Page 11 - magazin-május
P. 11

9


           Gránitba öntött tisztelet                                         tábornagy. A mai utódok is helytállnak, elég
                                                                             csak  a  vörösiszap-katasztrófára  gondolni,
                                                                             vagy a nagy tüzekre, árvizekre, káresetek-
               nnepélyesen felavatták a katasztró-  kért áldozták fel magukat. És itt nemcsak  re,  amikor  bizonyították  rátermettségüket.
               favédelem  és  jogelőd  szervezetek   a  hivatásosokra  kell  gondolni,  tette  hozzá  Az új emlékmű arra emlékeztet, jelentette ki
          Ü hősi  halottainak  emlékére  állított   Bakondi György, hanem az önkéntesekre is,  a főigazgató, hogy a szervezetben vannak
          emlékművet május ötödikén a BM Országos   akik bevetés közben szintén hivatást telje-  becsületes,  bátor  férfiak,  akik  esküjükhöz
          Katasztrófavédelmi Főigazgatóság épületé-  sítenek. A szervezet büszke a hőseire, akik  híven akár életük kockáztatásával is mindig  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. május
          nél. Az írásos emlékek 1861 és napjaink kö-  szilárd példát jelentenek nemcsak azoknak  ott lesznek a baj órájában. Bakondi György
          zött százhuszonnégy hősi halottat tartanak                         ünnepnek nevezte a napot, amikor ország-
          nyilván.                                                           szerte kiálltak a szertárakból a tűzoltófecs-
            A  rendezvényen  a  főigazgatóság,  a                            kendők és szirénájuk hangjával idézték fel a
          megyei  igazgatóságok,  tűzoltó-parancs-                             hősi halottak emlékét.
          nokságok vezetői, a társ- és rendvé-                                        A beszédet követően az országos
          delmi  szervek,  szakmai  szövetsé-                                      katasztrófavédelmi főigazgató lelep-
          gek  képviselői,  a  hősi  halottak                                        lezte a szürke és fekete gránitból
          hozzátartozói előtt dr. Bakondi                                             készített  emlékművet,  amelyet
          György  tű.  altábornagy,  or-                                               ezután  a  történelmi  egyházak
          szágos  katasztrófavédelmi                                                    képviselői  áldottak  meg.  Ez-
          főigazgató  mondott  kö-                                                       után Bakondi György a hősi
          szöntőt.  Az  altábornagy                                                       halottak  hozzátartozóinak
          hiánypótlónak   nevezte                                                         átadott  egy-egy  példányt
          az  emlékművet,  hiszen                                                          abból a kiadványból, amely
          mint mondta, eddig nem                                                           a  mai,  illetve  az  előd-
          állított ilyen módon em-                                                          szervezeteknél mentés
          léket a szervezet a hősi                                                          közben  hősi  halált  halt
          halottainak,  legyenek                                                            kollégáknak állít emléket.
          ők önkéntesek vagy hi-                                                              A  frissen  felavatott
          vatásosok.  A  tábornok                                                           emlékművet  először  a
          beszélt  arról  is,  hogy                                                         BM Országos Katasztró-
          a Katasztrófavédelem                                                             favédelmi  Főigazgatóság
          Központi  Múzeuma  ko-                                                           vezetője  és  helyettesei,
          moly  kutatást  végzett,                                                        utánuk  a  három  orszá-
          százhuszonnégy   hősi                                                           gos  főfelügyelő  koszorúzta
          halottról  találtak  írásos                                                    meg. Ezután a Magyar Tűz-
          emléket.  Bakondi  György                                                     oltó  Szövetség,  a  Budapesti
          úgy  fogalmazott,  ennek  a                                                  Tűzoltószövetség és a Magyar
          százhuszonnégy  embernek  a                                                 Polgári Védelmi Szövetség elnö-
          hősi  helytállása  fényes  példa-                                          kei helyezték el az emlékezés virá-
          ként  szolgál  minden  ma  szolgáló                                      gait.  A  Magyar  Honvédség  nevében
          kollégának.  A  kutatások  során  az                                   dr. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari
          első  írásos  dokumentumot  1861-ből                                 főnök,  a  Büntetés-végrehajtás  Országos
          találták,  Beregszászi  Sándor  debreceni                          Parancsnoksága nevében pedig Varga Valéria
          diáktűzoltó  ekkor  áldozta  életét  tűzoltás-                     bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok he-
          kor.  Bár  százhuszonnégy  hőst  tártak  fel                       lyettese koszorúzott.
          a  múzeum  munkatársai,  ennél  többen  le-  az  újoncoknak,  akik  még  eskütétel  előtt   Az ünnepség végén a díszszázad díszme-
          hettek, akik szolgálatteljesítés közben ad-  állnak,  hanem  a  régen  szolgálóknak  is.  A  netben elhaladt az emlékmű és az elöljárók előtt,
          ták életüket, mondta a főigazgató, ezért a   hősi halottaknak fontos részük van abban,  ezzel is tisztelegve a hősi halottak emlékének.
          százhuszonötödik hősi halott szimbolizálja   hogy  a  társadalom  megbecsüléssel  tekint
          azokat  az  ismeretleneket,  akik  hivatásu-  a tűzoltói hivatásra – hangsúlyozta az al-  Galántai Judit


        Kettõ a szervezet, de egy a cél



           gy  fogalmazott  a  belügyminiszter  a  tárca  tagjai.  A  közös  akciók  sorát  egy  budapes-  szent  élete,  erényei,  áldozatvállalása  között,
           összevont  rendőr-  és  tűzoltónapi  ünnep-  ti  villámcsődület  nyitotta,  ahol  a  Készenléti  majd szólt arról, hogy bár a mai rendőrök és
        Ísége után. Pintér Sándor hangsúlyozta, a  Rendőrség  Zenekara  és  a  Katasztrófavéde-  a tűzoltók már más kihívások előtt állnak, az
        rendőrök és a tűzoltók egyaránt szolgálják az  lem Központi Zenekara szórakoztatta a Deák  ő példamutatásuk, helytállásuk a társadalom
        országot, biztosítják a rendet. A két szervezet  tér járókelőit. A Belügyminisztériumban tartott  számára ugyanolyan értékes, mint volt az elő-
        a Városligetben is közösen ünnepelt.   ünnepségen  a  tárca  parlamenti  államtitkára  döké. A tárca rendezvényén a katasztrófavé-
           Immár negyedszer emlékeztek meg védő-  mondott köszöntőt. Felidézte Szent György és  delem állományából tizenkilencen vehettek át
        szentjükről  közös  ünnepségen  a  két  testület  Szent Flórián alakját, párhuzamot vont a két  elismerést, előléptetést. A belügyminiszter ki-
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16