Page 14 - katved-július-auguszttus
P. 14

12                                                                          újabb lendületet kell viszont adni a katasztró-

      KRÓniKA                                                                Fotó: Baranya MKI  favédelem  nemzetközi  tevékenységének.  A

                                                                                gyengeségeket számba véve a tábornok arról
                                                                                beszélt,  hogy  az  állományon  belül  időnként
                                                                                még  mindig  mutatkoznak  „hangulati  megin-
                                                                                gások”, bizonytalanságok és a morált illetően
                                                                                is lehet még fejlődni. Ritkábban ugyan, de to-
                                                                                vábbra is megfigyelhető az újtól való idegen-
                                                                                kedés, de a parancsnoki gondoskodás, illetve
                                                                                a csapattá válás terén is van még tennivaló –
                                                                                jelentette ki a főigazgató. A szakmai teendők
                                                                                közül  a  létesítményi  tűzoltóságok  láthatóbbá
                                                                                tételét,  illetve  a  polgári  védelem  rendszeré-
                                                                                nek  gyorsabb  megújítását  emelte  ki  Bakondi
                                                                                György.
                                                                                   Az altábornagy összegzésében úgy fogal-
                                                                                mazott, a katasztrófavédelem átalakítását érin-
                                                                                tő elgondolás reálisnak bizonyult, a szervezet
                                                                                hatékonyabbá  és  terhelhetőbbé  vált.  Emelni
                                                                                kell azonban a rendkívüli helyzetben mozgó-
           Hasonlóképpen  a  megelőzés  eszköztárára   Bakondi  György  a  szervezet  erősségei-  sítható erők létszámát, gyorsítani az önkéntes
           van szükség a súlyos viharok és özönvízsze-  ről  szót  ejtve  fontos  eredménynek  nevezte  a   polgári  védelmi  erők  mozgósítását,  ugyanak-
           rű esők, a külterületi és lakástüzek, valamint a   katasztrófavédelem  kormányzati  megítélését   kor  alkalmazásuk  idejét  terhelhetőségükhöz
           kéménytüzek és a szén-monoxid-mérgezéssel   és azt, hogy kialakult a kormányhivatalok ka-  kell igazítani. A veszélyhelyzetben bizonyítot-
           járó esetek számának csökkentéséhez – fejtet-  tasztrófavédelem  iránti  bizalma  is.  Jól  műkö-  ták hatékonyságukat a megyei műveletirányí-
           te ki a főigazgató. Bakondi György e ponton is   dik a supervisori rendszer, és markánssá vált   tási rendszerek, de fejleszteni kell a helyszíni
           szólt a Dunánál júniusban folytatott árvízi vé-  a hivatásos állomány primátusa is. Az elmúlt   műveletirányítást, ahogy az országos veszély-
           dekezésről, mint mondta, a hivatásos szervek   időszak  veszélyhelyzeteiben  fényesen  bizo-  helyzet-kezelési  rendszer  feladatait  is  át  kell
           kitartó védekezése példaértékű volt, jól műkö-  nyított a védelmi igazgatás új rendszere. A fő-  csoportosítani. Az árvízi védekezési munkák-
           dött a logisztikai rendszer, emellett megjelent   igazgató a szervezeti átalakítást befejezettnek   ra,  más  megyékre  kivezényelt  mentőszolgá-
           a  katasztrófavédelem  ügyéhez  érzelmileg  is   nevezte,  az  új  képzési  rendszer  működik,  a   latok,  valamint  a  megyei  kötelékben  dolgozó
           kötődő önkéntesek tömege is.      katasztrófavédelem  tevékenységét  egyre  na-  hivatásos mentőcsapatok viszont beváltották a
             A tábornok ezután beszélt a szervezetet érin-  gyobb tudatosság jellemzi. Új alapokon nyugvó   hozzájuk fűzött reményeket.
           tő jogalkotási tevékenységről, felhívta a figyelmet   javítási, karbantartási és gyártási tevékenység   Végezetül a főigazgató azt mondta, a meg-
           a többi között arra, hogy a következő hónapok-  indult meg, emellett előrelátóbb és költségha-  alakulás nem könnyű időszaka után az idei évre
           ban látszik majd meg, mennyi új hatáskört jelent   tékonyabb parancsnoki munka zajlik. Jelentős   jobb lett a szervezet működése, és ez jelentősen
           a szervezet számára a kritikusinfrastruktúra-ele-  javulás figyelhető meg az előrelátás, a prognó-  javította a katasztrófavédelem megítélését.
           mek felügyelete, de a hulladékkezeléssel kapcso-  zisok készítése terén, bevált a műveletirányítás
           latban is számítani kell feladatokra.   rendszere is – sorolta a főigazgató, hozzátéve:    Újhegyi-Kreisz


