Page 15 - magazin-december
P. 15

13

        beszélt a most befejezett beruházásokról, köz-  lés résztvevőit. Mindkét folyó áradása esetén   A szakember szólt arról is, hogy ugyan a sta-
        tük a beregi töltésrekonstrukcióról, valamint a   könnyíti a védekezést, szögezte le a szakem-  tisztikai adatok szerint folyamatosan csökken a
        Szamos töltéskorona-burkolatának építéséről.   ber,  hogy  kiváló  árvízi  előrejelzés  működik   jeges árvizek száma, ami a globális felmelege-
        Előbbi 27, utóbbi 26 kilométeren nyújt védel-  Ausztriában és Szlovéniában is, a kapott ada-  désnek  tudható  be,  mégsem  lehet  kijelenteni:
        met  a  környéken  élők  számára.  Épülnek  a   tok meglehetősen pontosak. Ezzel együtt sin-  nem kell készülni hasonló esetre. A klímaválto-
        Szamos-Krasznaközi árvíztározók, és zajlik a   csenek  könnyű  helyzetben  a  szakemberek,   zást ugyanis egyre több szélsőséges jelenség
        Tisza  védvonalának  fejlesztése  is  –  folytatta   hiszen nagyon gyors vízszintemelkedések jel-  kíséri, súlyos helyzetek kialakulásával tehát a
        az osztályvezető-helyettes, majd hozzátette, a   lemzőek a térségben, ráadásul a Rábavölgyét   továbbiakban is számolni kell – jelentette ki Tóth
        következő uniós költségvetési ciklusban meg-  nyílt árterek jellemzik, a folyó felső szakaszán   Ferenc. A szaktanácsadó beszélt arról, hogy mi-
        kezdődhet a Felső-Túri árapasztó építése is. A   nem húzódik végig töltés, csupán a telepü-  lyen módszerek vethetőek be a jeges áradások   kaTaSZTróFaVÉDELEM    2012. december
        töltések és a védművek építése mellett zajlik a   léseket  védik  ilyen  műtárgyak.  Az  igazgató   elleni  védekezés  során,  a  hőtermeléses  mód-
        monitoring- és előrejelző-rendszerek fejleszté-  előadásában  kitért  arra  is,  miként  zajlott  az   szertől egészen a jégrobbantásig.
        se, valamint a felkészülési tervek aktualizálása   önkormányzatokkal  való  együttműködés  a   Az értekezlet konzultációval, majd Góra
        – mondta el a szakember.           novemberi árvíz idején.            Zoltán tű. dandártábornok zárszavával ért vé-
           Gál  Róbert,  a  Nyugat-dunántúli  Vízügyi   Végezetül Tóth Ferenc, az Országos Vízügyi   get, amelyben külön felhívta a fi gyelmet a téli
        Igazgatóság  igazgatója  a  Rába  és  a  Mura   Főigazgatóság  vízkárelhárítási  szaktanács-  időjárásra való együttes felkészülésre.
        folyókon novemberben levonult árhullámról,   adója avatta be hallgatóságát a jeges árvizek
        annak kezeléséről tájékoztatta a megbeszé-  elleni védekezésre való felkészülés menetébe.   Újhegyi Katalin




