az Iparbiztonsági Információs Központról,
        gatóság  Kritikus  Infrastruktúra  Koordinációs   favédelem látókörében. Az iparbiztonság másik   a Monitoring és Lakossági Riasztórendszerről, a
        Főosztályának  vezetője,  Dr.  Bognár  Balázs  tű.   szegmenséről  szólva  a  főosztályvezető  emlé-  veszélyesáru-szállítás ellenőrzési szoftveréről, a
        alezredes „Új technikák, technológiák megjelené-  keztetett arra, hogy egy négyéves európai uniós   hajókövető programról, „Dömi”-ről, a döntéstámo-
        se időjárási káresemények kapcsán” címet viselő   irányelv kötelezte Magyarországot a kritikus inf-  gató térképről, valamint a katasztrófavédelemnél
        előadásában  elsőként  a  biztonság  fogalmával   rastruktúra felmérésére, hatósági felügyelet alá   használatban lévő kommunikációs rendszerekről.
        foglalkozott, majd arról beszélt, miként változtak   vonására. Ennek komoly jogszabályi háttere is
        meg  a  Magyarországot  érintő  kockázatok  az   van, hiszen az alaptörvény is lehetőséget ad ve-  Galántai Judit



        Tanulságok, tapasztalatok, tervek




             ár hónapon belül másodszor vettek   kel lehet a leghatékonyabb védekezést meg-  védekezés  alapjául  szolgáló  pontos  előre-
             részt közös értekezleten a megyei   valósítani, és nem utolsó sorban össze kell   jelzéseket csak így lehet készíteni – mondta
        Pkatasztrófavédelmi és a vízügyi igaz-  hangolni, egymásra kell építeni a védekezési   Hoffmann Imre.
        gatók.  A  két  szakterület  képviselői  a  legak-  terveket – hangsúlyozta a vízügy egy részéért   „A legkritikusabb időszakokban, katasztró-
        tuálisabbnak ítélt kérdéseket és problémákat   is felelős helyettes államtitkár. Hoffmann Imre   faveszély vagy veszélyhelyzet idején jól men-
        osztották meg a hallgatósággal, illetve azo-  előadásában kitért a vízügy területén történt   jenek a dolgok!” Így foglalta össze a mostani-
        kat  a  feladatokat  vették számba, amelyeket   átalakításokra, így az Országos Műszaki Irá-  hoz hasonló közös értekezletek legfontosabb
        együtt lehet a leghatékonyabban megoldani.  nyító  Törzs  (OMIT)  megújítására,  valamint   célját Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, or-
          Az értekezletet megnyitó Dr. Góra Zoltán   felhívta a fi gyelmet arra, hogy a katasztrófa-  szágos polgári védelmi főfelügyelő. A kataszt-
        tű.  dandártábornok,  a  BM  OKF  főigazgató-  védelem és a vízügy egymást kiegészítő ké-  rófavédelem első előadójaként a főfelügyelő
        helyettese úgy fogalmazott, a megbeszélés   pességeit közös gyakorlatok megtartásával is   beszélt arról, mi mindent tett a szervezet az
        legfontosabb apropóját az adja, hogy válto-  erősíteni kell. Emlékeztetett az árvíz elleni vé-  elmúlt időszakban a hatékony megelőzési és
        zatlanul az árvizek jelentik  Magyarország   dekezést megelőző feladatokra, így a mérő-   védekezési tevékenység érdekében. Szólt ar-
        számára a legnagyobb kockázatot, valamint   és monitoringrendszerek, valamint a megfe-  ról is, hogy a szervezetnek ma már nemzet-
        az: az idei évben jelentős átalakulás történt   lelően  elkészített  elöntési  tervek  szerepére.   közi minősítéssel rendelkező mentőcsapata is
        hazánk védelmi igazgatási rendszerében.   Jó és követendő példaként szólt arról, hogy a   van, amely bevethető például akkor, ha a világ
        Megváltozott a veszélyhelyzeti tervezés rend-  vízügy ügyeleti rendszerének kialakításában   távoli  pontján  lévő  magyarokat  kell  a  bajból
        szere, hátravan a települések vízkárelhárítási   az OKF főügyelete tevékenyen részt vett. A   menteni. A tábornok ezután részletesen be-
        terveinek kidolgozása, valamint a rendelke-  helyettes államtitkár a katasztrófavédelem   számolt a szeptember 25-én Szabolcs-Szat-
        zésre álló eszközök és erők áttekintése.  és a vízügy ellenőrzések és felülvizsgálatok   már-Bereg  megyében  tartott  törzsvezetési
          Ezt követően Dr. Hoffmann Imre, közfog-  során való együttműködésére is emlékeztette   gyakorlatról. Minden olyan helyzetet felvá-
        lalkoztatási helyettes államtitkár vette szám-  a megjelenteket, kiemelve azt, hogy a mun-  zoltak, amely egy nagyobb árvíz esetén elő-
        ba a katasztrófavédelem és a vízügy közötti   kákat megyei, helyi szinten is fontos össze-  fordulhat. Számba vették a szükséges lakos-
        kapcsolódási pontokat. Megoldást kell találni   hangolni. Ahhoz, hogy mindez sikeres legyen,   ságvédelmi intézkedéseket ugyanúgy, mint a
        például arra, miként lehet országosan egysé-  megfelelő, minden érintett számára elérhető   polgári védelmi szervezetek alkalmazásának
        ges védekezési rendszert teremteni úgy, hogy   adatbázisokra  van  szükség  –  jelentette  ki   kérdéseit. A tapasztalatok azt mutatták – szö-
        jelentős eltérések mutatkoznak az egyes ön-  Hoffmann Imre, hozzátéve, ennek egyik fon-  gezte le a főfelügyelő, hogy bőven van még
        kormányzatok felkészültségében ugyanúgy,   tos  részét  képezi  a  folyamatosan  frissülő,   tennivaló, például az eszközök, felszerelések
        mint a védvonalak és az árvízi létesítmények   immár 140 éves múltra visszatekintő vízrajzi   fejlesztése, valamint a közös gyakorlatok
        műszaki  színvonalában.  Mindezen  túl  folya-  adattár.  Vízgyűjtő  terület  lévén  szükség  van   megtartása  terén.  A tervezési munka során
        matos fejlesztésekre van szükség, fel kell   a szomszédos országok társszerveivel való   pedig  nem  szabad  fi gyelmen  kívül  hagyni  a
        mérni, hol milyen módszerekkel és készletek-  szoros kapcsolatokra is, hiszen a hatékony   szomszédos országokban zajló fejlesztéseket,
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18