Page 12 - katved-július-auguszttus
P. 12

10       Jackovics Péter parancsnok azt mondja, a   az áldozatok nyomát a mostaninál hamarabb   nekíteni. Öt embert önkormányzati lakásban,

      KRÓniKA  HUNOR-t éppen a Tímár utcai összetett, bo-  jelezni tudják. A HUNOR első éles városi ku-  kettőt idősek otthonában helyeztek el, tizen-

                                             tató-mentő bevetését az alezredes sikeresnek
                                                                                öten rokonoknál találtak szállást. A robbanás-
           nyolult,  tagolt  mentéshez  hasonló  esetekben
                                             nevezte, mint mondta, a csapat betöltötte ren-
           érdemes alkalmazni, hiszen speciális eszközei
                                                                                ban egy ember súlyos, kettő halálos sérülést
           és eljárási rendje miatt nagyon is alkalmas a
                                                                                lem kilencvenöt fővel és huszonkilenc techni-
           hatékony beavatkozásra. Összességében úgy   deltetését, az ENSZ INSARAG által is elismert   szenvedett. A műveletben a katasztrófavéde-
                                             képességeit kamatoztatni tudta.
           fogalmazott, fontos, hogy a mentőszervezetet   A  pacsirtamezei  háromemeletes  épület-  kai eszközzel vett részt.
           a  lehető  leghamarabb  mozgósítsák,  és  meg-  ben  történt  gázrobbanás  miatt  a  ház  lakha-
           oldást  kell  találni  arra,  hogy  a  keresőkutyák   tatlanná vált. Huszonkét embert kellett kime-        Galántai Judit
           Magyar szakember az ENSZ

           katasztrófafelmérési szakértõi között




               BM  OKF  műveletirányítási  főosztályvezetője,  a  HUNOR   sikerült teljesíteni a harmadik feltételt is, vagyis feltölteni az UNDAC-
               Mentőszervezet  vezetője  képviselte  hazánkat  az  ENSZ    szakértő  kiküldetéseit  fedező  alapot.  A  csatlakozási
           A Katasztrófafelmérési és Koordinációs Csoport                   szándékot  megerősítő  dokumentumot  Dr.  Martonyi
           Tanácsadó Bizottságának éves ülésén Genfben. Je-                 János külügyminiszter és Dr. Bakondi György tű. altá-
           lenleg Jackovics Péter tűzoltó alezredes az egyetlen             bornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató írta
           magyar  tagja  a  szervezet  mintegy  kétszázötven  fős          alá. Ezzel, illetve a befi zetéssel vált teljessé a tagság,
           szakértői csoportjának.                                          így  Magyarország  az  idén  Genfben  megrendezett
             A HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes men-                    UNDAC Tanácsadó Bizottságának éves ülésén már
           tőszervezet 2012-es sikeres újraminősítése volt a leg-           tagállamként vehetett részt.
           kiemelkedőbb  példája  annak,  hogy  mennyit  fejlődött             Az  UNDAC-csatlakozásával  Jackovics  Péter
           az elmúlt esztendőkben a Magyarország és az ENSZ                 bekerült az ENSZ, mintegy kétszázötven, magasan
           Humanitárius  Ügyek  Koordinációs  Hivatala  (OCHA)              képzett szakértőt tömörítő csoportjába. Ennek tagjai
           közötti kapcsolat. A következő lépcsőfok az együttmű-            rövid időn belül a katasztrófa által sújtott országba
           ködésben az OCHA által felügyelt Katasztrófafelmérési             érkeznek, felmérik a károkat, a lakosság szükség-
           és Koordinációs Csoporthoz (UNDAC) való csatlakozás               leteit és az érintett kormánnyal együttműködésben
           volt.  Magyarország  a  tagság  eléréséhez  szükséges             koordinálják  a  nemzetközi  humanitárius  segítség-
           három feltétel közül kettővel már rendelkezett, hiszen a          nyújtást. Az alezredes megkötötte az OCHA-val a
           BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az úgy-             szerződést, biztosították számára a szükséges iga-
           nevezett 24/7 ügyeleti rendszerrel és egy UNDAC szakértő kiképzéssel   zolványokat és ruházatot, így már nincs akadálya, hogy az egyetlen ma-
           is rendelkezik már évek óta. Az idén a Külügyminisztérium segítségével   gyar szakértőt az ENSZ elszólítsa egy nemzetközi bevetésre.


