Nyitott szertárkapuk

2023. május 28. 16:20

Négyszázhat helyszínen várta a gyerekeket a katasztrófavédelem gyereknapon. A Nyitott szertárkapuk programjai országszerte népszerűek voltak, valamennyi helyszínen rengetegen éltek az évente egyszer adódó lehetőséggel, hogy betekintést nyerjenek a tűzoltólaktanyák életébe.

99 hivatásos tűzoltó-parancsnokság és 43 katasztrófavédelmi őrs volt délelőtt 10 órától nyitva, mellettük 49 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, 209 önkéntes tűzoltó egyesület, egy létesítményi tűzoltóság, illetve 5 kiállítóhely várta a látogatókat május utolsó vasárnapján, gyereknapon. 

A főváros negyedik kerületében működő Tűzoltóskanzenben a Katasztrófavédelem Központi Zenekara verte fel a reggeli csendet, a zenekar traktusait nem sokkal ezután már a közeli laktanya próbariasztásai váltották fel. Szelídebb szórakozást ígért a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, amely a tizedik kerületben fogadta a történelmi múlt iránt érdeklődőket. 

Valamennyi megyében több helyszínen is szélesre tárultak a kapuk, a tűzoltók laktanyán belüli élete több ezer gyermek kíváncsiságát keltette fel. A kedvező, mondhatni rajongói visszajelzések alapján a gyerekek több mint fele tűzoltó akar lenni, másik fele pedig még csak játszott a gondolattal.

Bár ez a nap elsősorban a legkisebbekről szólt, a családok minden tagja tesztelhette tűzvédelmi ismereteit, bővíthette a tudását, vagy feltehette azokat a kérdéseket, amelyekre a legpontosabb választ a tűzoltóktól kaphatta meg. 

Fotók: Fejér, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Nógrád és Tolna VMKI