Koszorúzás Gróf Széchenyi Ödön emléktáblájánál

2022. december 14. 13:11

Száznyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1839. december 14-én született gróf Széchenyi Ödön, a hivatásos hazai tűzoltóság megteremtője. Emléke előtt tisztelegve – születésének száznyolcvanadik évfordulója alkalmából – 2019-ben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság emléktáblát készíttetett, a dombormű Oláh Mátyás László képzőművész alkotása. A katasztrófavédelem vezetői azóta minden évben december 14-én elhelyezik az emléktáblánál a köszönet és a nagyrabecsülés koszorúját. Az idén dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató, Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, műveleti, dr. Mógor Judit tűzoltó dandártábornok, hatósági, valamint Kecskeméti Dániel tűzoltó ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes koszorúzott.

Gróf Széchenyi Ödön figyelmét az 1862-es londoni világkiállításon keltette fel a brit főváros hivatásos tűzoltósága. Egy korábbi, nagycenki tűzvész alkalmával (a gróf maga is részt vett a nem túl hatékony oltásban) vegyes tapasztalatokat szerzett, és rájött, a megoldás egy gyakorlott, szervezett tűzoltóság létrehozása. Londonban maradt hát és tűzoltónak jelentkezett, majd a következő évben hazatérve megalakította a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletet, később pedig javasolta a hivatásos tűzoltóság létrehozását is. Hét év elteltével, 1870-ben Gróf Széchenyi Ödön főparancsnoksága alatt megkezdte működését a tizenkét tagú hivatásos tűzoltóság. 

 

Fotó: Tobak Ferenc – RSOE