Page 11 - magazin-július-augusztus
P. 11

Beavatkozások belülről





         Balogh Eszter tűzoltó főhadnagy


         VILLÁMCSAPÁS PECSÉTELTE MEG


         EGY HASZNÁLATON KÍVÜLI


         HOTEL SORSÁT


           únius utolsó napja viharos volt Vas megyében,      oltását segítse. Nem sokkal nyolc óra előtt szólt
         Jigaz akkor még senki sem tudta, hogy nem az         az első részletes visszajelzés, amely szerint egy
         eső és az orkánerejű szél okozza majd a legna-       körülbelül négyszáz négyzetméteres, szálló jel-
         gyobb gondot, hanem valami sokkal nagyobb            legű létesítmény tetőszerkezetén a pala alatt a
         van készülőben, olyan esemény, amely csaknem         beépített rész füstöl, ég, az egységek megkezd-
         hetven hivatásos, önkormányzati és önkéntes          ték a hűtését.  A visszajelzést követően aztán a
         tűzoltót mozgat meg a vasi és a szomszédos           kőszegi tűzoltásvezető hármas kiemeltre emelte
         megyéből.
           A kőszegi Pano-
         ráma Hotel a méltán
         kedvelt turista útvo-
         nal mentén, a Szabó-
         hegy szívében helyez-
         kedik el.  Az épület
         már évek óta üresen
         áll.  A Vas megyei
         műveletirányítási ü-
         gyeletre az alábbi
         bejelentés    érkezett
         június 30-án, nem sok-
         kal este fél nyolc után:
         „A régi Panoráma
         Hotel ég. Villám csa-
         pott bele. A hotel üres,
         felújítás alatt áll.”  A
         bejelentés alapján a
         kőszegi önkormány-
         zati és a szombathelyi
         hivatásos tűzoltók in-
         dultak útnak, majd
         vonulás közben a tűzol-
         tás vezetője a szombathelyi vízszállító riasztását   a fokozatot és további tűzoltóerők bevonását
         is kérte. A kőszegi tűzoltók gyorsan kiérkeztek, a   rendelte el.  A nagy füstképződés miatt a Vas
         felderítés során intenzív füstölést tapasztaltak.    megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat
         A tűzoltás vezetője még a szombathelyi tűzoltó-      mellett a megyei katasztrófavédelmi mobil labor
         gépjármű-fecskendő kiérkezése előtt kettesre         tűzoltóira is szükség volt. A rajok ekkor három
         emelte a fokozatot, így a szombathelyi emelő és      vízsugárral oltották a tüzet, közben a létraszer-
         a kőszegi létraszer is útnak indult, hogy a tető     ről megkezdték a tető bontását, mert több helyen


                                 2021. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                           9
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16