Page 12 - magazin-november
P. 12

Időszerű kérdések







           meg a csapat vezetője, a három nap alatt végig       Brigitta nemcsak Ljubljanában, hanem voltakép-
           kapták az égi áldást, ami leginkább a már amúgy      pen életformáját és hivatását tekintve is szíve és
           is elázott felszerelések szárítását akadályozta, a   lelke az önkéntesek hazai családjának.
           hangulatot nem tudta elrontani.
              Ezt erősítette meg a csapatvezető-helyettes,
           dr. Sáfár Brigitta is, aki civilben sem „civil”, ő a
           Magyar Vöröskereszt országos katasztrófavé-
           delmi szakmai vezetője. Nagyon ritka, hogy
           USAR-csapatoknál női csapatvezető vagy csa-
           patvezető-helyettes van, de ez nem okozott gon-
           dot. Régi, jó kapcsolat van a csapattagok között,
           Brigitta úgy látja, elfogadják a döntéseit, tiszte-
           lik és elismerik a szakmai tudást és tapasztala-
           tot. Véleménye szerint a két év kihagyás megvi-
           selte az önkénteseket, így az újbóli találkozás
           örömét nem tudta elmosni a kíméletlen eső.
           „Valós helyzetekre készülünk, ebben benne van,
           hogy az időjárás nem feltétlenül a barátunk” –
           jegyzi meg Brigitta, aki a csapat diplomatájaként
           is működött. Míg Laci koordinált és az operatív
           ügyeket intézte, addig Brigitta egyeztetett, meg-
           beszélésekre járt, közvetített a felek között. Arra
           a kérdésre, hogy mi volt a magyarok erőssége,
           azt válaszolta: „Önkéntesek vagyunk. Mind-
           annyiunknak félre kellett tennie valamit, vagy
           háttérbe szorítania valakit, hogy itt lehessen. Ez
           a fajta tenni akarás az, ami összekovácsol ben-
           nünket, közös célunk van, és ebbe energiát fek-
           tetünk. De háttértámogatás nélkül mindez
           elképzelhetetlen lenne. Nemcsak a csa-                                   Fotók: PMKM, Vöröskereszt, HUSZÁR mentőcsoport
           lád, hanem a munkahely is toleráns,
           mert azzal, hogy mi távol vagyunk és
           segítünk, űrt okozunk otthon, ame-
           lyet ki kell tölteni valahogy.”
              Brigitta szerint a kihagyás miatti
           „rozsdásodást” sikerült feloldani,
           sőt, egy korábbi, gyomaendrődi tré-
           ning alapján például rutinosan triá-
           zsolt (betegeket osztályozott, a szerk.),
           és új digitális felületeket is remekül
           kezelt a csapat. A korábbi korlátozá-
           sok alatti online kapcsolattartás sem
           volt hiábavaló, a lelkesedés minden
           hiányt kitöltött, minden nehézségen
           átsegítette a résztvevőket.  A csapat-
           vezető-helyettest már a 2023-as újra-
           minősítési eljárás foglalkoztatja.


     10                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17