Bajba jutott légi járművet mentettek Töltéstavánál

2022. október 19. 12:12

A Győr-Moson-Sopron megyei Pér repterének közelében hajtott végre kényszerleszállást egy sétarepülésről a reptérre visszafelé tartó kisrepülőgép. Az október 19-i, sikeres országos gyakorlat eseménysora alapján a légi jármű utasai valamennyien megsérültek, ketten segítségért indulva el is tévedtek a környéken.

A bajba jutott légi járművek megsegítésére vonatkozó szabályokat tartalmazó kormányrendelet előírja, hogy a kijelölt kutató-mentő egységek érintett állománya részére a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak évente egy alkalommal szakmai továbbképzést és gyakorlatot kell szerveznie. Ebben az évben Győr-Moson-Sopron megye adott otthont a tréningnek, amelyen azok a szervezetek vettek részt, amelyeknek egy bajba jutott légi jármű mentésében feladata lehet. A közös munkába a katasztrófavédelem erőin kívül a honvédség, a rendőrség, a mentőszolgálat, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat és a Győr-Pér Repülőtér Kft. kapcsolódott be.

A gyakorlat forgatókönyve szerint kora reggel egy Cessna-210-es és egy Piper-34-es típusú kisrepülőgép indult sétarepülésre a péri repülőtérről, és a repülési terv szerint oda is érkeztek volna vissza. A Piper rendben földet is ért, a Cessna pilótája azonban a visszaúton motorhibát észlelt, és a péri repülőtéri irányító javaslata alapján kényszerleszállást hajtott végre valahol Töltéstava és a repülőtér között. A reptér irányítóközpontjának vezetője jelezte a 112-es segélyhívón, hogy egy kisgép eltűnt Töltéstavánál és a pilótát nem érik el rádión, egyben életbe léptette saját kényszerhelyzeti tervét. Ennek alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete riasztotta az ilyen esetben szükséges erőket, jelentette az eseményt a BM OKF Központi Főügyeletének, amely életbe léptette az Országos Légi Kutató-mentő Rendszert, illetve értesítette a kijelölt társszerveket.

A Cessnán utazók mindannyian megsérültek, kettejük állapota súlyos, egy ember könnyű sérüléseket szenvedett. Két, sokkos állapotba került utas segítségért indult, de nem tudták, merre van a legközelebbi település, így eltévedtek az ismeretlen, erdős területen. 

A gyakorlat részleteit Sándor László tűzoltó alezredes, a BM OKF tűzoltósági főosztályának főosztályvezetője és Galumba Lajos tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő ismertette. A többi között elhangzott, hogy a szimuláció a társszervek eredményes és hatékony együttműködését támogatja. A résztvevőknek lehetőségük nyílik felkészültségük és felszereléseik ellenőrzésére, a kutatási-mentési feladatok és a taktikai ismeretek gyakorlására, javítására.

A műszaki mentésben a győri, pannonhalmi, lébényi és kisbéri hivatásos tűzoltók és a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vett részt. A húsz hivatásos tűzoltó mellett a csornai, téti és rajkai önkéntes tűzoltók európai uniós támogatás keretében beszerzett speciális járművekkel, quadokkal és egy terepjáróval kapcsolódtak be a mentési munkálatokba. A mentés a káreset helyszínének nagysága, tagoltsága, a feladatok összetettsége miatt csoportirányítással valósult meg.

Annak pontos helyét, hogy hol csapódott földbe a kisrepülő, a Pápáról riasztott katonai helikopter derítette fel, a gyalog segítségért indult két utast pedig a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának hőkamerával felszerelt helikopteres egysége kutatta fel. A bajbajutottakhoz helikopterről leeresztettek egy szakembert, ő végezte el a sérültek elsődleges osztályozását, akiket – állapotuktól függően – légi úton, mentőautóval, hordágyon, quaddal, terepjáróval juttatták kórházba vagy arra az átadási pontra, ahol a mentőszolgálat munkatársai megkezdték az ellátásukat.

 

Fotó: Szőke Péter BM OKF