Page 13 - magazin-május
P. 13

11

          Tovább nõ az önkéntes tûzoltó


          egyesületek támogatása



               BM Országos Katasztrófavédelmi Főigaz  -   tett el, amelyek ez évtől önállóan avatkoznak be, a  a  tűzoltógépjárművek  és  a  technika  javítására,
               gatóság a Magyar Tűzoltó Szövetséggel      többire lehet pályázni.   felülvizsgálatára,  EDR-rádiókra,  szertárépítésre,
          A közösen pályázatot írt ki az önkéntes tűz-  A kiírás alapján a különböző kategóriájú ön-  -felújításra és -bővítésre, oktatásra, vizsgáztatás-
          oltó egyesületek támogatására. Idén háromszáz-  kéntes  tűzoltó  egyesületek  különböző  mértékű  ra, védőeszközökre, illetve technikai eszközökre  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2014. március
          millió forint osztható szét az egyesületek között.   támogatást  igényelhetnek.  A  legtöbb  pénzre,  pályázhatnak. A harmadik kategóriába tartozók
          A pályázatot május hatodikáig kellett eljuttatni   egyenként  egymillió-egyszázezer  forintra  az  EDR-rádióra  nem  kérhetnek  támogatást,  a  ha-
          annak  a  hivatásos  tűzoltóságnak  a  parancs-  egyes kategóriába tartozók aspirálhatnak (ilyen-  gyományőrzéssel,  ifjúságneveléssel  foglalkozó
          nokához,  amelyikkel  az  egyesület  korábban   ből 74 működik), a ketteseknél (281) ez az összeg  egyesületek  pedig  ezen  kívül  a  gépjárművek,
          együttműködési megállapodást kötött.  hétszáz-, a hármasoknál (94) négy-, a négyes be-  a  technika  javítására,  illetve  szertárra  sem  pá-
             Az idei központi költségvetés által biztosított   sorolásúaknál (39) pedig kétszázezer forint.   lyázhatnak. Egy önkéntes tűzoltó egyesület egy
          háromszázmillió  forintból  a  katasztrófavédelem   A kiírás rendelkezik arról is, mire igényelhetnek  pályázatot adhat be, azon belül több támogatási
          negyvenmilliót azon egyesületek számára különí-  pénzt az önkéntesek. Üzemeltetési költségeikre,  kategóriát is megjelölhet. Az elnyert pénzt csak
                                                                             az előzetesen megjelölt célra lehet felhasználni.
                                                                                A  tavalyihoz  képest  változás,  hogy  például
                                                                             kommunikációs  költség  címen  internet-előfize-
                                                                             tés  támogatására  is  van  mód  az  online  KAP
                                                                             elérése érdekében. Pályázni lehet kisebb értékű
                                                                             alkatrészekre,  tartozékokra  is,  (pl.  akkumulátor,
                                                                             láncfűrész alkatrész, stb.), hogy azokat gyorsab-
                                                                             ban, költséghatékonyabban lehessen pótolni. A
                                                                             negyedik  kategóriás  együttműködési  megálla-
                                                                             podások megjelenésével igény merült fel az ifjú-
                                                                             ságneveléssel, hagyományőrzéssel kapcsolatos
                                                                             költségek támogatására is.
                                                                                A pályázatoknak legkésőbb június harmadiká-
                                                                            Fotó: Dudás Tamás tű. zls. - FKI Videócsoport  lőhöz. Az elbírálás egy ötfős bizottság feladata
                                                                             ig kell eljutniuk az országos tűzoltósági főfelügye-
                                                                             lesz, ebbe három embert a főigazgatóság, kettőt
                                                                             a  Magyar  Tűzoltó  Szövetség  delegál.  A  pályá-
                                                                             zatok elbírálása, valamint a támogatási javaslat
                                                                             jóváhagyása legkésőbb június 20-ig megtörténik.


         Újabb három egyesület önállósul




              ájus elsejétől  az  eddigi  öt  mellett
              újabb  három  önkéntes  tűzoltó  egye-
        M  sület avatkozhat be önállóan: a Jász-
        Nagykun-Szolnok  megyei  Túrkevei  Mentő  és
        Tűzoltó  Egyesület,  Tolna  megyében  a  Duna-
        földvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve So-
        mogyban a kaposvári KÖTÉL Egyesület.
           Túrkevén nagy hagyománya van az önkéntes
        egyesületnek, már 1891-ben is ők látták el a város
        tűzvédelmét. Rendszeres résztvevői a helyi ren-
        dezvényeknek, gyakran tartanak tűzoltási, műsza-
        ki mentési bemutatót. A Túrkevei Mentő és Tűzoltó
        Egyesület alapító tagja a Tisza Mentőcsoportnak.
        Összesen harmincnyolcan vannak, közülük tizen-
        nyolcan jogosultak tűzoltási, műszaki mentési fel-
        adatok ellátására, tízen rendszeresen készenléti
        szolgálatot látnak el, hárman tűzoltás vezetésére    Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok MKI
        is jogosultak. Rendelkeznek egy Mercedes LF 16
        típusú gépjárműfecskendővel, valamint egy Skoda
        személyautóval és egy 750 kilogramm össztöme-
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18