Page 24 - katved-április
P. 24

24

             a meccset pedig még az időközben szerzett   katasztrófavédelmi igazgató, a megyei védel-
      az IGazGaTósÁGOk éLeTéBőL
           combsérülése  is  nehezítette.  Ennek  ellenére   mi bizottság katasztrófavédelmi elnökhelyet-  „Pintér Ferenc Díj” a tiszaújvárosi zászlósnak
           végig vezetett, és a magasba végül megérde-  tese elmondta, a havazás következtében a   Bráz György, Tiszaújváros polgármestere adta
           melten az ő kezét emelték.        megyén  áthaladó  folyók  vízgyűjtő  területén   át Kuruc Norbert tűzoltó zászlós, szerparancs-
           Háromezer közfoglalkoztatott felkészítése  nagy a hóban tárolt vízkészlet, ami ár- és bel-  noknak  a  tiszaújvárosi  képviselőtestület  által
                                             vízveszélyt hordoz magában. A későbbiekben   március  15-e  alkalmából  odaítélt  „Pintér  Fe-
           Tizenhét megyei településen kezdte meg a Bé-  az enyhülés, a hóolvadás következtében szá-  renc Díjat”.
           kés  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság   mos  településen  már  a  megelőzés  idősza-  A  városi  ünnepségen  elhangzott,  hogy
           az önkormányzatok közfoglalkoztatottainak ár-   kában  védekezésre  célszerű  felkészülni.  Az   Kuruc Norbert 1998 óta teljesít hivatásos tűz-
           és belvízi védekezésre történő felkészítését az   igazgató hangsúlyozta, hogy a katasztrófavé-  oltói szolgálatot a tiszaújvárosi hivatásos tűz-
           általános polgári védelmi kötelezettség alap-  delem a hatékony felkészülés, illetve szükség   oltóságon,  szakmai  ismeretei  kimagaslóak.
           ján. Március végéig közel háromezer állampol-  esetén az eredményes operatív együttműkö-  2012-től a tűzoltó zászlósi rendfokozat mellett
           gár kapott a polgári védelmi kötelezettséggel,   dés érdekében hívta össze a védekezésben   szerparancsnoki beosztást kapott. A káresetek
           a mozgósítással, valamint a vízkárelhárítással   érintett szerveket, szervezeteket, és gyakor-  során a rábízott feladatokat szakszerűen oldja
           kapcsolatos  elméleti  képzést  a  Körös-vidéki   latoztatja a védelmi bizottság operatív cso-  meg, az elmúlt években bizonyította rátermett-
           Vízügyi  Igazgatóság  erőforrás-igénybevéte-  portját.               ségét. Sokszor öregbítette tűzoltó sportverse-
           li  tervének  megfelelően.  A  felkészítéseket  a   A  gyakorlat  előtt  Borsod-Abaúj-Zemplén   nyek alkalmával sikeres szereplésével a pa-
           tűzoltó parancsnokok  helyettesei,  valamint  a   folyóinak vízállásáról, a megyei készültségről   rancsnokság hírnevét. A tűz elleni védekezés
           katasztrófavédelmi megbízottak tartották szer-  Kiss  Péter,  az  Észak-magyarországi  Vízügyi   érdekében kifejtett eredményes és kiemelkedő
           te Békés megyében.                Igazgatóság munkatársa számolt be.  tevékenységének elismeréseként vehette át
                                                A gyakorlaton a résztvevők a központi köz-  a  díjat.  (Tiszaújvárosi  Hivatásos  Tűzoltó-pa-
                                       Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy   lések  alapján  gyakorolták  a  hidrológiai,  me-  rancsnokság) Fotó: Bartók István
                            megyei katasztrófavédelmi szóvivő  teorológiai helyzet értékelését, a védekezés   Szolgálati idôn túl is él a hivatástudat
                                             feladatait, valamint azt, hogyan kell a beve-
                                             tés-irányítási terv alapján alkalmazni a véde-  Pap  Péter  tűzoltó  hadnagy,  a  Borsod-Aba-

                     Borsod-Abaúj-Zemplén    kezéshez rendelkezésre álló erőket és eszkö-  új-Zemplén  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igaz-
              Gyakorlat a felkészülés jegyében  zöket. A megjelentek áttekintették a műveleti   gatóság megyei műveletirányító tisztje 24 órás
                                             sorrendek meghatározását, a döntések előké-  szolgálatát  követően  elindult  haza.  A  reggel
           A megyei védelmi bizottság operatív törzsébe   szítését, védekezési, logisztikai feladatok meg-  ködös volt, az út pedig csúszott. Kicsivel 8 óra
           beosztottak részvételével törzsvezetési gya-  szervezését, koordinálását, a polgári védelmi   előtt  a  tokaji  Tisza-hídon  áthaladva  egy  ka-
           korlatot tartott március 12-én a megyei védelmi   szervezetek mozgósítását, alkalmazását, meg-  rambol helyszínéhez ért. A hadnagy azonnal a
           bizottság,  valamint  a  Borsod-Abaúj-Zemplén   erősítő erők igénylését, alkalmazásuk tervezé-  balesethez sietett és közben riasztotta a 105-
           Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság.  A   sét, logisztikai biztosításukat, a kitelepítési és   ös segélyhívón váltótársait, akiktől nem sokkal
           gyakorlat fő eleme az ár- és belvíz elleni vé-  befogadási feladatok előkészítését, a befoga-  korábban búcsúzott el. Elmondta, hogy négy
           dekezésre való felkészülés volt, emellett az   dó helyek beüzemelésének kezdeményezését,   személygépkocsi ütközött, egy ember beszo-
           évi súlyponti témájához kapcsolódó vezetési   anyagi-gazdasági szolgáltatás elrendelését,   rult a járművébe és további három ember sérült
           törzsgyakorlat is zajlott.        illetve a lakosságtájékoztató kiadványok elké-  meg, valamint egy tartálykocsi is a helyszínen
             A megnyitón Lipták Attila tűzoltó ezredes,   szítését.             van,  de  veszélyes  anyagot  jelölő  tábla  nincs
                                                                                rajta.  Kollégánk  ezek  után  áramtalanította  a
                                                                                személyautót, megelőzve a robbanást, majd a
                                                                                mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársa-
                                                                                inak is segített kiemelni a sérülteket a jármű-
                                                                                vekből. Pap Péter tűzoltó hadnagy a helyszíne-
                                                                                lés és a műszaki mentés végeztével indulhatott
                                                                                el haza jól megérdemelt pihenőnapjára.
                                                                                   Lipták Attila tűzoltó ezredes, megyei igaz-
                                                                                gató Pap Péter tűzoltó hadnagyot szolgálaton
                                                                                kívüli hősies magatartása elismeréséül dicsé-
                                                                                retben és elismerésben részesítette, valamint
                                                                                példaképül állította a teljes személyi állomány
                                                                                elé.


                                                                                                  Csongrád

                                                                                 Katasztrófavédelmi elõadások a Szegedi
                                                                                        Tudományegyetemen
                                                                                A  Szegedi  Tudományegyetem  és  a  Csongrád
                                                                                Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együtt-
                                                                                működésének  keretében  a  katasztrófavédelem
                                                                                területeit  bemutató  előadásokat  tartottak  az
                                                                                igazgatóság szakemberei március 20-án a JATE
                                                                                Klubban  az  egyetem  tűzvédelmi  feladatokkal
                                                                                megbízott munkatársai számára.
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29