Page 12 - magazin-december
P. 12

Portré







           Dudás Szilvia tűzoltó főhadnagy
           ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT


           A NYÍREGYHÁZI RAJPARANCSNOK





                  A gyermekként dédelgetett álom 2007-ben valóra
                  vált. A kisfiúból tűzoltó lett. Az immár kilenc éve
                  szolgálatot teljesítő  Bodnár József tűzoltó had-

                  nagy egyfajta kihívásként tekint hivatására.  A
                  munka során felmerülő „kihívásokat” pedig
                  sikerrel teljesíti, októberben Hősies Helytállásért

                  elismerésben részesítette az országos katasztrófa-
                  védelmi főigazgató.



           A fiatal hadnagy informatikai végzettséggel ren-
           delkezik, azonban korán felismerte, hogy nem
           az a szakma a hivatása, ezért tűzoltónak jelent-
           kezett. 2007-ben szerelt fel és beosztott tűzoltó-
           ként kezdte meg a pályafutását. A tűzoltótechni-
           kusi szakképzés végeztével 2010-ben különle-
           gesszer-szerkezelő beosztásba került és zászlósi
           rendfokozatot kapott.  A 2013-as dunai árvízi










                                                                                védekezésben aktívan közre-
                                                                                működött. Ezután is folyamato-
                                                                                san képezte magát, 2015-ben
                                                                                úgy döntött, többre hivatott és
                                                                                jelentkezett a Nemzeti Közszol-
                                                                                gálati Egyetemre, ahová fel is
                                                                                vették, és megkezdte tanulmá-
                                                                                nyait tűzvédelmi és mentésirá-
                                                                                nyítási szakirányon.  A befekte-
                                                                                tett munka és energia megté-
                                                                                rült, ugyanis 2019. május elsején
                                                                                kinevezték, megkapta a hadna-
                                                                                gyi rendfokozatot és rajparancs-
                                                                                nok lett.


     10                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17