             Nem csak a biztonságérzetet, a biztonságot          is növelik az új katasztrófavédelmi õrsök



                úlius elsején Bonyhádon, Rétságon és Aszódon, augusztus el-  A működését tizennyolc fővel és egy Mercedes Rosenbauer TLF
                sején pedig Kisbéren állt munkába katasztrófavédelmi őrs. Így   2000 típusú gépjárműfecskendővel megkezdő rétsági katasztrófa-
             J r huszonhatra nőtt az ilyen egységek száma az országban az   védelmi  őrs  az  első  ilyen  Nógrád  megyében.  A  balassagyarmati
                má
             őrsprogram tavaly áprilisi beindítása óta. Mind a négy helyen kiépí-  hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területén dolgozó szer-
             tették az informatikai rendszert, benne az EDR- és a számítógépes   vezeti  egységnek  köszönhetően  huszonkét  településre,  huszon-
             hálózatot, az őrsök a riasztást a PAJZS-rendszeren keresztül kapják.   nyolcezer emberhez érhet oda hamarabb a segítség, a tűzoltás és
             Az új egységeket az országos katasztrófavédelmi főigazgató adta át   műszaki mentés mellett a katasztrófavédelmi hatósági munkákban
             a megyei, városi vezetőkkel közösen.               is  részt  vesz  majd  az  állomány.  A  rétságiak  laktanyája  egy  régi
               A  Völgység  és  Észak-Baranya  harmincöt  települése  körülbe-  épületegyüttes  része,  amelynek  szomszédságában  működik  az
             lül  negyvenezer  lakójának  mentő  tűzvédelmét  szolgáló  bonyhádi   1930-ban megalakult önkéntes tűzoltó egyesület. Az őrs számára
             őrsön egy 1991-ben gyártott Steyr-Rosenbauer TLF 2000 típusú   átadott épületrész kialakítását az önkormányzat vállalta és határ-
             gépjárműfecskendő  áll  készenlétben,  amely  korábban  a  paksiak   időre teljesítette: kiépítették a konyhát, a vizesblokkot, a szertárat,
             tartalékszere volt. A bonyhádi egység tizennyolc fővel látja el fel-  az őrsparancsnoki irodát, a legénységi hálót, az ügyeleti helyiséget
             adatait. Az őrsnek helyet adó, több mint ötszáz négyzetméteres,   társalgóval és a kazánházat. Az őrs fűtését egy faelgázosító kazán
             különálló  emeletes  épületet  teljes  egészében  felújították.  A  föld-  fogja ellátni.
             szinten három szerállás és a kiszolgáló helységek találhatóak, az   A Pest megyei Aszódon tizennyolc település negyvenezer lakosa
             emeleten tanácsterem, irodák vannak. A laktanyában az őrs mellett   védelmében szintén egy TLF 2000-es fecskendőben áll készenlét-
             helyet kapott az önkéntes tűzoltó egyesület gépjárműfecskendője,   ben, az egység elhelyezéséhez szükséges épületet az önkormányzat
             felszerelése és legénysége is.                     adta. Az egyszintes épület magastetős kialakítású, amely az előző
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19