Ismét viharral ért véget a hét

2021. augusztus 16. 09:57

Immár a harmadik augusztusi vasárnap söpört végig az országon heves vihar, emiatt összesen 151 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A legtöbb munkát Zala megyében, azon belül is Zalaegerszegen adta a vihar a tűzoltóknak, de többször riasztották őket Budapesten, Pest, Fejér és Nógrád megyében is.

Szinte az összes beavatkozásra azért volt szükség, mert a hirtelen felerősödő viharos szél faágakat tört le, de volt ahol egész fákat döntött ki. Ezeket a lakóházakra, garázsokra, utakra, elektromos vezetékekre dőlt veszélyes fákat kellett eltávolítaniuk a tűzoltóegységeknek. Két családi házba is villám csapott: Budapest tizenhetedik kerületében a Gombosi utcában, és Szakolyban, a Fenyves utcában is villám csapott az épületbe, emiatt kigyulladt a tető. A tűzoltók mindkét égő ház tüzét eloltották, személyi sérülés nem történt.

Néhány óra leforgása alatt több mint hatvan riasztás érkezett a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére vasárnap a megyére lesújtott viharral összefüggésben. Mintegy ötven esetben konkrét tűzoltói beavatkozásra is szükség volt, elsősorban Zalaegerszegen és környékén. A megyeszékhely tűzoltóinak munkáját a kemendollári, a zalaszentiváni és a gelsei önkéntesek is segítették. A tűzoltókat többnyire kidőlt fákhoz és oszlopokhoz, leszakadt vezetékekhez, valamint a szél által megbontott épületszerkezetek miatt riasztották. A zalaegerszegi tűzoltók a viharral összefüggésben saját városukon kívül Milejszegen, Babosdöbrétén, Nagylengyelben és Sárhidán avatkoztak be. A kidőlt fák és leszakadt vezetékek eltávolítása miatt a megye többi hivatásos tűzoltósága Reszneken, Szécsiszigeten, Balatonberényben, Dióskálon, Zalakaroson és Zalakoppányban avatkozott be, míg az önkéntes tűzoltók Pötrétén, Bocföldén, Söjtörön, Pölöskefőn, Baktüttösön, Gősfán, Pethőhenyén és Zalaszentlőrincen működtek közre a viharkárok felszámolásában. Több helyen is elektromos vezetékekre dőltek a fák, elszakítva azokat, emiatt este huszonhét Zala megyei településen mintegy háromezer fogyasztónál szünetelt az áramellátás, hétfőn reggel még négy település kétszáz pontján nem volt áram. 

Vasárnap éjszaka és hétfő hajnalban harminchat, viharral kapcsolatos lakossági bejelentés érkezett a Nógrád megyei főügyeletre. A legtöbb esetben kidőlt fák, leszakadt faágak adtak munkát a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak. Volt, ahol a gyalogosok és az autósok forgalmát akadályozták a kidőlt fák, máshol elektromos vezetékeket szakítottak le. Dorogházán és Mohorán lakóépületek tetőszerkezete sérült meg a viharos erejű szél miatt. Tereskén egy autóbuszra dőlt egy fa. Az egységek mindenhol rövid időn belül felszámolták a károkat. Személyi sérülés sehol sem történt.

Munkát adott a fővárosi tűzoltóknak a vasárnap késő este a fővárosra lecsapott vihar. A viharos szél miatt rövid időn belül harmincegy helyszínre riasztották a budapesti hivatásos tűzoltóegységeket, elsősorban kidőlt fákat távolítottak el, illetve leszakadt, öles faágak okozta károkat hárítottak el. Fát döntött ki a szél a huszadik kerületi Alsóteleki úton, a harmadik kerületi Miklós utcában pedig egy több mázsás faág eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét. Érkezett jelzés a huszonharmadik, illetve a tizenötödik kerületből is. Budapest tizenhetedik kerületében, a Gombosi utcában villám csapott egy épületbe, a mintegy százhúsz négyzetméteres épület teteje kapott lángra. A tűzesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral eloltották a lángokat. Az épületben hárman laktak, ők idejében el tudták hagyni az épületet. Személyi sérülés nem történt.

A tegnap esti vihar miatt húsz esetben avatkoztak be Pest megye tűzoltói, főleg fák kivágásához, illetve veszélyessé vált ágak eltávolításában kérték a segítségüket. A leginkább érintett terület Martonvásár, Maglód és Sülysáp volt, de vonultak Budakalászra, Érdre és Szentendrére is.

Fotó: Szigetszentmiklós HTP