Page 25 - magazin-szeptember
P. 25

macerás volt. Bár az is igaz,                                        mondta: „Minden. De talán a
         hogy a saját magam dolgát                                            tépett hús a legnépszerűbb.  A
         nehezítettem meg azzal, hogy a                                       pulled pork szendvicset nagyon
         legnehezebbel kezdtem a tanu-                                        szeretik a fiúk. De császárkoc-
         lást. Öt percre nem lehetett ott-                                    kát és bostoni sült babot is szok-
         hagyni…, fárasztó volt.  Aztán                                       tam nekik készíteni egy-egy
         vettem egy töltényszmókert és                                        csapatösszetartásra. Ez ugye
         a füstölt ízek kedvelőitől egyre                                     önmagában egy főfogásnak is
         több pozitív visszajelzést kap-                                      beillik, hiszen legalább két-
         tam. Kezdtem ráérezni a siker                                        három féle bab, bacon, mustár,
         ízére. Imádom nézni az ember-                                        barnacukor, melasz, hagyma,
         ek reakcióját, ahogy nagyra                                          fokhagyma van benne, amelye-
         nyílik a szemük, amikor meg-                                         ket összesütök. No, és ki ne
         látják a művemet és látom raj-                                       hagyjuk druszámat (Sanyit, a
         tuk azt az izgalmat, hogy alig                                       tűzoltóság macskáját – szerk.), aki
         várják a kóstolót. Így aztán                                         már messziről kiszagolja a
         egyre több sikerélményem                                             finom illatokat, és ő is jelentke-
         lett.”                                                               zik egy kis kóstolóért.”
           A jó szmóker legfőbb ismer-                                           Ami a látványsütögetést ille-
         tetőjele, hogy a hőmérsékletet                                       ti, Magyarorszá-gon túlnyomó-
         8-10 órán keresztül egyenlete-                                       részt a disznóhús érhető el jó
         sen tartja, így a hús zsenge és                                      minőségben, a marha már pré-
         szaftos marad.  A zászlós                                            mium kategóriás és drága, ava-
         elmondta, a sertésoldalas 6 óra                                      tott be Sándor. Hozzátette, a
         alatt, a tarja és a lapocka 9-12                                     csirkét is nagyon remekül el
         óra alatt készül el, de a marha-                                     lehet készíteni. Mint mondta,
         szegynek 15 óra is kell. „A                                          szárnyat és combot is szokott
         húsok a sütés előtt fél órával                                       sütni, de egészben is gyakran
         kapnak egy komplex fűszerke-                                         készíti, miután sóoldatba áztat-
         verékből álló kérget. Ebben                                          ta a madarat.
         cukor is van, amely karamelli-                                          A tűzoltók már sokszor bizo-
         zálódik, ettől lesz fekete a hús.                                    nyították, hogy rájuk mindig
         A benne lévő zsír és a kollagé-                                      lehet számítani. Duplán igaz ez
         nek lassan kiolvadnak és belül-                                      Dezmond Sanyira, ő akkor jön
         ről gondoskodnak a kenésről, a                                       egy késő nyáresti menüvel,
         hús ettől lesz igazán szaftos.                                       amikor csökkenni kezd a táp-
         Persze ehhez sok időre van                                           anyagszintünk, zuhanni kezd a
         szükség. Ugyanakkor nem sze-                                         vércukorszintünk: a pánik ellen
         retem porszárazra sütni a húst,                                      BBQ oldalassal (ribs), chorizzos,
         a csirkét és a marhát is rose-n                                      jalapeños petrezselymes, ched-
         szeretem, de nem annyira                                             daros burgonyapürével, majo-
         rózsaszínen, ahogy az ango-                                          nézes, korianderes, lime-os
         lok… Valahol a kettő között                                          kukoricasalátával, illetve ece-
         van az én specialitásom.”                                            tes-lilahagymás babsalátával
           A kérdés hallatán, hogy                                            veszi fel a harcot…
         mégis mi a tűzoltók kedvence,
         Dezmond      Sándor    nevetve


                       2022. SZEPTEMBER                                                                          23
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30