Page 5 - OKF Online Magazin
P. 5

3

              Külföldön a HUNOR                                                                                       kataSztrÓFaVÉDelem 2015. június

   Májusban két nemzetközi gyakorlatnak is volt magyar résztvevôje. Az egyiket Dániában tartották, ott a csapat
   feladata az volt, hogy a földrengés sújtotta térségben túlélôket és áldozatokat keressen. A magyarok munká-
  ját avatott szakértôk figyelték, értékelték a HUNOR önfenntartását, eljárásrendjeit, a csapaton belüli és a többi
   nemzet küldötteivel való együttmûködést ugyanúgy, mint a keresôkutyák tevékenységét, a média kezelését, a
 biztonsági elôírások betartását. Amit láttak, azzal alapvetõen elégedettek voltak. Hasonlóan jó minõsítést kapott
az a HUNOR-csapat is, amely Horvátországban árvízi gyakorlaton vett részt. Az ô küldetésük az volt, hogy a víz által
 elsodort, elzárt embereket, vagy az áradásban életüket vesztett helyi lakosokat megmentsék, illetve felkutassák.
 Noha a feladat különbözött, a két gyakorlat abban hasonlított, hogy a résztvevôknek számos tapasztalatot hozott.

                                       Négy nap,
                                tizennégy túlélô,
                              számtalan élmény

A HUNOR közepes kategóriájú városi kutató-mentő csapattal indult május tizenötödikén a dániai
Randers-ben lévő kiképzőbázisra, hogy a földrengés, majd utána cunami sújtotta Langvang lakó-
inak segítsen. Az EU MODEX 2015 gyakorlaton résztvevő, negyvennyolc fős magyar kontingens
– ahogy az az értékelésen elhangzott – a tréning célkitűzéseit teljesítette, a csapatnak számos
erőssége van, de akadnak fejleszthető, fejlesztendő területek is.

A csapat indulásáról, dániai tevékenységéről, a csapatvezető, a két alegység irányítója, illetve a gyakor-
laton a HUNOR mellé beosztott tréner értékeléséről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
honlapja szolgál bővebb információkkal:

                 http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=3574
                http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=3577
                http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=3586

                                     Új kihívások

Macz János tűzoltó alezredes, a tiszaújváro-
        si katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője
        szakmai pályáját tizennyolc évvel ezelőtt,
beosztott tűzoltóként kezdte a tiszaújvárosi Tűzoltó
és Műszaki Mentő Kft. létesítményi tűzoltóságon. A
csaknem két évtizedes pályafutás során beosztott-
ként és vezetőként egyaránt helyt állt, egyben széles
körű tapasztalatokra tett szert a mentő-tűzvédelem
területén. Hivatását tekintve mindig is az volt célja,
hogy megszerzett tudását minél szélesebb körben,
akár nemzetközi szinten is hasznosítsa, így számá-
ra nem volt kérdés a HUNOR Mentőszervezethez
történő csatlakozás. Az alezredes az elsők között je-
lentkezett, majd a sikeres felvételt követően elvégez-
te a szükséges felkészítéseket és a IV. alegység ku-
tató beosztásába került. Kezdetben talán még nem
gondolta, hogy egyszer főtisztként egy nemzetközi
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10