Hetvenöt éve a tűzoltózene szolgálatában

2014. február 07. 23:05

A Katasztrófavédelem Központi Zenekara fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte a tavalyi évben. A jubileumi év eseményeit zárta le az az ünnepi hangverseny, amelyet február 7-én este tartottak a Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen részt vettek a katasztrófavédelem vezetői mellett a zenekar nyugállományú tagjai és zeneszerzők is.

A kerek évforduló alkalmából szervezett rendezvényen dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság első embere köszöntötte a jelenlévőket. „Hetvenöt év már egy emberöltő” – mondta a főigazgató. Ennyi idő leforgása alatt történt jó is, rossz is a zenekar életében – kezdte Bakondi György a részletes történeti visszatekintést, amelyből a közönség soraiban ülők megtudhatták egyebek mellett azt is, hogy az előkészületek a zenekar megalakítására 1936-ban kezdődtek. Az első koncertet két évvel később adták, majd 1939-ben elkészült az első rádiófelvétel is. A zenekar 1948-tól a tűzoltóság központi zenekara, karmestere 2002 óta Dóra László tűzoltó alezredes.
 
Az országos katasztrófavédelmi főigazgató köszöntőjében elmondta, a zenészek száznegyven-százötven koncertet adnak évente, és minden fellépésükkel a hagyományokat ápolják, a hivatást népszerűsítik. Beszéde végén gratulált a zenekar tagjainak, és hozzátette, szívből reméli, a következő hetvenöt év kevesebb rosszal és több jóval telik majd.
 
A jubileumi hangversenyen felcsendült többek között Kodály Zoltán Kállai kettőse, Dmitrij Sosztakovics két műve, valamint Kálmán Imre Ördöglovas című operettjéből a Palotás, de a zenekar filmzenei átiratokat is műsorára tűzött.
 
A Duna Művészegyüttes táncosainak közreműködésével megtartott koncertet követően a katasztrófavédelem vezetője, továbbá Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke elismeréseket és emléktárgyakat adott át. Ezt követően Dóra László tűzoltó alezredes a helyettese társaságában elfújta az ünnepi torta gyertyáját. Végezetül a karmester – „hogy ne szavakkal fejeződjön be az ünnepi hangverseny”, mint mondta – francia dallamok kíséretében állt zenekara élére.
 
A zenekar történetéről, repertoárjáról és koncert időpontokról ide kattintva talál bővebb információkat.