Page 30 - magazin-szeptember
P. 30

Pusztító tűz

     Fa- és gumirakások, autószerelési eszközök, valamint
     autóvázak égtek ezerötszáz négyzetméteren, egy
     Kecskemét külterületén lévő telephelyen, augusztus 18-án.
     A tűz gyorsan terjedt és rövid időn belül már egy kétszáz
     négyzetméteres garázs is lángokban állt, amelyben tizen-
     egy veterán autót tároltak, valamint égett egy több mint
     ötszáz négyzetméteres üzemépület is. A kecskeméti tűzol-
     tók után rövid időn belül egymás után megérkeztek a kis-
     kunfélegyházi, a kiskunhalasi, a kiskunmajsai és a kiskőrö-
     si hivatásos, valamint az orgoványi önkéntes tűzoltók.
     Együttes erővel, a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi
     műveleti szolgálat irányítása mellett öt vízsugárral és egy
                                                                                             Fotók: Kovács Andrea, Pest MKI és Dabas HTP, FKI
     habsugárral vették fel a harcot a gyorsan terjedő, intenzíven tomboló lángokkal.



                                                                 Hatszázhetven

                                                                 hektár égett
                                                                 Száraz fű, bozótos, cserjés kapott lángra augusztus
                                                                 18-án délelőtt Tatárszentgyörgy külterületén. A szá-
                                                                 razság és a feltámadó szél miatt a tűz gyorsan és
                                                                 nagy területen terjedt.  A legmagasabb riasztási
                                                                 fokozatban, több mint húsz gépjárművel, csaknem
                                                                 száz hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltó
                                                                 kezdte meg a lángok oltását, amely végül három
                                                                 napig tartott. A munkát nagyban nehezítette a csak
                                                                 gyalogosan megközelíthető terület, illetve az, hogy
     a vízutánpótlást vízszállítókkal kellett megoldani. A hatszázhetven hektáron tomboló tüzet tizenhárom hivatá-
     sos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóság egységei közösen fékezték meg, az oltást két katonai helikopter, hon-
     védségi tűzoltók, erőgépek, a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat szakemberei segítették.



     Halálos baleset Zalában
     Augusztus 10-én frontálisan ütközött egymással két személykocsi a
     76-os főút 31-es kilométerénél, Zalacsány közelében. Az esethez két
     keszthelyi egység vonult tíz emberrel, azonnal megkezdték a
     műszaki mentést, ugyanakkor az már az első felderítésből kiderült,
     hogy egy ember életét vesztette abban a járműben, melyben össze-
     sen hárman utaztak. Ugyanebbe az autóba két ember beszorult,
     egyiküket rövid idő alatt sikerült kiemelni, a másik sérült viszont
     beszorult a roncsba. A másik autóban utazónál nem kellett feszítő-
     vágót alkalmazni a keszthelyi tűzoltóknak, ugyanakkor ő közepesen
     súlyos, míg a másik két ember súlyos sérüléseket szenvedett, értük
     mentőhelikopterek érkeztek.






                                                          Toronydaru dőlt rá egy

                                                          lakóépületre
                                                          Egy építkezésen használt toronydaru dőlt rá egy szem-
                                                          közti, többemeletes lakóházra augusztus 17-én délután
                                                          Angyalföldön, a Reitter Ferenc utcában. A balesetben két
                                                          lakás volt érintett. A fővárosi tűzoltók átvizsgálták és kiü-
                                                          rítették az épületet.  A katasztrófavédelem keresőkutyás
                                                          egysége is átvizsgálta a területet, senkit nem jeleztek a
                                                          kutyák.
   25   26   27   28   29   30