Áldozatot is szedett a vihar

2020. június 15. 09:51

Néhány megye kivételével az ország döntő részén károkat okozott a vasárnapi vihar. A katasztrófavédelem összesen több mint négyszáz műveletet végzett a viharos időjárás miatt. Veszprém megyében halálos áldozatot is követelt a heves eső, Tótvázsonyban egy nőt elsodort a megáradt patak, az életét a mentőszolgálat munkatársai nem tudták megmenteni.

A Veszprém megyén is végigsöprő vihar miatt tegnap harminc riasztás érkezett délután három órától éjfélig, a tűzoltókat jellemzően elöntött udvarok, pincék, garázsok, alagsori helyiségek miatt hívták szivattyúzni. Tótvázsonyban, illetve Tótvázsony és Pécsely között egy-egy autót vontattak ki drótkötél segítségével a település önkéntes tűzoltói, a kocsik a hirtelen lezúduló csapadék következtében felduzzadt vízelvezető árkokba csúsztak. Ugyancsak Tótvázsonyban egy embert emeltek ki a település patakjából, mert elsodorta a zivatar következtében kialakuló villámárvíz. A veszprémi hivatásos és tótvázsonyi önkéntes egységek mentőkötéllel emelték ki az áteresznél fennakadt nőt a vízből, majd átadták a mentőknek, de nem sikerült újraéleszteni. Ősi település több utcáját a hirtelen lezúduló eső miatt körülbelül ötszáz köbméter hordalékvíz öntötte el. A pétfürdői és a veszprémi hivatásos egységek udvarokból, pincékből, épületekből távolították el a vizet, óvták meg az értékeket. A megyében öt alkalommal kidőlt fa miatt vonultak az egységek, huszonkét helyszínen esővizet távolítottak el, és három árokba csúszott járművet is kiszabadítottak szorult helyzetéből. 

Több mint négyszáz bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz a vasárnap délutáni viharos erejű szél és felhőszakadás miatt. A hivatásos és önkéntes tűzoltókat, valamint az önkéntes mentőszervezeteket kidőlt fák, leszakadt vezetékek, valamint vízkárok miatt riasztották Budapest-szerte. Több helyen metróaluljárókat is elöntött az eső, de számos fővárosi közlekedési főútvonal is víz alá került. A belvárosi Alkotmány utcában egy hatalmas platánfát gyakorlatilag gyökerestül csavart ki a szél, ráadásul úgy, hogy az egy arra haladó furgonra zuhant, amelyben egy család ült, de szerencsére senki nem sérült meg. A fát a budapesti tűzoltók láncfűrésszel feldarabolták, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A tizenegyedik kerületi Kovászna utcában szintén egy öles fa okozott problémát, ugyanis az a szél miatt megtört és csupán egy mellette álló másik fa tartotta. A veszélyes helyzet megszüntetéséhez komoly technikai háttér is kellett a fővárosi tűzoltóknak – tűzoltó-autódaru és létrás tűzoltóautó is érkezett a helyszínre.   

Fejér megye északi részén több települést elöntött a villámárvíz tegnap. A rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt helyenként fél méter magasan hömpölygött a víz az utakon. A lezúduló eső betört a lakóházak udvarára, pincéket, alagsori helyiségeket öntött el a Vál-völgyi településeken. Vértesacsán a patak kilépett medréből. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók hetvenkét alkalommal szivattyúzással segítették a víz visszahúzódását, tizenkét alkalommal kidőlt fa miatt avatkoztak be. A hordalékos, sáros víz Gyúrón két, Vértesacsán egy családi házba is befolyt. A három épületet összesen tizennégy ember hagyta el ideiglenesen.

A felhőszakadással és viharral összefüggésben csaknem hetven helyszínre riasztották a Komárom-Esztergom megyei tűzoltókat megyeszerte. A viharos erejű szél által kidöntött fák és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék okozta kiöntések adták a legtöbb feladatot. A szél által kidöntött, megtépázott fákat motoros láncfűrész, máshol létraszer segítségével távolították el, a felgyülemlett csapadékot pedig kiszivattyúzták az elöntött helyekről.

 A vasárnapi vihar a Pest megyei hivatásos és önkéntes tűzoltóknak is rengeteg munkát adott. Összesen negyvenhárom tűzoltói beavatkozás volt, tizennégy esetben leszakadt faágakat vagy kidőlt fákat kellett eltávolítania a tűzoltóknak, huszonkilenc esetben pedig a nagy mennyiségben felgyűlt csapadékot szivattyúzták ki az érintett ingatlanokból. 

