Page 18 - magazin-szeptember
P. 18

Portré








           szívesen adja tovább a fiatal kollégák-
           nak, akik példaképként tekintenek a
           tapasztalt tűzoltóra.
              A zászlós a szakmai munka mellett
           nagy hangsúlyt fektetett a tűzoltó-
           sportra is, korábban aktív tagja volt a
           győri tűzoltóság versenycsapatának,
           aztán a fiatalokat is folyamatosan buz-
           dította, hogy próbálják ki magukat,
           versenyezzenek.  A segítő szándék, a
           hivatástudat munkaidő után sem szű-
           nik meg, hiszen  Arnold települése
           önkéntes tűzoltójaként is tevékenykedik,
           a Kunszigeti Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek           kenységet vé-
           évek óta nemcsak tagja, hanem ma már parancs-        gezve. A  csak-
           nokhelyettese is. Az egyesület aktív szerepet tölt   nem hatvan tag-
           be a település életében, jelentős társadalmi tevé-   ból harminchár-



                                                                               man aktív tűzoltói munkát is
                                                                               végeznek, 2018 óta már önállóan
                                                                               (hivatásos tűzoltók nélkül) is olt-
                                                                               hatnak     tüzet,   végezhetnek
                                                                               műszaki mentést három települé-
                                                                               sen – Dunaszentpálon, Öttevé-
                                                                               nyen és Kunszigeten. Arnold mel-
                                                                               lett még hat hivatásos tűzoltó van
                                                                               az önkéntesek között, így a szak-
                                                                               mai tudás átadása, a képzések
                                                                               rendszeresek az egyesületben.  A
                                                                               tűzoltósport szeretete az önkén-
                                                                               tes tűzoltó egyesületi tevékenysé-
                                                                               gében is megnyilvánul, hiszen
                                                                               évek óta hét csapatot készít fel az
                                                 Fotók: Börzseiné Emőke és Ruskáné Takács Anita
                                                                              egyes fokozatú tűzoltósport-ver-
                                                                senyre. Felnőtt női csapatuk – amelyben Arnold
                                                                felesége és kislánya is versenyez – nagyon sike-
                                                                res a kismotorfecskendő-szerelésben.  A gyen-
                                                                gébbik nem képviselői a százados felkészítése
                                                                mellett az országos kismotorfecskendő-szerelő
                                                                verseny retró kategóriájában 2018-ban és 2019-
                                                                ben is első helyen végeztek.  Arnold az állami
                                                                elismerést hatalmas megtiszteltetésnek érzi, de
                                                                nagyon szerényen a jövőben is csak segíteni akar
                                                                másokon.





     16                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23