A megfelelő pillanatban a megfelelő helyen

2020. február 26. 13:33

Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy ünnepélyes keretek között köszönte meg a hősies helytállását azoknak, akik saját biztonságuk kockáztatásával mentették meg mások életét. A február 26-i, budapesti rendezvényen felidézett esetek között jó pár olyan is előfordult, amelynél sérült vagy magatehetetlen emberen kellett segíteni. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon egyúttal kerek évfordulós kollégákat is köszöntöttek.

A főigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy ezúttal más szervezetek munkatársainak, és civil állampolgárnak is alkalma van köszönetet mondani. Külön örömöt jelent az, hogy hivatásos és nem hivatásos segítők akár egymást támogatva, akár egyedül, azonnal cselekedtek, és megtettek minden tőlük telhetőt azért, hogy embertársaikon segítsenek – hangsúlyozta a tábornok. 

Hősies helytállást tanúsított Gál Imre, a pétervásárai rendőrőrs körzeti megbízottja, aki 2019. november 28-án, szabadnapján rádión hallotta, hogy a hivatásos tűzoltókat egy recski lakástűzhöz riasztották. Azonnal elindult ő is, és a házhoz érve látta, hogy annak hátsó szobájából füst áramlik ki, a kályhacső környékén lángok csaptak fel. Az égő épületrészben nem tartózkodott senki, de a tűz átterjedt a másik házrészre, ahol egy mozgássérült nő lakott, és ő már nem jutott ki az épületből. A körzeti megbízott bement a füsttel telített szobába, a bajbajutott embert a hátára emelte, kivitte az épületből, majd gondoskodott róla a mentők megérkezéséig.  

Sokkos állapotban lévő emberen segített tavaly december 3-án Vincze Márk, aki Neszmélyen, egy égő ház közelében autózva azonnal értesítette a tűzoltókat, majd a ház udvaráról biztonságos helyre kísérte a félelemtől megbénult lakót. Az égő épületből két gázpalackot is kivitt, majd a hivatásos segítség kiérkezéséig a helyszínen maradt. Hősies helytállásáért főigazgatói elismerést kapott.

Január 16-án hajnalban Szorgalmatos egyik családi házában gyulladt ki a villanyóraszekrény. Lengyel Péter, a tiszalöki mentőállomás gépjárművezetője munkába indulva vette észre a lángokat, tudta, hogy egy idős, egyedülálló férfi él a házban. Bement az udvarra, a villanyóraszekrény alatt egy leégett elektromos kerékpárt talált, miközben az ablakréseken is füst szivárgott ki. Felébresztette az alvó embert, az égő kerékpárt eltávolította az épülettől, közben értesítette a tűzoltókat, majd oltani kezdte a ház tetőszerkezetét. A tűzoltók megérkezéséig a helyszínen maradt, ezzel a tettével kiérdemelte a hősies helytállásért járó elismerést. 

Egy sofőrön segített Somogyi Dávid István tűzoltó hadnagy, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka. Az autó vezetője január 18-án, reggel a 81-es főúton, vezetés közben lett rosszul. Ezt vette észre a szabadnapos tűzoltó, aki megállt, majd miután észlelte, hogy a gépkocsi vezetőjének nincs légzése és pulzusa, azonnal megkezdte az újraélesztést. A mentő kiérkezése után is a helyszínen maradt, és segítette a csaknem egy órán át tartó, végül sikeres folyamatot. Hősies helytállásáért főigazgatói elismerésben részesült. 

2019. december 8-án hajnalban Bonyhádon, egy ötlakásos sorház egyik lakásában csaptak fel a lángok. A tüzet Rafai Márk, a Bonyhádi Rendőrkapitányság szabadnapos szolgálatparancsnoka észlelte. A sűrű füstöt azonnal bejelentette a központi ügyeletre, majd felkeltette az alvó embereket és kimenekítette őket az épületből. A szolgálatparancsnok három család életét mentette meg. Hősies helytállása példaértékű volt, ezért érdemesült a főigazgatói elismerésre. 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepségén ötven és hatvan éves kollégákat is köszöntöttek. 

 

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF