Page 23 - magazin-szeptember
P. 23

Rutkai-Dér Vivien tűzoltó főhadnagy
         APPLIKÁCIÓ RIASZTHATJA


         AZ ÖNKÉNTES TŰZOLTÓKAT





                Bezsebelte a szakmai zsűri és a közönség díját is egy innovációs pályá-
                zaton az Ajaki Tűzoltó Egyesület. A nyertes mobilalkalmazás az önkén-

                tes tűzoltók riasztását segíti.


         Az 1923 óta működő, majd 2008-ban                             pályázatunk díjazása után már teszt-
         újraszervezett   Szabolcs-Szatmár-                              üzemben működő app pontosan
         Bereg megyei egyesület parancsno-                                 arra hivatott, hogy megfelelő
         ka,  Rubóczki Zoltán  elmondta:                                   mennyiségű információval lássa el
         saját ötletét vetették papírra, pon-                               a felhasználóját, és még akkor is
         tosabban mobiltelefonra, hiszen                                    jelezzen, ha a mobilkészüléke
         egy olyan applikációt álmodott és                                 némítva van” – mondta a fejlesz-
         terveztetett meg, amely megkönnyí-                               tésről.
         ti az önkéntesek riasztását.                                       Az alkalmazás, amely lényegében
           Zoltán nemcsak ön-kéntes, hanem                            a segélyhívást összegző e-mailt dolgoz-
         hivatásos is. A címzetes                                 za fel pontos helymegjelöléssel, természete-
         tűzoltó   törzszászlós                               sen ingyenes lesz. A rendszer pedig szinte min-
         több mint egy évtize-                                dent „lát”, egyebek mellett azt, kik vették a
         dig volt vonulós tűzol-                              riasztást, és kik azok, akik már vonulnak a hely-
         tó, 2012 óta pedig a                                 színre. A hozzáférési jogosultságnál a regisztrált
         Szabolcs-Szatmár-Be-                                 önkéntesek azt is beállíthatják, hogy csak a saját
         reg Megyei Kataszt-                                  vonulási területükről kapjanak értesítéseket.
         rófavédelmi    Igazga-                                 Rubóczki Zoltán és társai pedig közben nem
         tóság műveletirányítási                              tétlenkednek: újabb hasznos applikációkat sze-
         ügyeletét erősíti. Töké-                             retnének megalkotni.
         letesen ismeri a riasztá-
         si rendszer minden
         felületét, oldalát.
           „Miután      egy-egy
         segélyhívás befut a
         112-es telefonszámra,
         az önkéntes tűzoltó
         egyesületek SMS-ben
         és/vagy e-mail-ben kap-
         nak értesítést a tűzesetről, balesetről, beavatko-
         zást igénylő káresetről. SMS-ben a korlátozott
         karakterszám miatt nem mindig lehet teljes körű
         tájékoztatást adni, az e-maileket pedig nem min-
         den esetben olvassák el rögtön az értesítettek.
         Viszont az általam megálmodott, a nyertes                          Fotók: Rukai-Dér Vivien, az Ajaki Tűzoltó Egyesület archívuma


                                        2020. SZEPTEMBER                                                         21
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28