Bács-Kiskun megyében a vasárnap délután átvonuló viharral kapcsolatosan csaknem harminc bejelentés érkezett a műveletirányításra. Az első bejelentés tegnap délután két óra előtt futott be, amely szerint nagy mennyiségű esővíz gyűlt össze egy pincében Helvécián. A vihar elsősorban a Kecskemét közelében lévő településeket érintette, a legtöbb munkát Helvécián adta a tűzoltóknak. Jellemzően a pincékbe, mélygarázsokba folyó esővíz, valamint kidőlt fák, leszakadt, nagy méretű faágak távolításához kértek segítséget a lakosok. A hivatásos, az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoztak a károk elhárításán. Személyi sérülés sehol nem történt.

A tegnap lezúdult nagy mennyiségű eső és az erős szél miatt összesen huszonnyolc helyszínen kellett beavatkozniuk Jász-Nagykun-Szolnok megye tűzoltóinak. A legtöbb riasztás Szolnokról érkezett, de Újszászról és Kengyelről is kérték a tűzoltók segítségét. Leggyakrabban elárasztott pincékből kellett a vizet kiszivattyúzni, néhány esetben pedig kidőlt fákat, illetve leszakadt faágakat kellett eltávolítaniuk a rajoknak. Az esetek során senkinek sem esett baja.

A tegnapi vihar több Heves megyei településen is nagy károkat okozott, összesen tizenhárom alkalommal kérték a tűzoltók segítségét. Nagyrédén, Petőfibányán és Istenmezején fákat döntött ki a szél, amelyeket láncfűrészek segítségével távolítottak el a tűzoltók. A víz által leginkább érintett település Szücsi és Ecséd volt. Szücsiben a nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló eső következtében a patak kilépett a medréből és csaknem harminc ház pincéjébe tört be. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók három szivattyúval avatkoztak be, a vízkárok csökkentése érdekében száz önkéntes és húsz közfoglalkoztatott százötven homokzsák elhelyezésével védte a házakat. Ecséd magasabban fekvő részéről az eső nagy mennyiségű sarat és hordalékot sodort az utcákra és a házak közé. Számos ingatlanba is betört a víz, néhol majdnem félméteres magasságban gyűlt össze. A hatvani hivatásos tűzoltók munkáját húsz önkéntes is segítette.

Sok munkát adott a megye tűzoltóinak a vasárnap este hirtelen lezúdult csapadék Hajdú-Bihar megyében. Több mint tíz riasztás érkezett Berettyóújfaluból, ahol kivétel nélkül vizet kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak. Elsősorban udvaron és pincékben összegyűlt csapadékot kellett eltávolítani. A beavatkozásokat a berettyóújfalui és a püspökladányi hivatásos tűzoltók végezték.     

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tegnap négy helyszínen avatkoztak be a hivatásos tűzoltók az időjárással összefüggő események miatt. Mádon, a Rákóczi utcában, Tiszakarádon pedig a Szőlős utcában egy-egy veszélyt jelentő fát távolítottak el a szerencsi, illetve a cigándi hivatásos tűzoltók. A Mezőcsát és Gelej közötti úton nagy méretű faágak hasadtak le és akadályozták a forgalmat, ott a mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói avatkoztak be. Sátoraljaújhelyen, a Kossuth téren egy társasház pincéjéből mintegy hatvan köbméternyi vizet távolítottak el a helyi hivatásos tűzoltók. 

A Békés megyei Mezőhegyesen két lakótelep összesen hat háztömbjének pincéit árasztotta el nagy mennyiségű esővíz a viharban. A mezőkovácsházi hivatásos tűzoltóság egységei szivattyúzták ki a felgyülemlett csapadékot. Szintén Mezőhegyesen, a Kossuth és a Kozma Ferenc utcában egy nagy méretű fa szakadt villanyvezetékre. A növényt az orosházi hivatásos tűzoltók távolították el.

A tegnapi napon Vonyarcvashegyen, Galambokon és Zalaegerszegen avatkoztak be Zala megye tűzoltói a vihar által kidöntött fák miatt. A zalaegerszegi, keszthelyi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el a fákat.

Villám csapott egy családi házba vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Ravazdon, a Vörösmarty utcában. A ház tetőszerkezete mintegy tíz négyzetméternyi felületen izzott. A pannonhalmi és győri hivatásos tűzoltók, valamint a pannonhalmi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai rövid időn belül megszüntették az izzást a tetőszerkezeten. Az eset során személyi sérülés nem történt. 

 

 

Fotó: Martonvásár ÖTE, FKI