Tizennyolc csapat versenyzett a horgász vándorkupáért

2022. június 04. 16:51

Az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a nyolcadik alkalommal rendezte meg a Stégmester elnevezésű katasztrófavédelmi horgászversenyt.

Két év kihagyás után ismét Ózdon üdvözölhették egymást a már ismerős horgásztársak, hogy próbára tegyék a szerencséjüket és elhódítsák a legjobbaknak járó vándorkupát, amelyet legutóbb a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Compó Vadászok csapata vihetett haza. A huszonnégy órás verseny pénteki megnyitóján Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte a versenyzőket, jó időt és szerencsét kívánva nekik.

A tapasztalt stégmesterek számára már ismertek voltak a szabályok, de az újoncoknak sem volt nehéz elsajátítani őket. Elég volt annyit megjegyezni, hogy egy horgászfelszereléssel kell minél több és nagyobb halat kifogni, illetve azt, hogy a ragadozók nem számítanak bele a mérlegelésbe.

A háromfős csapatok a szabályok keretein belül mindent bevetettek a siker érdekében. A legtöbben a fenekező horgászat különböző változataival próbáltak szerencsét, néhányan pedig úszós felszerelést használtak. A horgászok mindvégig ügyeltek a kifogott halak épségére. Azért, hogy minél kevesebb sérülést okozzanak nekik, a szakáll nélküli horog mellett kötelező volt a merítőszák és a matrac használata, a horog által okozott sebet pedig minden esetben fertőtleníteni kellett.

Az időjárás kezdetben kedvezett a horgászoknak, jó volt a kapás, ám a szombat hajnalban érkezett eső a rendezvény végéig kitartott. Ennek ellenére a sporttársak jó hangulatú versenyt zárhattak, szép fogásokkal. A tizennyolc csapat huszonnégy óra alatt összesen 759,81 kilogramm halat fogott.

Szombaton délután Szent-Királyi László tűzoltó ezredes, a kazincbarcikai katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője adta át a díjakat a legsikeresebb csapatoknak. Természetesen a legnagyobb és a legtöbb halat kifogott horgász is elismerésben részesült.

Eredmények:

I. helyezett: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sógorok és Parancsnok Buli Team (106,75 kg hal)

II. helyezett: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szolnoki Kormoránok csapata (95,38 kg hal)

III. helyezett: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Compó Vadászok (94,97 kg hal)

A legnagyobb (15,98 kg) halért járó elismerést Boros Barna, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság FKI Zugló csapatának tagja vehette át. A legtöbb halat (91,94 kg) Balázs Péter, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Sógorok és Parancsnok Buli Team csapatának tagja fogta. A „Stégmester” vándorkupa egy évre az ózdi tűzoltókhoz került.