Page 6 - OKF Online Magazin
P. 6

4

nemzetközi gyakorlatok  gyakorlaton a magyar kontingens parancsnokaként                Úgy gondolom, hogy az életszerű, interaktív gyakor-
                        képviselheti az országot, azonban a májusi nemzet-          lat nemcsak nekem, hanem mindenki számára okozott
                        közi gyakorlat váratlan kihívás elé állította a tisza-      meglepetéseket, hiszen a szervezők már a helyszínre
                        újvárosi kirendeltségvezetőt.                               érkezés pillanatától kezdve problémák és konfliktusok
                                                                                    sora elé állították a csapatokat. A példaértékű együtt-
                           „A felkészülést megelőzően műveleti tisztként            működésnek és a kölcsönös segítségnyújtásnak kö-
                        szerepeltem az állománytáblában, majd a felké-
                        szítés során parancs-                                                                        szönhetően, amely a részt-
                        nokhelyettesi beosztásba                                                                     vevő litván, belga, osztrák
                        kerületem. A HUNOR                                                                           és magyar szervezetek
                        Mentőszervezetet te-                                                                         között volt tapasztalható,
                        kintve az irányítói hát-                                                                     mindenki sikerrel vette az
                        térmunka ismeretlen                                                                          akadályokat, és az elvártak-
                        terület volt számomra,                                                                       nak megfelelően teljesítette
                        hiszen egykori kutató-                                                                       a gyakorlatot.
                        ként teljesen más jellegű
                        feladatokat kellett vég-                                                                        A célom az volt, hogy
                        rehajtanom. A magyar                                                                         a mentőcsapat helytáll-
                        kontingens vezetése                                                                          jon, gördülékeny együtt-
                        számomra új feladatot                                                                        működése során minden
                        és egyben kihívást jelentett, emellett az állomány                                           tekintetben megfeleljen
                        szakmai múltja változatos, a korosztály vegyes              az irányelveknek és méltóan képviseljük Magyar-
                        összetételű volt. A fentieket szem előtt tartva azon-       országot, valamint a HUNOR Mentőszervezetet.
                        ban azt tapasztaltam, hogy jól kiegészítettük egy-          Mindezt a mentő-tűzvédelem során elvárható fe-
                        mást, és annak ellenére, hogy először dolgoztunk            gyelemmel, szakmai alázattal és profizmussal úgy
                        együtt ilyen környezetben, hatékonyan és szaksze-           gondolom – és ezt a szervezők értékelése is alátá-
                        rűen láttuk el feladatainkat.                               masztja – sikerült elérnünk.”
                                                                                                                   (Dojcsák Dávid tű. százados)

                        Akinek mindig mindenről tudnia kellett…

                        CSeh-Szakál Tímea tű. századosnak a dániai                             dostól, a műveletirányítási főosztály kiemelt
                                  gyakorlat volt az első liezonja – a tervezési és             főreferensétől és Perge Kinga tű. főhadnagytól,
                                  védelmi igazgatási főosztály kiemelt főrefe-                 az informatikai főosztály kiemelt főelőadójá-
                        rense most először látott el a HUNOR-ban összekötői                    tól kaptam. Endrődi Tamás főleg a gyakorlat
                        feladatokat, vagyis ő volt a liaison officer.                            előtt segített, menet közben nem tehette, hi-
                                                                                               szen ő is a tréning szervezői közé tartozott. A
                           „A legnagyobb kihívás az volt, hogy először csinál-                 helyszínen Perge Kinga támogatott, megmu-
                        tam ilyet, és nem tudtam, konkrétan hogyan kell ellátni                tatta mit és hogyan kell csinálnom, egyben
                        ezt a feladatot, hiszen az INSARAG irányelv sem hatá-                  ő volt a váltásom is.
                        rozza meg pontosan. Segítséget Endrődi Tamás tű. száza-                Be kell vallanom, az
                                                                                               elején picit féltem a
                                                                                               dologtól, de aztán
                                                                                               nagyon élveztem.

                                                                                                  A vOSOCC, va-
                                                                                               gyis a virtuális
                                                                                    helyszíni műveleti és koor-
                                                                                    dinációs központ miatt az
                                                                                    összekötői feladatok már
                                                                                    Magyarországon megkez-
                                                                                    dődtek, feltöltöttük a fact
                                                                                    sheet-et, a képességeinket, a
                                                                                    csapat indulásának időpont-
                                                                                    ját, sőt, azt is, hogy a konvoj
                                                                                    útnak indult. Az irányelv
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11