Page 15 - OKF Online Magazin
P. 15

13

Kovács Andrea – Bács-Kiskun megye                                                                                                 KATASZTRÓFAVÉDELEM 2015. július-augusztus

              K ovács Andi megkönnyítette a dolgomat azzal, hogy ma­
                                                                  gától kezdett el mesélni, hiszen eddig még nem találkoz­
                                                                  tunk, ez volt az első alkalom, hogy beszélgettünk. Kezdte
                                                            azzal, hogyan is került be a „rendszerbe”. Rengeteg érdekes
                                                            történetet mesélt. A beszélgetés alatt mindvégig hihetetlen
                                                            energia, lendület és elhivatottság érződött belőle. Három és fél
                                                            évvel ezelőtt csatlakozott a katasztrófavédelemhez, előtte egy
                                                            reklámstúdiónál dolgozott. Egy kiállítás okán fotósorozatot
                                                            akart készíteni a tűzoltókról. Ebben nagy segítségére voltak
                                                            a kiskunfélegyházi és a kecskeméti tűzoltók. Két éven át ci­
vilként vett részt mindennapjaikban, így már akkor bekerült a vérkeringésbe, ismerkedett a munkájukkal.
Megszokták a jelenlétét, rengeteg eseménynél, káresetnél jelen volt. A kiállításon a Bács-Kiskun Megyei
igazgató felfigyelt Andira és felkérte megyei szóvivő­
nek. Fényképész múltja végig kíséri, hisz ahova tud,
megy és megörökíti a tűzoltókat munka közben. Kér­
désemre, hogy egy elhúzódó káresetnél a szeretteitől
való elszakadást hogyan viseli, azt válaszolta: a köz­
vetlen családja óriási segítség, mindig tudja, hogy jó
kezekben vannak a gyermekei. Szabadidejét is a munka
és a fotózás iránti elhivatottsága hatja át, hiszen éjjel-
nappal fotózza családját. Munkájának elismeréseként
tartja számon, ha a tűzoltók hiányolják, ha nincs kint
egy-egy káresetnél.

Benis Völgyi Ágnes – Komárom-Esztergom megye

M indenkinek, aki nyomon követi a hazai kézilabda életét – azon
        belül is a tatai női kézilabdacsapat mérkőzéseit – ismerősen cseng
        Benis-Völgyi Ágnes neve. Ági személye ugyanakkor mára már
nem csak a pályáról ismerős sokunknak. Csatlakozott egy másik csa­
pathoz, a katasztrófavédelem szóvivői csapatához, és a mindennapjait
– az edzéseken és meccseken felül – kitölti ez az új és kihívásokkal teli
életforma. Messziről indul a beszélgetésünk, először arról kérdezem,
mikor is kezdte a kézilabdázást, ami oly sok mindenre megtanította az
évek folyamán. - Tíz éves koromban kezdtem a kézilabdát, ami azóta is
meghatározza a mindennapjaimat. Heti négy edzésem van egy nagyon

                                                 jó és összekovácsolódott csa­
                                                 patban, és természetesen a
                                                 hétvégi meccsek. Most a tatai
                                                 csapatban játszom balszél­
                                                 sőként, korábban Békéscsabán és Gyöngyösön is játszottam. Kérdésemre, hogy
                                                 ezek a „közeli” helyek hogyan kapcsolódnak, már kapom is a gyors választ: -
                                                 Békés megyéből származom, Gyöngyösre pedig tanítani és kézilabdázni hívtak,
                                                 amikor végeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán.
                                                 Ági szivacskézilabdázni és úszni tanította a gyerekeket, majd a katedrát – egy
                                                 barátnője javaslatára – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem iskolapadjára cserélte.
                                                 Szóvivői feladataiban segítségére van mindaz, ami a pályán beléívódott: a csa­
                                                 patszellem, a kommunikáció, az alkalmazkodás és a gyors helyzetfelismerés.
                                                 Szabadidejét a családjával tölti, valamint közös programokat szerveznek a
                                                 „kézis” lányokkal: mozi, strand és természetesen a vég nélküli beszélgetések.
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20