Page 11 - magazin-július-augusztus
P. 11

Várszegi György c. tűzoltó főtörzsőrmester
         A LEÁNY IS EGYENRUHÁT ÖLTÖTT





                A Katasztrófavédelem folyóirat 2013-ban mutatta be Szabó Tibor tűz-
                oltó alezredest, aki jelenleg is oszlopos tagja a Békés megyei kataszt-

                rófavédelmi műveleti szolgálatnak. A csaknem harminc, pályán töltött
                év hatással volt a közvetlen környezetére is, hiszen a magazin hét évvel
                későbbi számában már a lánya, a szintén hivatásos pályát választó
                Szabó Tünde tűzoltó hadnagy mutatkozik be.



         Szabó hadnagy a Debreceni Egyetemen szerzett           Fontos szerepet játszik az életében a sport is.
         igazgatásszervezői diplomát 2014-ben, azt köve-      Édesapjához hasonlóan Tündének is a labdarú-
         tően egy darabig szociális szakügyintézőként         gás a szenvedélye, jelenleg a Dévaványai SE NB
         dolgozott.  A járási hivatalnál töltött évek alatt   II-es női futsal csapatának tagja. Emellett szívesen
         elhatározta, hogy bár hatósági területen akar a      jár konditerembe és egyéb csoportos edzésekre is.
         továbbiakban is dolgozni, de más irányba kell
         nyitnia. Figyelme a rendvédelem felé terelődött,
         amely közegről pozitív ismeretei és benyomásai
         voltak, hiszen a tűzoltóság gyermekkora óta a
         család életének a része volt, lévén édesapja tűz-
         oltó, és erre Tünde mindig is büszke volt.
           A hat évvel ezelőtti elhatározást tettek követ-
         ték, Tünde 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati
         Egyetem katasztrófavédelem mesterszakán szer-
         zett diplomát. Ugyanebben az évben, szeptem-
         berben a szeghalmi katasztrófavédelmi kiren-
         deltség hatósági osztályán kezdett dolgozni
         hatósági főelőadóként. Egy évvel később hivatá-
         sos lett, azóta már tűzoltó hadnagyként szolgálja
         a hazát.
           Tünde szerencsésnek érzi magát, ugyanis az
         első perctől egy támogató közegben dolgozhat,
         amiért a mai napig hálás. Véleménye szerint a jó
         munkahelyi kapcsolatok rendkívül fontosak,
         hiszen a hatósági szakterület sokrétű tudást és
         tapasztalatot igényel. Emellett úgy gondolja,
         hogy az egyenruha különleges tartalommal bír,
         viselője fokozott kötelességtudatot hordoz
         magában. Mindemellett úgy látja, hogy egy
         egyenruhás szervezetben az ember olyan érté-
         kekre tehet szert, mint az alázat, a fegyelem és a
         pontosság. Ezek a tulajdonságok az élet több
         területén is jó szolgálatot tesznek.
                                                                                    Fotók: Várszegi György, Szabó Tünde archívum

                                 2020. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                           9
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16