                                                                              tást így 20 százalékos önkormányzati forrás
        Átadták a felújított mezõtúri  egészítette ki. A közbeszerzési eljárást a he-
        tûzoltólaktanyát                                                      lyi önkormányzat bonyolította le, a beruházás
                                                                              koordinátora a BMSK Zrt. volt. A munkálatok
                                                                              elvégzésére a Szilasi és Társa Kft. kapott fel-
            öbb mint ötvenmillió forintból újult meg kí-  a mezőtúri önkormányzat. A pályázati anyag   kérést.
            vül-belül a mezőtúri tűzoltólaktanya. A helyi   elkészítését és összeállítását a tűzoltóság ve-  Első  ütemben  közel  50  millió  forintból
        Tönkormányzat 2010-ben nyerte el azt az   zetése saját feladataként magára vállalta. A   megtörtént a külső nyílászárók cseréje. Ebbe
        51 millió 700 ezer forintos pályázati támogatást,   bíráló a pályázatot támogatásra érdemesnek   beletartozott a hat nagy szertárkapu, illetve
        amelyből  az  átfogó  rekonstrukció  megvalósul-  tartotta,  a  fi nanszírozási  lehetőség  azonban   a  teljes  fűtésrekonstrukció  is.  A  kivitelezési
        hatott. A november 21-i ünnepélyes átadáson a   csak 2011-ben nyílt meg. Akkor már másodjá-  munkálatok elvégzésére alig több mint két hó-
        szalagot Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a   ra pályázott az önkormányzat, holott tudni le-  nap állt rendelkezésre, hiszen azok májusban
        BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság   hetett, a katasztrófavédelem átszervezésével   kezdődtek és június végére be is fejeződtek.
        főigazgatója  Herczeg  Zsolt polgármesterrel   együttjáró új struktúrában állami tulajdonba   A 2012. július 12-én tartott műszaki átadás-
        együtt vágta át, ez jól kifejezte azt a közös   kerül a tűzoltólaktanya.   átvételen a jelenlevők megelégedéssel nyug-
        munkát, amelynek elején még önkormányzati   Herczeg  Zsolt  polgármester ennek kap-  tázták, hogy a beépített berendezéseknek,
        beruházásként indult a folyamat, s amelynek   csán az ünnepélyes átadáson többször is   nyílászáróknak  köszönhetően  a  több  mint
        végén a katasztrófavédelem tulajdonába ke-  elmondta,  a  mezőtúriak  biztonságát,  a  kör-  nyolcvanéves épület jóval komfortosabb, gaz-
        rült a patinás épület.             nyéken élők védelmét szolgáló tűzoltók fon-  daságosabb lett. Második ütemben a főépület
           A  BM  Országos  Katasztrófavédelmi  Fő-  tos szerepet töltöttek be a térségben, az ön-  külső  homlokzatának  helyreállítása  történt
        igazgatóság még 2010-ben írt ki pályázatot   kormányzat egy pillanatig sem gondolkodott   meg. Az 1929-ben átadott épület helyi védett-
        tűzoltólaktanyák  felújításának  támogatására.   azon, hogy a pályázati önerőt  az ügy mellé   ség alatt áll, ezért a felhasznált anyagokról
        Erre a felhívásra pályázott az akkori fenntartó,   rendeli-e. A 80 százalékos központi támoga-  és színekről csak az örökségvédelmi hivatal
                                                                              iránymutatása alapján születhetett döntés. A
                                                                              kivitelezés több mint egy hónapig tartott. A
                                                                              munkálatokat az őszi napsütéses idő is jóté-
                                                                              konyan segítette, így a műszaki átadás 2012.
                                                                              október 30-án megtörténhetett. A két ütem-
                                                                              ben, összességében közel 51,7 millió forint-
                                                                              ból megújult épület régi patináját megőrizve
                                                                              ad  otthont  a  Mezőtúri  Katasztrófavédelmi
                                                                              Kirendeltség, valamint a hivatásos tűzoltó-pa-
                                                                              rancsnokság munkatársainak.
                                                                                Az  ünnepélyes  átadásra  érkező  főigaz-
                                                                              gatót  díszszemlével  fogadták  a  mezőtúri  ki-
                                                                              rendeltség előtt. Dr. Bakondi György tűzoltó
                                                                              altábornagy mondhatni, haza érkezett, hiszen
                                                                              kisújszállási és  karcagi  gyökerei otthonossá
                                                                              tették számára ezt az országrészt. Erről maga
                                                                              az elöljáró beszélt a városházán tartott ünne-
                                                                              pen, ahol kifejtette, bölcs döntés volt, hogy az
                                                                              állam és az önkormányzat összefogott a biz-
                                                                              tonságért. Elmondta, hogy eddig 500 milliót
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20