           Pozitív a katasztrófavédelem társadalmi


           megítélése, de van még tennivaló



               katasztrófavédelem  országos,  területi   alkotását  emelte  ki,  amely  amellett,  hogy  a   el. Az őrsök megalakítását igazolja az a tény –
               és helyi vezetőinek jelenlétében tartotta   korábbinál piaccentrikusabb és rugalmasabb,   tette hozzá a tábornok, hogy az idei összesen
           A meg július 24-én féléves parancsnoki ér-  a  biztonsági  szempontokat  helyezi  a  fókusz-  huszonnyolcezer  tűzeset  és  műszaki  mentés
           tekezletét a BM Országos Katasztrófavédelmi   ba. A főfelügyelő a hatósági munkáról szólva   zömét egyes fokozatban, tehát egy vagy fél raj-
           Főigazgatóság. A tűzoltósági, polgári védelmi,   elmondta,  a  tizenkétezer  hatósági  ellenőrzés   jal lehetett kezelni. A létesítményi tűzoltóságok
           iparbiztonsági és gazdasági szakterület veze-  során  több  mint  tizenháromezer-ötszáz  hiá-  száma is nőtt az év első hat havában, a tavalyi
           tőjének beszámolója után az országos kataszt-  nyosságot  tártak  fel.  Külön  szólt  a  kémény-  hetvenegyről júliusra százháromra emelkedett
           rófavédelmi főigazgató szólt a szervezet első   seprő-ipari  közszolgáltatásokkal  kapcsolatos   számuk.  Az  önkéntes  tűzoltó  egyesületekkel
           félévben  nyújtott  teljesítményéről,  erősségek-  tevékenységről: év eleje óta kétezer-nyolcszáz   kötött  együttműködések  száma  is  jelentősen
           ről és gyengeségekről, majd meghatározta a   ellenőrzést bonyolítottak le, de e téren még bő-  nőtt,  2012-ben  még  háromszáznyolcvanhat,
           2013 második felében általa elvárt feladatokat.  ven lesz tennivaló. Bérczi László emlékeztetett   az idén már négyszázhúsz önkéntes egyesület
             Mozgalmas, hatékony és sikeres féléve volt   arra is, hogy a tavaly októberben megalakult   kötött megállapodást hivatásos tűzoltósággal.
           a katasztrófavédelemnek – ezekkel a szavak-  Országos Tűzmegelőzési Bizottság tevékeny-  Végezetül  Bérczi  László  azt  hangsúlyozta,
           kal kezdte jelentését Bérczi László tű. dandár-  sége  mostanra  valóban  láthatóvá  vált,  ami   hogy integrált megelőző hatósági munka zajlik,
           tábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A   nem kis részben köszönhető a megelőzést cél-  ami jelentősen javítja az állampolgárok bizton-
           tábornok ezt követően elmondta, két törvény,   zó kisfi lmeknek. Beszélt arról is, hogy az első   ságérzetét.
           és  mintegy  kétszáz  jogszabály  megalkotásá-  félévben nyolc tűzoltóőrsöt adtak át az ország-  A polgári védelem idei első félévi tevékeny-
           ban vett részt a főfelügyelőség. Ezek közül is   ban,  ezek  kétszázharmincnégy  település  há-  ségéről  Dr.  Tóth  Ferenc  tű.  dandártábornok,
           az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat meg-  romszáz-hetvenezer lakójának védelmét látják   országos polgári védelmi főfelügyelő számolt
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17