Page 17 - katved-április
P. 17

17

        alapuló  légoltalom,  szólt  a  Légoltalmi  Liga   olvasta  elő.  Ezután  Dr.  Bakondi  György  tű.   védelem szervezeteiben az arány a köteles
        megalakulásáról, majd napjaink polgári vé-  altábornagy,  a  BM  Országos  Katasztrófavé-  szolgálat  felől  minél  inkább  az  önkéntesség
        delméről. Ma a polgári védelem a természeti,   delmi Főigazgatóság vezetője átadta az álta-  felé mozduljon el.
        gazdasági, társadalmi változásokkal együtt   la adományozott, Magyarország címerével, a   A főigazgató után Kocsis Máté, Józsefvá-
        alakul.  Az  ezredes  hozzátette  ugyanakkor,   katasztrófavédelem emblémájával és jelmon-  ros polgármestere az önkéntesen feladatot
        hogy nem csupán a hivatásosok vesznek   datával díszített csapatzászlót, majd mondott   vállalókról szólva elmondta, a tapasztalatok
        részt a munkában, hiszen a második pillért   beszédet. Bakondi György úgy fogalmazott, a   azt mutatják, hogy szükség esetén az önkénte-
        a lakosság, az önkéntes és köteles polgári   csapatzászló a most letett eskü megszentelt ki-  sek megmozdulnak, jönnek segíteni, a kataszt-
        védelmi  szolgálatot  teljesítők  jelentik.  Ezzel   fejezése. Hozzátette, az előtte álló hallgatókból   rófák egyre súlyosabbá válásával pedig még   KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. április
        kapcsolatban kijelentette, az önkéntesek, az   lesz később a katasztrófavédelem tiszti kara.   nagyobb szükség lesz olyanokra, mint a most
        önkéntes  mentőszervezetek  a  fővárosban  is   Az altábornagy a polgári védelem átalakulási   csapatot alakító egyetemisták, akik tudásukkal
        fontos támogatói a polgári védelmi feladatok   folyamatáról  szólva  emlékeztetett  a  2010-es   is segíteni képesek a védekezési munkákban.
        ellátásának.  Emlékeztetett  arra,  hogy  1988-  borsodi árvízre, az abból nyert tanulságokra.   Végül  a  hallgatóknak  azt  üzente,  az  ország
        ban az országban elsőként itt alakult önkéntes   Mint mondta, az akkor történteknek két máig   nemcsak számít szolgálatukra, hanem büszke
        mentőcsapat, a Fővárosi Központi Rendelte-  ható  üzenete  van:  az  egyik,  hogy  „gátat  fel   is rájuk.
        tésű  Mentőszervezet  (FKRMSZ).  Végezetül   nem  adunk”,  a  másik,  hogy  a  katasztrófavé-  Az ünnepi szónokok sorát Prof. Dr. Patyi
        Varga Ferenc a közszolgálati egyetem hallga-  delem senkit nem hagy a bajban. A főigazgató   András,  a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem
        tóihoz fordulva kijelentette, az általuk mega-  elmondta, a polgári védelem megújítási folya-  rektora zárta, aki kijelentette, a csoport úgy
        lakított önkéntes polgári védelmi szervezettel   matának  eredményeként  az  ma  már  egy  élő   kezdi meg munkáját, hogy remélhetően sokan
        példát  mutatnak  társaiknak,  remélhetőleg  a   organizáció, amely adott esetben százkétezer   sereglenek majd a frissen kapott csapatzász-
        kezdeményezéshez korosztályukból számo-  embert tud mozgósítani. A frissen megalakult   ló  alá,  és  az  NKE  többi  szakának  hallgatói
        san csatlakoznak majd.             egyetemi szervezetbe tartozóknak kijelentette,   is  csatlakoznak  a  szervezethez.  A  rektor
           Az igazgatói beszéd után a Nemzeti Köz-  kívánja, hogy  minél  többen  kövessék  a pél-  úgy fogalmazott, bízik benne, hogy a csapat
        szolgálati  Egyetem  Katasztrófavédelmi  In-  dájukat és más felsőoktatási intézményekben   utat, lehetőséget, példát mutat másoknak is,
        tézetének  hallgatói  polgári védelmi esküt   is alakuljanak hasonló csapatok. A cél, fogal-  megmutatja, hogy ilyen módon is tenni lehet
        tettek, amelynek szövegét  Szendy  Viktória   mazott végül Bakondi György, hogy a polgári   a közösségért.



        A tavasz megújulást hozott a Magyar


        Tûzoltó Szövetségnél is



             Magyar  Tűzoltó  Szövetség  március
             2-án tartotta tisztújító küldöttközgyűlé-
        A .  A  közgyűlés  határozatképes  volt,
             sét
        így  a  titkos  szavazást  követően  már  az  új
        elnökség  ismertethette  terveit.  A  küldöttek
        döntése értelmében az elkövetkező négy év-
        ben az MTSZ elnöki tisztét Dobson Tibor tű.
        dandártábornok tölti be.
           A  napirend  előtt  Dr.  Bende  Péter ny. tű.
        vezérőrnagy,  a  szövetség  leköszönő  elnö-
        ke  köszöntötte  az  ülés  résztvevőit,  köztük
        Bérczi  László  tű.  dandártábornok,  országos
        tűzoltósági  főfelügyelőt,  és  Varga  Ferenc
        tű. ezredest, az ülésnek helyet adó Fővárosi
        Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  igazgatóját,
        aki beszédében ismertette azokat a jelentős
        eredményeket,  amelyeket  a  Fővárosi  Ka-
        tasztrófavédelmi Igazgatóság és a működési
        területén  lévő  önkéntesek  közösen  értek  el.
        Kiemelte, hogy az országban elsőként itt való-
        sult meg az a rendszer, amelynek segítségé-
        vel az önkéntes egyesületek  – adott esetben
        a hivatásos tűzoltókkal egyidejűleg – kapnak
        sms útján riasztást. Ezen egyesületek, hang-
        súlyozta  az  igazgató,  jelentős  segítséget   működését  taglalta.  Felidézte  az  önkéntes   együttműködésben és nem utolsó sorban óriási
        nyújtanak  nem  csupán  egy-egy  tűzesetnél,   tűzoltó  egyesületek  tavalyi  januári  országos   felelősséggel kell végezni a munkát.” A bizton-
        de az árvízi védekezés során is.   értekezletét, amely szintén azt jelezte, milyen   ság elérése érdekében jelentős cél a fehér foltok
           Bérczi  László  tű.  dandártábornok  beszé-  fontos szerep jut az egyesületeknek az ország   megszüntetése, tehát a tíz percen belüli beavat-
        dében  a  BM  Országos  Katasztrófavédelmi   mentő tűzvédelmében. „Elindultunk egy úton –   kozás elérése. Ehhez az önkéntes egyesületek
        Főigazgatóság és a szövetség sikeres együtt-  mondta a tábornok, – és ezen az úton közösen,   tevékenysége – egyebek mellett helyismeretük
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22